Mert az irodalom elsősorban nem tananyag, hanem elsősegély, lehetőség a túlélésre, mely elszipkáz a valóságtól, hogy azután jobban érthessük azt.
Úgy tűnik, a Kolibri idén is hangsúlyosan kíván foglalkozni a felnőttkor küszöbén állók problémáival. Vidovszky György a Stúdió K után anyaszínházában is színre vitte Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című művét. És jól teszi. Még akkor is, ha keményen megkapjuk a magunkét benne, mert Szabó Borbála darabjában nemcsak Kosztolányi és Karinthy bukik meg magyarból, de mi is gyereknevelésből – szülőként, nagyszülőként, pedagógusként. Ha netán ezt magunk nem is gondoljuk így, talán mégis érdemes megvizsgálnunk, vajon tényleg nem tesszük-e valamiképp saját manipulatív játszmáink részeseivé gyermekeinket, nem toljuk-e át rájuk megromlott/megbicsaklott életünk felelősségét.
Szanitter Dávid, Nemes Anna és Ruszina Szabolcs a Nincsenapám, seanyám előadásában (fotó: Bottyán Marcell)
Persze az előadás elsősorban mégiscsak a kamaszoknak szól, 14-től 18 éves korig. A Nincsenapám, seanyám főhőse egy bakfis, aki hadban áll a családdal, iskolával. Mert az nemhogy biztonságot nem nyújt, de egyenesen rombol és veszélyeztet. A válástól szétzilált idegzetű, lányát érzelmileg szinte a kegyetlenségig zsaroló anya (az érzelmekkel izgalmasan zsonglőrködő Erdei Juli) éppúgy, mint az alkoholista, molesztáló mostohaapa (Tóth József hátborzongatón életszerű alakításában). A törődést sok zsebpénzzel pótló apa (Bodnár Zoltán); a magát megértő testvérnek álcázó báty (Krausz Gábor). Nem utolsósorban a problémákat a szőnyeg alá söprő nagyanya (Farkas Éva), valamint a betegesen sznob, beszűkült látókörű magyartanár (Megyes Melinda).
Ezek után joggal hangozhat el a lány szájából a Tiszta szívvel néhány sora, melyet Nemes Anna hiteles egyszerűséggel mond. Vidovszky György múltkori főszereplőjét átmenekítette mostani rendezésébe is, mert ki lehetne hitelesebb egy tinilány megformálására, mint épp egy tinilány – a magánakvalóságával, félszegséggel vegyes bátorságával. Nemes Anna pedig tökéletes választásnak bizonyult már anno is, minden manír és póz nélkül játssza a bakfist.
Ruszina Szabolcs, Nemes Anna és Tóth József (fotó: Bottyán Marcell)
És ha néha már-már túlzottnak is érezzük a főhős nyomorát, és olykor úgy tűnik, művin túlteng a borzalom, tudható, sajnos nem is olyan extrém és kirívó ez eset. Ráadásul Szabó Borbála szándékosan mindent sarkítva mutat, szinte a groteszkig. Mert a legvédtelenebbre fókuszál, az ő létállapotát, sarokba szorítottságát akarja minél hitelesebben ábrázolni. Mindamellett el is emeli a történetet, e kiskamasz pokoljárását a rögvalóságtól, s jól megfér szociohelyzet a szürreális elemekkel. Így a sok trauma közé becsempésződik a játékosság, a humor is.Amiben az alkotók remek partnerei. Vidovszky György rendezése tökéletesen passzol a kevert stílusú, hol szikár, hol játékosan gazdag matériához. Jó arányérzékkel aknázza ki a műben rejlő lehetőségeket - ott erősít fel, ahol kell, ott és csak annyira hagyja elmenni a történetet a groteszk vagy épp szürrealitás irányba, ahol és amennyire kell.
A felnőttek is már-már paródiák, nevetni csak azért nem igazán tudunk rajtuk, mert sokkal inkább elborzasztanak. Pedig ők is csupán a boldogságra vágynak, megalkuvásaikból, egoizmusukból azonban mind romosabb s magányosabb építmény tákolódik. Értelmes párbeszédre viszont egyikőjük sem alkalmas. Így a lány józanul csak egyet tehet: mielőbb kimenekül e felnőttvilágból.
Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid és Nemes Anna (fotó: Császár Réka)
Mindehhez erőt, segítséget, a jó döntéshez sugallatot az irodalomtól kap. Merthogy e lánynak az irodalom közeli jóbarátja, még ha meg is vágják abból. Kosztolányi és Karinthy macskaként szobájában ott tanyáz, s gyakorta összevész. Szabó Borbála színpadi valósággá teremti az álmot: „álmomban két macska voltam…”. (Ruszina Szabolcs és Szanitter Dávid remek párosában élvezetes etűdök születnek.)
A lány Karinthy hatására végül egy anarchista játszmába kezd, hogy végre kiszabaduljon anyja s családja markából. Se bűnbak, se kisgyerekkorban tartott, se szülei hibáinak foglya ne legyen.
Helyzete nem könnyű, mert az életében részt vevők zenekart alkotnak a háttérben – a lánynak ebben a „hangzavarban” kell saját belső hangját és azt a bizonyos sugallatot meghallania.
Nemes Anna és Erdei Juli (fotó: Császár Réka)
A Mátravölgyi Ákos tervezte szemléletes játéktérben a lányt két oldalról is keret várja: egyik a szobájából a családra nyíló ajtókeret, másikról az irodalmat keretbe feszítő képkeret. Szabó Borbála is e két keret közé szorítja a történetet - család ellen irodalom. Mert az irodalom elsősorban nem tananyag, hanem elsősegély, lehetőség a túlélésre, mely elszipkáz a valóságtól, hogy azután jobban érthessük azt.
A történetet Szabó Borbála rövidre zárja. A lány leszakadását, önállósulását nem szerencsés azonban egy ennyire végletes helyzeten prezentálni. Így a produkció már csak ezért is mindenképp igényli a kamaszokkal való feldolgozó foglalkozást.
És bár az előadásba némi didaktikusság is ágyazódik, ez nem tud ártani, mert a kilógó lólábhoz tartozó ló itt mindenképp nyeremény, és szemlélni is élvezet.
A produkció adatlapja itt található
