Tagirovsky rendezése úgy szórakoztató, hogy nem a szórakoztatás a célja.

A magyar közönség előbb a Thália Színházban, majd a Kisvárdán tartott határon túli magyar színházi seregszemlén láthatta a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Úrhatnám polgárját. Az előadás rendezője az a Sardar Tagirovsky, aki a tavalyi POSZT-on szintén a sepsiszentgyörgyiekkel készített Meggyeskertjével robbant be a színházi köztudatba. Azóta főleg romániai magyar színházakban dolgozik, de megfordult már a Nemzeti Színházban is (kritikánk a 6 című rendezéséről itt olvasható). Nemrég hosszú interjúban szólaltattuk meg, ahol szót ejtett most tárgyalt munkájáról is.

             Pálffy Tibor (fotó: Jakab Lóránt)

Az Úrhatnám polgár önmagában nem tartozik a leggazdagabb és legösszetettebb Molière-művek közé, viszont jó alapanyagnak bizonyul erős munkákhoz, nem először. Néhány éve Parti Nagy Lajos készített sajátos átköltést belőle, amelyben partinagy nyelven szólalnak meg a szereplők – ezt a változatot a Vígszínházban Mácsai Pál rendezte meg Hegedűs D. Géza főszereplésével. Sardar Tagirovsky és Sényi Fanni dramaturg szintén jól megdolgozták a művet, az utolsó felvonást például egy az egyben kiszedték. Tagirovskyt egyáltalán nem érdekli az egyébként meglehetősen soványka történet, a legjobb értelemben vett látványos show-t kerekít ki Molière művéből; díszletben, jelmezben, zenében és nem utolsó sorban színészi játékban pazar előadást rakva ezúttal a kisvárdai színház színpadára.

Az Úrhatnám polgár (eredeti címén Le Bourgeois gentilhomme, azaz „a nemes polgár”) társadalmi háttere a maga konkrétságában ma már nem aktuális: arra a folyamatra reflektál, melynek során a feltörekvő francia polgárság egyre nagyobb vagyont és ezáltal befolyást szerzett, de az erős feudális kötelékek miatt még a leggazdagabb polgár társadalmi státusza is alacsonyabb volt a legszegényebb nemesénél. A származás, az évszázadokra visszavezethető családfa mindent vitt, a polgárság pedig beházasodással, a nemesek szokásainak átvételével, nemesi cím vásárlásával próbált lépést tartani, de még a taláros nemesség sem kaphatott valódi bebocsáttatást a kékvérűek rendjébe.

             Fotó: Jakab Lóránt

Hasonló jelenség mindazonáltal manapság is van, az „úrhatnám polgár” típusa ma is létezik, csak éppen nemzeti burzsoáziának hívják nálunk. Politikai vonalon nagy vagyont szerzett gázszerelők, műkörmösök, koronaőrök képviselik ezt a kasztot, akik igyekeznek elsajátítani a nyugati felső középosztály szokásait: rondábbnál rondább házakban laknak, hobbiterepjáróval járnak, tilosban parkolnak, Michelin-csillagos étteremben ebédelnek, és ibizai drogtanyákon vezetik le a feszültséget. Teszik mindezt sokkal látványosabban, mint nyugati kollégáik, az ott évszázadok alatt kialakult nagypolgári etikett nélkül, ezért nagyzolásuk éppannyira szánalmas, mint a Napkirály korának nemeseket mímelő polgárságáé. Nekik köszönhetően Molière Úrhatnám polgárja ma is éppoly aktuális, mint 350 éve.

Tagirovsky rendezése mégsem annyira ennek a társadalmi csoportnak a kifigurázása, mint inkább szintén korunk jól ismert csili-vili világáé, amiben a látszat az úr, ahol csak a külsőségekre adnak, sőt, nincs is már más, csak külsőség. Ennek a világnak kiváló szimbóluma a kifutó, a célzott magamutogatás színtere, amely itt az előadás egyik legfontosabb kellékévé válik. A kifutó két részre osztja a közönség sorait, és már rögtön az elején szerepet is kap: itt vonul ki – mintha csak egy divatbemutatón – az összes szereplő, Jourdain úr kivételével, de az előadás alatt végig fontos helyszínként működik.

