A cukormáz nagyon jól eltalált díszlete Hettore Gonzaga  életének és játszadozásainak, így az általa képviselt, random érzelmi alapú, felelőtlen, veszélyesen gyermeki világrendnek is.

Fehér Balázs Benőről eddigi előadásai alapján az mindenképpen elmondható, hogy önálló világot teremteni nagyon izgalmasan tud. Már előző rendezésében, a Sirályban kitűnő partnerre talált a díszlet- és jelmeztervező Izsák Lili személyében, akivel most, az Emilia Galottiban egy felhők fölötti, babaház-szerű közeget alkottak. A Katona Kamra színpadának minden négyzetcentijét rózsaszín puha plüss fedi, még térelválasztónak is ezt az anyagot használják. Ebben a térben a dizájn, a külső sokkal nagyobb szerepet kap, mint a funkció. Példának hozhatók a jelmezek is, melyek olyanok ebben a környezetben, mint szülinapi tortán az m&m’s cukorkák. De a látvány meghatározó elemeiként sorolhatnánk még a Herceg nagy kék gimnasztikai labdáját, a csilivili, partyszínekben pompázó kilőhető konfettiket, a sápadt, sárgászöld plüssfoteleket és TV-t, vagy akár a minizongorát, melyen a Herceg pötyög idegességében. A díszlet emblematikus eleme a színpad mélyét a megfelelő jelenetekben elfoglaló, az olasz egyházi giccs legjobb darabjait idéző rózsaszín, világító feszület.

Mészáros Blanka, Fullajtár Andrea, Dér Zsolt (fotó: Toldy Miklós)

Egy-egy tárgy mozgatása, vagy a színészek egy-egy mozdulata mutatványszámba megy: az ugrások, pohárdobálások, fordulatok, gördülések, bukfencek megszerkesztettségük által észrevétlenül simulnak ebbe a művi világba. Ráadásul a hazai játékhagyományhoz képest egy különleges játékmódot álmodott meg a rendező, amely   markánsan és frissítően hat. Csakhogy a Katona színészei nem feltétlenül erre vannak trenírozva, mint ahogy ez A két Korea újraegyesítésében is látszott. Nem mindenkinek áll jól az egyébként Keresztes Tamás - Jordán Adél - Mészáros Blanka - Dér Zsolt fémjelezte kissé abszurd, kissé stilizált, kissé csapongó és feje tetejére állított, de nagyon jól eltalált játékmód. Ezért pofonütésszerűek azok az alakítások, mint például Fekete Ernőé, melyek nem illenek ebbe a színpadkép által meghatározott környezetbe, és melyek annyira nem karakteresek, hogy el lehessen róluk dönteni, a koncepció részei-e.

Keresztes Tamás (fotó: Toldy Miklós)

Annyi azonban bizonyos, hogy a cukormáz nagyon jól eltalált díszlete Hettore Gonzaga, a Herceg  életének, viselkedésének és játszadozásainak, így az általa képviselt, random érzelmi alapú, felelőtlen, veszélyesen gyermeki világrendnek is. A szórakozott férfi saját érzelmein kívül képtelen megérezni bárminek a súlyát. Míg az uralkodásról felvilágosultan gondolkozik, döntéseiben nem tud konzekvens lenni, ebben is érzelmei irányítják. Ráadásul még csak nem is egy Don Juan, ahogy sokan állítják róla. Ennek a figurának ezért szüksége van valakire, aki pátyolgatja őt: balszerencséjére éppen egy bajkeverőt választott szövetségesének, így terve, hogy övé legyen az éppen esküvőjére készülő Emilia Galotti, tragikusan sül el. Bár Keresztes Tamásnak kijutott már a jutalomszerepekből, annak lehetne nevezni Hettore Gonzagáját is. Ahogy arany bugyiban és a másik, hasonlóan karakteres jelmezében végignyávogja a két felvonást, folyamatosan pattog óriás labdáján, vagy éppen Marinellinek sírja el szíve nagy bánatát, az előadás legemlékezetesebb részei.

Takátsy Péter, Keresztes Tamás (fotó: Toldy Miklós)

Hettore Gonzaga jól eltalált jellemével ellentétben nem működik Marinelli, a tényleges főszereplő, a Herceg legfőbb bizalmasának szerepe, aki azon ügyködik, hogy ura megkaparintsa Emilia Galottit. Takátsy Pétert láttuk már emlékezetes szerepekben brillírozni (elég akár csak a nemrég bemutatott Biharira gondolnunk), most azonban nagyon nem sikerült elkapnia Marinelli figuráját. A hitvány szarkeverőből egy szikrányi sincs benne, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy állandóan gonoszságokon töri a fejét. Így érteni sem lehet, mi viszi őt arra, hogy úgy tegyen eleget a Herceg kívánságának, ahogy. Izgalmassá egyedül akkor válik, amikor lezserül falatozza a rózsaszín cukormázas muffint, miközben éppen bűneit próbálja lemagyarázni magáról.

Emilia tragédiáját azonban szépen vezeti végig az előadás. Akár szó szerinti, akár átvitt értelemben ugyanolyan pikkpakk módon rakosgatják ide-oda, mint a legtöbb tárgyat a színpadon. Ez azonban nem csak a Hercegre igaz, hanem szinte mindenkire: senki nem kérdezi, mit is szeretne igazán. Pedig jámbor ájtatossága pont azt fedi el, amitől ő maga is fél: hogy fiatal lányként bárkibe bele tud habarodni, aki egy kicsit is szépen bánik vele, ami által becsülete forog kockán. Mészáros Blanka alakításában nagyon jól végigkövethetjük az egyre kevésbé naiv, vágyaira ráébredő lány tragédiáját.

Ebből a világból sugárzik a nagyfokú irónia, melyet az élő zene is hangsúlyoz. Ez persze mind nagyon szép és lenyűgöző, de mire fel? – kérdezhetnénk. Ugyanis ez az Emilia Galotti bár több témát érint, nem szól be igazán sem az elcsábulás szélén álló ártatlan lánynak, sem a szórakozott Herceg által képviselt hatalomnak, sem a féltő polgári szülőknek. Maximum a talpnyalók (Marinelli) által működtetett hatalmi gépezetnek, mely, mint látjuk, semmi jóra nem vezet. De az is lehet, hogy magának a drámának a kisebb-nagyobb motivációs hiányosságait  – mint például, nem lehet tudni, hogy a Herceg vissza akar-e élni hatalmával vagy sem, mit szeretne a nőktől; vagy mit is akar tulajdonképpen Marinelli – képtelenség a számtalan bravúros megoldással elfedni.

(2016. június 1.)

Az Emilia Galotti adatlapja itt található.