Mint vígjáték tehát jól működik az előadás, és a letaglózóan rossz Minden jó, ha vége jó után már ezt is sikernek könyvelhetnénk el, ha nem épp a Katona és Ascher tették volna magasabbra a mércét.

Néha nem értem, mi miért van a Katonában. Az ország első számú művészszínháza, sokunk számára a minőség szinonimája, csodálatos színészgárda, nagy múltú idősebb és nagy jövő előtt álló fiatalabb rendezők, politikailag és egyéb módon kényes témák bevállalása, független alkotók meghívása és még sorolhatnám. Jobb pillanataiban a Katona a kőszínházi progresszió zászlóvivője, rosszabb pillanataiban viszont vagy a nyolcvanas évekből itt maradt múzeumnak, vagy igényes, de sekélyes népszínháznak tűnik, ahol nagy színészek nagy odaadással játsszák a nagy semmit.

Máté Gábor, Rujder Vivien (fotó: Toldy Miklós)

Így voltam a tavalyi évad utolsó és az idei évad első nagyszínpadi bemutatójával is. Zsámbéki Gábort és Ascher Tamást nem kell bemutatni: a színházi szakma nagy öregjei ők, a kisujjukban van minden, amit a színházról tudni kell, óriási életművel a hátuk mögött, korszakos előadásokkal. Persze nem várhatjuk, hogy folyton súlyos témákhoz nyúljanak, súlyos műveket tegyenek le az asztalra, sőt kifejezetten örülünk, ha néha becsúszik egy-egy könnyedebb Shakespeare- vagy Molière-vígjáték. A Katonának sem csak elgondolkodtatnia kell mindig, időnként szórakoztathat is. De szórakoztatva is lehet fontosat mondani, egyáltalán, mondani valamit, és ha valamelyik színháztól, hát a Katonától elvárhatjuk, hogy a jegybevételeken túl is indokolja meg valamivel előadásai megszületését. Épp ezt az indokot nem tudtam felfedezni sem Zsámbéki Minden jó, ha vége jó-rendezésében, sem Ascher legújabb dolgozatában.

A nők iskolája finoman szólva sem tartozik Molière legösszetettebb komédiái közé. Adott egy kapuzárási pánik előtt álló ötvenes-hatvanas pasas, aki számolván szoknyapecéréveinek elmúlásával, jó előre kiszemelt és kinevelt magának egy kislányt feleségnek. Bár a világtól elzárva, „szigorú” őrizet alatt tartotta, nem klasszikus osztrák pedofilra kell gondolnunk, hiszen gondosan kivárta a lány nagykorúságát, és csak utána tervezett visszautasíthatatlan házassági ajánlatot tenni neki. Csak épp az ifjú Horace-szal nem számolt, na meg a nagybetűs szerelemmel.

Jordán Adél, Ötvös András (fotó: Toldy Miklós)

Egyszerűsége ellenére a darab tele van számos jellem- és helyzetkomikummal: előbbiek közül a főszereplő Arnolphe úr, Horace, na meg a két ostoba szolga említhető, utóbbit pedig elsősorban az adja, hogy Horace mit sem sejtve éppen Arnolphe úrnak meséli el folyton, hogyan járt túl az eszén, méghozzá az ő pénzén. A komikumot illetően jól is vizsgázik az előadás, a színészek hozzák a megszokott formájukat, de jobb lenne, ha inkább valami nem megszokottat látnánk tőlük.

Máté Gábor már nem először játssza az idő kérlelhetetlen múlását fiatal lányok társaságával feledtetni óhajtó korosodó férfit, Faustként kicsit hasonló karaktert alakított, persze itt elrajzoltabban és komikusabban teszi ezt. Jól figurázza ki Arnolphe hímsoviniszta ostobaságát, a gazdag ember dölyfét, aki mindent megvásárolhatónak tart, még a szerelmet is. Tasnádi Bencét sem először látjuk már a nagyképű szépfiú szerepében, és most is ugyanolyan jó, mint például Ascher egyik korábbi rendezésében, a Fényevőkben, ahol ugyanennek a figurának a bunkóbb változatát mutatta. Máté és Tasnádi közös jelenetei talán az előadás leghumorosabb momentumait jelentik, de üdítőek Jordán Adél és Ötvös András bugyuta és pénzsóvár szolgáinak bohózatba illő, mégsem ripacs közjátékai is.

Mint vígjáték tehát jól működik az előadás, és a letaglózóan rossz Minden jó, ha vége jó után már ezt is sikernek könyvelhetnénk el, ha nem épp a Katona és Ascher tették volna magasabbra a mércét. A darab már csak rövidsége és egyszerűsége miatt is kínálja magát az átdolgozásra, és a szövegkönyv írójaként Závada Pétert látva kecsegtetett is némi remény. De a nem olyan régi, kamrás Ahogy tetszikkel szemben, ahol Nádasdy Ádám nyomán gyakorlatilag új darabot írt, itt nagyjából szimpla fordítást láthatunk tőle, túl sok hozzáadott érték nélkül. Ascher szintén nem látszott túlgondolkodni a rendezést, jól bejáratott komédiai gépezetet látunk, Khell Zsolt egyébként ötletes díszlete is megbízhatóan forog ide-oda, Vajdai Vilmos cowboykalapos belépője sokáig emlékezetes marad, egyszóval minden működik, csak minek.

Lehet persze, hogy az én elvárásaim túl nagyok. Egy népszínházban igazi sikerdarab lenne A nők iskolája. Valószínűleg itt is az lesz. De egy Katonától ez nem lenne túl ambiciózus célkitűzés.   

(2016. október 13.)

A nők iskolája adatlapja itt olvasható.