             Fotó: Jakab Lóránt

A kereskedőfamíliából származó, meglehetősen gazdag Jourdain úr mindent igyekszik megtanulni, amit egy nemes már a pólyában elkezd elsajátítani: zenét, táncot, filozófiát, vívást, miközben mindenki ott pumpolja, ahol csak tudja: a zene- és tánctanár, a filozófus és természetesen Dorante gróf, aki magasabb státuszát kihasználva gyakorlatilag kirabolja a vagyonos polgárt. Jourdain úr háza átjáróházzá válik, ahova minden pénzleső és talpnyaló bebocsáttatást kap, ha elég szépen szól a házigazdához; a színlelés és a hízelgés mögött azonban a legváltozatosabb emberi gyarlóságok mutatkoznak meg. Tagirovsky hatalmas esztrádműsorban mutatja be mindezt – hiszen nem egy látványos show az, ami Jourdain úr házában zajlik, és amelynek tiritarkasága mögött az üres semmi tátong?

Tagirovsky rendezése úgy szórakoztató, hogy nem a szórakoztatás a célja – hiszen a show valójában nem a színpadon, hanem Jourdain úr házában zajlik. Épp ezáltal látunk a showműsor mögé, így jelenik meg a komédia mögött az üres és hazug világ, amiről az egész darab szól. Az előadás minden pillanatában ennek a látszatvilágnak a hamisságát közvetíti felénk, így a vígjáték látszata mögött kemény társadalmi szatírát kapunk.

             Fotó: Jakab Lóránt

Mindez csak akkor hatásos, ha az elénk idézett show tökéletesen működik, és erre nem is lehet panasz. Kívülről mintha csak egy profi szórakoztató előadást látnánk, profi díszlettel, jelmezekkel, zenével és mozgással. Bartha József fehér díszlete a mozgatható hátsó elemmel és a kifutóval háromosztatúvá teszi a színpadot, amelyen így párhuzamosan több játék is folyhat. Bajkó Blanka Alíz jelmezei pazar ruhaköltemények – egyszerre idézik meg a kort, mégis rendkívül modernek. Az előadás egyik legnagyobb erőssége a zenéje: Bartók György a legkülönbözőbb műfajokat gyűjtötte össze, Fekete Lovas Zsolt, Katona Dávid és Simó Lakatos Barna pedig nem egyszerűen az élőzenét szolgáltatják, hanem az udvari bolond szerepkörben is remekelnek – különösen viccesek Katona Dávid ukulelével előadott műesései. Bezsán Noémi koreográfiája a kifutói vonulásokkal, Jourdain úr akrobatika-gyakorlataival szintén tökéletesen kivitelezett.

             Fotó: Jakab Lóránt

És persze a színészi játék. A sepsiszentgyörgyiek most is megmutatják, hogy milyen összeszokott társulatról van szó, egyéniben is kiváló teljesítményekkel. Hosszú lenne mindegyiket felsorolni, a főszerepet játszó Pálffy Tiborét azonban nem hagyhatjuk említés nélkül, aki tökéletes Jourdain úr, egyszerre hoppmestere és főbalekja ennek a látványos esztrádműsornak, a közönség körében ülve pedig olykor kvázi civil szemlélője is.

A kisvárdai fesztiválon Sardar Tagirovsky rendezői díjat kapott, az előadás Pálffy Tibor révén a legjobb férfi alakításért, valamint a díszletért és a zenéért is elismerést vihetett haza. Megérdemelten. Az Úrhatnám polgár kiváló példája annak, hogyan tud ma izgalmasan és érvényesen megszólalni Molière.

(2016. június 20. - Kisvárdai Művészetek Háza)