Több eredetiséget vártunk volna egy ilyen nagy dirrel-dúrral beharangozott bukástól.
Közhely, amit leginkább a bohózatokban szereplő színészek szoktak felemlíteni, hogy a nézők (és a szakma egy része) által könnyűnek titulált szórakoztató előadások mégsem olyan könnyűek, hiszen mindennek másodpercre pontosan ugyanúgy kell történnie, ahogy azt kiszámolták, ahogy a partnerek megszokták, és ahogy a játék ritmusa diktálja. A Centrál Színház Ma este megbukunk! című produkciója ezt a precizitást óramű pontossággal valósítja meg, ám annak ellenére, hogy bohózatként működik, színházi előadásként hagy némi hiányérzetet maga után.
Rada Bálint, Mészáros András, Katona László, Schmied Zoltán, Ágoston Kati (fotó: Horváth Judit)
Pedig nagyon ígéretesen indul. A beengedésnél a darabbeli darab rendezője, Janicsek Péter fogad minket negédes mosollyal, majd, miközben elfoglaljuk a helyünket, látjuk, hogy a díszlet még javában épül – pontosabban toldozódik-foltozódik. A kellékes-mindenest játszó Botos Éva szerencsétlenkedik szerethetően, majd elegendő kéz híján a közönség egy tagját is felhívja a színpadra, hogy támassza meg az egyik notóriusan leesni vágyó díszletelemet. Miután minden malőr megoldódik, Janicsek Péter immár öntudatos rendezőként szól hozzánk, nézőkhöz.
És mégis, már ennél a pontnál is megjelenik az előadást végig jellemző kettősség. Az amatőr társulat korábbi próbálkozásait és bukásait leíró poénok erőltetettek (pláne, amikor a második felvonás eleje egy hasonló rendezői monológgal kezdődik), és egyébként is, ez az önmagáról túl sokat képzelő társulat semmi szimpátiát nem vált ki belőlünk. Míg a Centrál két évvel ezelőtt bemutatott sikerdarabja, a Függöny fel! azért működik, mert ott a bohózatszerűség mellett olyan többdimenziós színészkaraktereket látunk, akik szerencsétlenkedésükkel, esendőségükben és bukásukban is szerethetőek. Míg annak a társulatnak a vergődése képes önironikusan, sőt, önkritikusan beszélni a színházról, a Ma este megbukunk!-ban látható amatőr színészek némelyikének arrogáns hozzáállása csak szánakozást és kacajt vált ki belőlünk.
Igaz, ez a legkevésbé a színészek hibája: ők, főleg Botos Éva és Katona László mindent megtesznek azért, hogy megmutassák a szerepük szövegkönyvön túlmutató vonásait is. Maga a darab azonban nem helyez erre nagy hangsúlyt, így fordulhat elő, hogy az első felvonásban még félénk kellékes a másodikban örömmel ugrik be a fejbecsapott színésznő (Ágoston Kati) helyett, majd megsértődik, miután utóbbi mégis jobban lesz. Szintén érthetetlen, hogy a színész-rendező az eredményt látva hogy engedheti, sőt, hogy játszhatja maga is lelkesen végig az előadást. A darabbeli színészek egyike-másika persze érzi, hogy az előadás teljes csőd, és próbálja menteni a menthetetlent – de ez a vonás már a jól működő bohózati elemek része.
A darabot korábban már a West Enden is színpadra állító Mark Bell rendezésének legnagyobb érdeme a tökéletesen irányított koreográfia, melyben kizökkenés, baleset, leállás és hiba nélkül végig tud futni az a kétfelvonásnyi őrület, amely miatt a Ma este megbukunk! létrejött. A darabbeli darab, a klasszikus krimi, mely önmaga is paródia, hisz ebben a formában és stílusban már eleve ki venné komolyan ezt az Agatha Christie-szerű világot (főleg Roberto Surace ízlésesen ízléstelen jelmezeivel), ideális talajt biztosít ahhoz a bukáshoz, melyre a bohózat épül. A két műfajban ugyanis közös pont, hogy mindkettőnél szerepe van a pontosságnak, az időzítéseknek és a fordulatoknak.
Ám ami a „Gyilkosság a Haversham Kastélyban” című áltörténetnek átok, a bohózatnak ezúttal áldás: mindig a rossz ajtó nyílik ki / szorul be, a holttest is akkor mozog, amikor nem kellene neki, a tanúk whisky helyett tisztítószerrel koccintanak, az angol szavak vagy nyögvenyelősen, vagy túlzón hallhatók a szövegükbe egyébként bármikor belesülni kész amatőr színészek szájából, egyikük irtózik a színpadi csóktól is – teljes az irányított káosz. Mindezt megspékelik Nigel Hook – a Centrál színpadára Barkovics Zoltán által alkalmazott – díszletei, melyek mindig a legjobbkor képesek úgy összeomlani, hogy mi, nézők csak a csodának tulajdonítjuk a tervezettség helyett azt, hogy nem lett baleset.
Botos Éva (fotó: Horváth Judit)
És mégis – valamennyire érthető, ha az önfeledt kacagás mellett néhányaknak hiányérzete maradt. A Ma este megbukunk! egy hibátlanul felépített vígjáték, melyben a humorforrást okozó előadás-összeomlás fokozatosan halad előre, és maga a humor is nagyon hatásosan (ami néha már hatásvadászat, de ennyi belefér) működik – ugyanakkor, egyenként nézve már több poénnak is burjánzik a szakálla. Abba, amit látunk, nem lehet belekötni – ám talán egy ilyen nagy dirrel-dúrral beharangozott bukástól joggal vártunk volna több eredetiséget. Vagy épp azt, hogy úgy szóljon a színházról, ahogy azt a szakma vígjátékgyártó része a valóságban is megélheti. Mindazonáltal az alapfeladatot maradéktalanul teljesítette az előadás: a közönség sokat nevetett.
(2015. szeptember 27.)
