Zsótér persze Brechtet rendezett, de mintha nem a dráma problematikája érdekelte volna, inkább Galilei kutatásainak apropóján sajátos mozgásszínházi produkciót hozott létre.

A Galilei élete nem tartozik Brecht gyakran játszott drámái közé. A létezett szocializmusban háromszor került színre, a rendszerváltás utánról pedig csak egyetlen bemutatót rögzít a Színházi Adattár: Zsótér Sándor 2002-es szegedi rendezését. Tizennégy év után ismét Zsótér vette elő a darabot, hogy ezúttal a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében vigye színre. A tavalyi Brand után ez már a második rendezése a Vidnyánszky-féle Nemzetiben, sok ponton azonos szereplőgárdával: a főbb szerepeket itt is a Törőcsik–Trokán–Trill-triász alakítja, visszatérő Mátyássy Bence és Kristán Attila, a további szerepekben pedig az ifjabb Vidnyánszkyt, a budapesti színműs Kiss Andreát és négy kaposvári színészhallgatót (Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szép Domán) láthatunk.

Trill Zsolt (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A Galilei élete Brechttől megszokott módon enyhén didaktikus dráma, bár nem egyszerű egyházellenes pamflet, inkább a tudományos igazság iránt elkötelezett ember reménytelen harcának bemutatása az igazságot elrejteni szándékozó hatalommal szemben. Ami a történeti hűségnek nem teljesen felel meg, Galilei ugyanis nem rendelkezett kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal a kopernikuszi világkép helyességét illetően, ezért ez csak mint hipotézis volt elfogadható, és az egyház ilyenként el is fogadta. A Galileivel vitázó Bellarmin bíboros éppen a tudományos hipotézisek hipotézis-jellegét állította, szemben a csillagásszal, aki egyértelmű bizonyítékok híján is ragaszkodott ahhoz, hogy a Föld Nap körüli keringése kétségbevonhatatlan tény. Persze Galileit ettől még tanai visszavonására kényszerítették, a köréje szövődő legenda pedig a jó fiú kontra rossz fiúk harcává egyszerűsítette a történteket.

Ezt az egyszerű képet nagyrészt Brecht is átveszi, ugyanakkor (miközben az egyházat csupa sötét színnel festi) Galilei ábrázolása nem annyira egydimenziós: a kiváló tudós mellett a gyarló embert is látjuk, aki ellopja a hollandoktól a távcső ötletét, aki tudománya oltárán saját lánya boldogságát is feláldozza, aki hosszan tartó harc után végül feladja a maga által képviselt igazságot, látszólag behódol a hatalomnak, miközben megírja az általa vélt igazságról szóló nagy művét. Az utólagos ideológiai rátelepedésektől megtisztított valóság sokkal összetettebb és izgalmasabb, mint az igazságért küzdő ember kontra az igazság elleplezésében érdekelt hatalom kissé elcsépelt motívuma.

Zsótér persze Brechtet rendezett, de mintha nem a dráma problematikája érdekelte volna, inkább Galilei kutatásainak apropóján – mi mozog hogyan és mi körül – sajátos mozgásszínházi produkciót hozott létre. A mozgás ugyanis központi eleme az előadásnak: főleg Vidnyánszky, a négy kaposvári hallgató és a főszerepet játszó Trill Zsolt akrobatikázik sokat, de van össznépi hulahoppkarikázás és kispályás focimeccs is, Galilei távcsövét pedig a leglehetetlenebb módokon egymásba kapaszkodó színészek jelenítik meg.

Ambrus Mária bérházudvart utánzó, miniatürizált díszlete is jól megtornáztatja a játszókat: az alacsony emeleteken a színészek guggolva is épphogy csak elférnek, miközben a kicsi ablakokon keresztül bujkálnak ki-be. Ez a folyamatos mozgás az egyébként igencsak „beszélős” drámából dinamikus előadást kerekít ki, de az eredetiben hosszan elnyújtott, nem igazán színpadbarát monológokat és dialógokat a fordító és dramaturg Ungár Júlia is alaposan megvágta.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Az előadás utolsó fél órájában viszont a dinamika leáll: az utolsó előtti jelenetben az idős Galilei és a felnőtt Andrea Sarti hosszú párbeszédét látjuk és halljuk. Galileiként Törőcsik Mari lép Trill Zsolt helyébe, aki pedig Sarti szerepét veszi át. Törőcsik mint a megöregedett és megfáradt tudós már csak a székében ül, látszólag semmi más nem érdekli, mint a neki küldött, sütnivaló liba, és egykedvűen beszél tudománya megtagadásáról az őt ezért felelősségre vonó Sartinak. De az idős tudós mégis megírja nagy művét az általa igaznak vélt tanról, és átadja egykori tanítványának, hogy terjessze el az egész világon.

Az igazság mindenek ellenére győzedelmeskedni fog – szól hát a kicsit szájbarágós brechti tanulság, amit Zsótér igyekszik nem kiemelni, ahogy az egész didaktikát háttérbe szorítja a dinamika. Igaz, arra, hogy miért érdemes ma a Galilei életét elővenni, nem kapunk választ, de a színpadi látvány és a színészi játék szintjén mégis jól működő előadás születik.

(2016. március 20.)

A Galilei élete adatlapja itt olvasható.