7óra7

Ma kit ölsz meg?
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Ma kit ölsz meg?

Mark St. Germain: Istenek tanácsa / Rózsavölgyi Szalon

2016. 02. 08. | Hajnal Márton

Valló Péter rendezése, ha nem is elemi erővel, de hitelesen mutatja be, hogyan fut gallyra minden objektivitásra törekvő kísérlet, ha életről és halálról van szó.

Bár a legtöbb orvos a valóságban ugyanazt csinálja, mint a hivatalnok vagy a pék: többnyire veszélytelen rutinfeladatokat old meg napról-napra, kulturális reprezentációjuk értelemszerűen egészen más. Az orvos hálás karakter – figuráján keresztül morális és metafizikai kérdéseket lehet pedzegetni. Személye ember és isten között áll: de ezen belül lehet szuperember, aki csodával határos módon kerekedik felül a természeten, vagy bukott isten, aki hideg szakmaiságával nagyra tör, de nem érti az élet valódi működését. Mark St. Germain drámájának hősei inkább az utóbbira hajaznak: pusztán szakmai szempontok alapján próbálnák mérlegre tenni pácienseik életét, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Bukásuk végső soron az emberi tudás bukása: az életünk vagy a halálunk, mindenfajta orvosi tevékenység ellenére, továbbra is a véletleneken múlik. Valló Péter rendezése, ha nem is elemi erővel, de hitelesen mutatja be, hogyan fut gallyra minden objektivitásra törekvő kísérlet.

edv_0609.jpgDunai Tamás, Bánfalvi Eszter, Borbás Gabi, Őze Áron, Söptei Andrea, Márton András (fotó: Éder Vera)

A cselekmény fővonala egyszerűségében nagyszerű, még ha egyes részletek néha túl is vannak bonyolítva. Adott egy szokásos hétfő reggeli vezetői meeting egy kórházban, ahol a résztvevőknek döntenie kell, hogy a hamarosan a kórházba érkező új szívvel a három rászoruló páciensükből melyikük életét mentsék meg. A helyzetet azonban ezúttal komplikálják a friss szempontokat behozó új résztvevők: egy pap, egy idősebb kollégát helyettesítő újonc, illetve a szívsebészeti program váratlanul visszatért alapítója. Az új szívre jelölhető betegek pedig a lehető legváltozatosabbak: van, aki öngyilkosság miatt szorul rá a műtétre, van, akinek az apja ötvenmillió dollárral zsarolná a kórházat, és van, aki már letudott egy teljes életet. Hogyan lehet választani?

A döntésnek logikus érvek mentén kell zajlania, amelyek azonban már izgalmas előfeltevéseket tartalmaznak: például melyik betegnek van támogató családja, melyik beteg érzi azt, hogy érdemes még élnie, ki az, akinél a legvalószínűbb, hogy később nem kell megint egy újabb szív. Ezek mentén látszólag talán még rangsorolhatóak az egyes személyek, mégis: a tanácskozásban résztvevők szép sorban leleplezik magukat, hogy képtelenek erre. A múltjuk, a betegek és a saját sorsuk közötti párhuzamok, a pénz kísértése vagy éppen a felháborodás miatti átgondolatlan elutasítás befolyásolja őket.

És – ami az Istenek tanácsában érdekes – ennek tudatában is vannak a szereplők. Mégis, szubjektivitásuk és érzelmeik egy idő után visszatarthatatlanul kirobbannak belőlük. A szakmai vitából kirohanások és személyeskedések sorozata lesz. Ehhez azonban meg kell értenünk a szereplők múltját, és itt gabalyodik meg néha a történet, a legfontosabb hangsúlyok kitételében időnként bizonytalan az előadás. A múltat idéző egy-egy epizód és a végső leleplezés a megvalósításban nem válik el élesen. Az egyes ember értékéről elhangzó gondolatok és a szubjektivitással való játék azonban elviszi a hátán az előadást.

kepatmeretezes_hu_edv_0691_2.jpgDunai Tamás (fotó: Éder Vera)

Valló Péter ismét használja a videó- és vetítő technikát. Ennek ezúttal komoly jelentéstartalma is van (túl azon, hogy a körbeülő és egymást kitakaró szereplők arca így gyakran jobban látszik). A meetingen tébláboló kamerás (Dicső Dániel/Miklósfalvi Máté) elvileg dokumentálja a tanácskozást, amit a kamera bekapcsolásakor a nézőtér körül látunk kivetítve, több falon is. Így kifejezetten érzékletes, amikor a dokumentálást leállítják, a vetített képek eltűnnek, és előjönnek a nem-hivatalos érvek. Enyvvári Péter csupán pár kellékből álló díszlete egyébként is hatásosan teremti meg a hideg, letisztult közeget, amiben egyre inkább felszínre törhetnek az emberi érzelmek.

A színészek többsége hitelesen vezeti végig a karakterét. Dunai Tamás idős orvosa egyszerre kedves, ugyanakkor gyanúsan behízelgő, hasonlóan Márton András papjához. Borbás Gabi és Söptei Andrea figurái külön-külön túl nagy terheket cipelnek a múltjukból ahhoz, hogy objektíven döntsenek. De nehéz megbízni Őze Áron lekezelő lázadójában is. Egyedül az újoncon nehéz kiigazodni, nem a megszokott naiv kezdőről van szó, és Bánfalvi Eszter nem mindig találja ebben a szerepben a helyét.

Összességében azonban egy komplex téma intelligens és érdekes feldolgozásáról van szó. Talán nem lesz olyan népszerű, mint Az utolsó óra, Mark St. Germain másik, Rózsavölgyiben játszott darabja, amit Alföldi rendezett, de feltétlenül a kis színház erősebb alkotásai között foglalta el a helyét.

(2016. január 28.)

Az előadás adatlapja itt található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr288362730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása