Az előadás nem húzza rá saját karaktereire az ’56 kapcsán amúgy könnyen osztogatott „jó” és „rossz” sémákat.

Az Emlékbizottság támogatásával létrejött számos „ötvenhatos” előadás közül a Lady Budapest egyértelműen a jól sikerültek táborát erősíti. Ezt elérni nem lehetett könnyű munka: a húsz évvel ezelőtt eredetileg Utazásként bemutatott darab inkább csak üzembiztos munkának mondható, mint kiemelkedő remekműnek. Kocsák Tibor korábban és azóta is tudott fülbemászóbb, jellegzetesebb zenét írni, és néhány sortól eltekintve Miklós Tibor dalszövegei sem bizonyulnak maradandónak. Lady Budapest (fotó: Gordon Eszter)

Hogy ez az előadás 2016-ban Lady Budapestként mégis működik, az jelentős részben Tábori György forgatókönyv-eredetijének, az általa kitalált történetnek, valamint a forradalmi és az emberi szálak közötti egyensúlyt jó érzékkel megteremtő dramaturgiának köszönhető. A forradalmár szerelme megmentése érdekében Budapestre érkező angol úrinő, az idealista egyetemistalány, valamint a szovjet tiszt szerelmi négyszögének története elég hiteles ahhoz, hogy elhihessük, az október 23-át követő események pedig mindent átfogó árnyékként jelennek meg.

Emberi történet emberi sorsokkal – és ami még fontos, emberi bukásokkal. A cselekmény fordulatos, a fordulatok pedig nem előre kiszámíthatóak és nem is mesterkéltek: az egyes karakterek emberi gyengeségei vagy épp rossz döntései következtében kerül egyre távolabb az áhított cél. Somogyi Szilárd rendező jól sáfárkodik a cselekménnyel, a forradalmi háttérrel (olykor előtérrel), illetve a rendelkezésére álló eszközökkel is – a Lady Budapestet látva megbocsátottuk neki az Elfújta a szélt, sőt az Isten pénzét is.

Az Operettszínház karmesteri pálcáját több év szünet után újra kezébe vevő Silló István munkája érződik: a zenekar az első orgonaszótól a finálé utolsó kitartásáig biztos kézben van. A látványvilág sem túlzó, csak a vágyképként megjelenő Monte Carlo-dal hajlik giccsbe, de ott indokolt is.

Janza Kata és Szabó P. Szilveszter (fotó: Gordon Eszter)

Az előadás nem húzza rá saját karaktereire az ’56 kapcsán amúgy könnyen osztogatott „jó” és „rossz” sémákat – a főbb szerepek, részben ennek, részben a magas szintű színészi játéknak köszönhetően nagyon is árnyaltak. A mellékszereplőknek ezúttal kevesebb tér jut, zömmel csak egy-egy jelentősebb momentum.

Janza Kata a Nők az idegösszeomlás szélén után ezúttal egy klasszikus, nagyszínpadi musicalben is erőteljes, egyáltalán nem túlzó alakítást hoz. Partnereként Szabó P. Szilveszter inkább hajlamos a túlzásokra, de nem lépi át a határt. Szinetár Dórának kételkedés nélkül hisszük el, hogy húsz év körüli egyetemista forradalmár.

Szurov őrnagy szerepében Földes Tamás színészi játéka azonban közülük is kiemelkedik. Semmi erőltetés, semmi sarkítás, egy kötelességtudatával, életfelfogásával és váratlan érzelmeivel küzdő embert látunk. Erős pillanata az előadásnak, amikor a megrendült világú őrnagy a katonái körében mulatozik (Bodor Johanna koreográfiái egyébként is figyelemre méltóak) – ekkor igazán színháznak érezzük a Lady Budapestet.

(2016. október 21.)

A Lady Budapest adatlapja itt olvasható.