Mit tehetünk, amikor nem helyre szól a színházjegyünk, és mégis szeretnénk a legjobb helyre leülni?

Ki korán kel

A helyzet leginkább amatőr megoldása, amikor már este 6 órára odamegyünk és pozícióba helyezzük magunkat a színházterem bejáratánál – a jobb esetben 7 órára meghirdetett előadás előtt. A hosszú és általában álló helyzetű várakozás mellett a dolog további hátulütője, hogy általánossá válva önmagát oltja ki. Ráadásul nehéz egy órán keresztül egy ajtó előtt várakozni anélkül, hogy ne érezzük magunkat teljesen hülyének vagy mások ne nézzenek minket annak. Ezért tiszta stratégiaként ez csakis a teljes értelmi-érzelmi letisztultság és a megvilágosodottság közötti nézőknek ajánlott, viszont egyéb megoldásokkal elegyített, kevert stratégia részeként bárki számára működőképes.

Aki éppen csak ott áll

Noha éppen csak ott állni egy kézenfekvő és a fent említett keverésre kiválóan alkalmas megoldás, jól csinálni messze nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Kezdőknek mindenképpen azt javasoljuk, hogy tiszta stratégiaként használják, akkor érkezzenek, amikor már jó néhányan várakoznak, és ezt partnerrel tegyék: ugyanis tíz-tizenöt percig egy szinte üres térben, egy ajtó előtt egyedül állva úgy tenni, mintha ez egy magától értetődő helyzet lenne, ami bárkivel bármikor előfordulhat, az már ennek a módszernek a magasiskolája. Sokszor komolyabb előadói képességeket igényel, mint amivel aztán az ajtó mögött találkozunk.

Fotó: Mészáros Csaba

Akinek dolga van

Amikor már kellően sokan állnak a színházterembe nyíló ajtó előtt ahhoz, hogy mindez csak véletlenszerű sűrűsödésként lenne értelmezhető egy semleges színházi térben: azaz komoly érzelmi és verbális fenyegetések veszélye nélkül már nem lehet csak úgy az ajtó közelébe kerülni, ez a profik pályája. Ennek a könnyített verziója, amikor egyes helyi adottságok teszik lehetővé a közelebb jutást. Nincs az a hólyag, amiből ne lenne kipréselhető néhány cseppnyi folyadék, amennyiben egy mosdó van a beengedés helye közelében (pl. Stúdió K, Jurányi), és nincs az a megivott kávémennyiség, amit ne lehetne még eggyel megfejelni, ha büfépult áll a bejárati ajtó mellett (pl. Trafó).

A legnagyobbaknak azonban nincsen szüksége ilyen eseti megoldásokra, ők a magától értetődésnek azzal az összetéveszthetetlen lendületével vágnak át az egyre sűrűsödő tömegen, ami mindenki számára csak azt az egyet jelentheti, hogy a stáb egyik tagjaként sietnek a produkcióhoz. Ilyenkor tisztelettel állnak félre előlünk, mert tudják, hogy miattuk törtetünk, értük sietünk. Ennek a stratégiának a billenéspontja az, amikor egy idő után értelemszerűen meg kell állnunk. Ezen a ponton alkalmazhatjuk az Aki éppen csak ott áll nehezített verzióját, merthogy most olyan emberek között vagyunk, akik pontosan tudják, hogyan kerültünk oda nagy hirtelen. Ha ezt elhibázzuk, akkor megeshet, hogy kioktató és megalázó megjegyzéseket kapunk – mégsem annyit, mintha amatőrként, képzeletbeli rokonra, barátra, barátnőre hivatkoznánk, merthogy ebben az esetben mi de facto nem állítottunk semmit sem.

Aki mindenki ismerőse

Amíg még kicsit lazább a tömörülés, ismerőstől ismerősig haladhatunk keresztül a többieken - amennyiben a színházi asszisztenciát magát is ismerjük, akár az ajtó közvetlen közeléig. Ez már komoly befektetett munkát igényel, mivel megkerülhetetlen előfeltétele , hogy valóban sok színházba járó embert ismerjünk – nem véletlen, hogy a stratégia mesterei a színházi szakírók a premiereken. Az igazi kihívás ebben nem is az, hogy kellő kommunikációs muníciónk legyen szóba elegyedni, hanem hogy úgy tudjunk beszélgetni, majd pedig sorra otthagyni az ismerőseinket, hogy ők mindebből semmit ne vegyenek észre. A kategória igazi óriásai ezáltal beengedéskor, az ajtó közvetlen közelében népszerűbbek, mint voltak fertályórája a sor végén.

Akinek igaza van

Ha sem korán nem keltünk, sem dolgunk nincsen, és még ismerősök sincsenek előttünk, az sem nagy baj, sőt mindez még akár hasznunkra is válhat. A bejutási pont előtti tömeg ugyanis állandó mozgásban van - már a beengedés előtt is – és ebben az egyre feszültebbé váló helyzetben segítséget jelenthetnek a fent említett stratégiák alkalmazói. Hiszen ha minket megelőznek, ugyan mi miért ne előzhetnénk meg másokat?! Ez komoly erőt adhat ahhoz, hogy az alakuló masszában a többiekhez képest mi magunk erőteljesebben alakuljunk az ajtó felé.

Fotó: Mészáros Csaba

Ez a gyakran centiméterekért folyó, lassú pozícióharc állhatatosságot igényel, ami jó térlátással, megfelelő testtudattal és kellő emberismerettel emelhető igazán magas szintre. Éppen csak annyira csúsztatni a vállunkat vagy a térdünket valaki elé, hogy ez részünkről még ne tűnjön faragatlanságnak, ám az ő részéről az ellenakció már igen. Aztán ezt a leheletnyi előnyt szép lassan előrelépésre váltani. És nem egyszer, de akár tucatszor is.

A gyakorlatlanabbak számára javasoljuk, hogy várják ki a beengedést, akkor ugyanis a felgyorsuló események már teret engednek olyan rusztikusabb stratégiák számára is, mint például amerikai focistaként törni előre a tömegben. Ha többen vagyunk, ezt azzal is megfejelhetjük, hogy a társaink mentegetőzve követnek minket.

Aki éppen csak halad

Első blikkre talán nem sokban tér el a fent említett módszertől, azonban éppen csak haladni valódi művészet, mondhatni tánc. Semmi nehézkedés, csak könnyedség és elegancia. Úgy helyezni valamely részünket a másik elé, hogy mindez egy gondolatnál alig legyen valamivel több, miközben harmóniát sugárzunk. Beszélhetünk apró-cseprő dolgainkról vagy színházesztétikáról, természetes önazonosságunkkal folyamatosan azt üzenjük, hogy mi nem akarunk előbbre jutni – mi csak hagyjuk, hogy előbbre jussunk.  

A parafenomén, avagy aki álltában halad

Ezt nem lehet tanulni. Még felfogni sem. Nem is említeném, ha többször magam is nem tapasztalom. Vannak, akik szerint ez egyszerűen az éppen csak haladásnak egy hihetetlen mértékben lelassított verziója, de ez nem igaz. Egy alkalommal folyamatosan figyeltem egy középkorú férfit, még pislogni sem mertem - a Szkénében egy Pintér Béla-bemutató előtt húsz perc alatt négy métert haladt mozdulatlanul.

Ahogy fentebb is írtam, ezeknek a stratégiáknak megvan a maguk kockázata – például amikor végül nem azon az ajtón engednek be, amihez kemény munkával odamanővereztük magunkat. Ám akárhogyan is, még mindig garantáltan jobb, mint tétlenül kivárni a sorunkat.