Több esztétika és érzelem a színpadon, kevesebb gondolkodnivaló a nézőtéren.
A miskolci Anna Karenina több vidéki színház tánctagozatának közös munkájaként született. Velekei László koreográfus a Győri Balett művészeti vezetője, a táncosok egyik része a Miskolci Balett, másik a GGTánc Eger táncosa, illetve Bolla Dániel frissen került Miskolcra a Sopron Balett együtteséből. Ezek után a táncjáték egyik legnagyobb érdeme éppen az egyneműség, ami mögött gyaníthatóan sok munka és éles koreográfusszem áll.
Kovalszki Boglárka, Dragos Dániel (fotó: Éder Vera)
Amennyire nincs nyoma az illesztéseknek az előadásban, Velekei László munkája annál inkább nyomot hagyott rajta. Az Anna Karenina szemmel láthatóan feszesebb, csúnyán szólva balettesebb a korábban megszokott miskolci és még inkább az egri táncelőadásoknál. Nem csupán a mozgások jellegében lép egyet a klasszikus balett felé, beszédmódja is arra hajaz. Több esztétika és érzelem a színpadon (az előadás műfaji megjelölése eleve romantikus táncjáték), kevesebb gondolkodnivaló a nézőtéren. Meglehet, mindez a kortárs tánc szellemi kihívásra és helyenként sokkoló jelenetekre éhes kedvelői számára okozhat némi csalódást, a miskolci Anna Karenina egy letisztult és a legkevésbé sem szellemtelen előadás.
Ráadásul még a tolsztoji történet ismerői számára is tartogat meglepetést, ugyanis Anna Karenina az előadás végén életben marad. Mi több, a záró jelenetben bizalommal és érzelmi teltséggel néz a jövő felé. Bevallom, ha nem nálam élesebb szellemű kolléganőmmel nézem az előadást, és ő el nem árulja egy túrós sütemény mellett, magamtól biztosan nem jövök rá, hogy a táncdramaturgia felcserélte a történet első és második felét. Hogy miért, azóta sem értem. Talán a koreográfus és Csepi Alexandra dramaturg meg akart minket kímélni attól, hogy egy öngyilkosság élményével térjünk haza az előadásról. Akárhogyan is, ez a megoldás inkább zavart okoz, nem a megszokottól eltérő dramaturgia élményét adja. Mivel ezáltal a címszereplő előzmények nélküli zaklatottsága a táncelőadás első jeleneteiben inkább hisztériának érződik, mint drámának.
Anna Karenina (fotó: Éder Vera)
Ezzel együtt Velekei László koreográfiája érzékletesen és pontosan rajzolja meg a regény vázát, ahogy Anna Karenina összeroppan a családja, a szerelme és a helyzetet ridegen megítélő társasági élet között. Néhány osztott ablakos ajtó szalonná, egy ágy hálószobává vagy egy asztal pár székkel dolgozószobává változtatja az üres teret; az egyre erősödő vonatzaj és a füst, illetve a zömében klasszikus vagy báli zene, ritkábban modern hangzás a maga egyszerűségében jól szolgálja a táncdrámát. Az egyszerűség a zene esetén nem jelenti azt, hogy a kiválasztott zeneszámok ne lennének erőteljesek, simaságuk a történésekhez való érzékletes és hézagtalan illeszkedésben áll.
A duók kitűnő tánctudással és helyenként ötletes koreográfusi megoldásokkal mutatják meg Anna Karenina (Kovalovszki Boglárka) és férje (Lukács Ádám) egymásért és egymás ellen vívott küzdelmét, vagy a Vronszkij (Dragos Dániel) iránt éledő, majd magára maradó szerelmet. Hasonlóan esztétikusak és érzékletesek a hármas jelenetek, amikor Vronszkij barátja (Bolla Dániel), annak volt vagy leendő barátnője (Mohai Cintia), illetve Vronszkij anyja (Kocsis Andrea) kapcsolódnak a történésekhez. Utóbbiról azzal együtt, hogy a fejére korosító fejfedőt tesznek, gyereklányos színpadi energiái és fiatalos lénye miatt senki nem mondja meg, hogy ő az édesanya.
Kovalszki Boglárka, Dragos Dániel (fotó: Éder Vera)
Az előadás legerősebb részei a sokszereplős jelenetek. Velekei László kitűnő ritmus- és térérzékkel mozgatja a táncosokat, az oldottan arisztokratikus társasági zsivaj egyik pillanatról a másikra dermed pattanásig feszült mozdulatlansággá – amibe legfeljebb Anna Karenina mozdul bele. Ezek közül is kiemelkedik a vadászat és az a jelenet, amikor a társasági élet tagjai az egymást szeretni akarókat elválasztó sorfallá sodródnak össze.
Amíg a koreográfia magától értetődése csak ritkán érződik közhelyesnek vagy billen át illusztrációba, egy-egy szereplő arcjátéka teljesen érthetetlen módon hatalmasodik el a drámai pillanatokban. A táncgesztusok és mozdulatok önmagukban is vegytisztán jelzik a szenvedélyt, amit ráadásul a zene is megtámogat. Amikor ehhez felindultságot kiplakátoló arckifejezések is társulnak, erős érzelmek helyett egy pirosan villódzó SZENVEDÉLY felirat a végeredmény.
Bármennyire is kényelmes Budapesten nézni meg egy-egy vidéki táncelőadást, és helyénvaló kezdeményezés a fővárosba utaztatni, néha érdemes ellátogatni az eredeti helyére. Nem csupán azért, mert oda készült és általában ott futja a legjobb formáját, hanem hogy az eredeti közeget is megérezzük. Velekei László Anna Kareninája a táncosok számára igazi szakmai kihívás, és a miskolci nézők érezhetően szeretik. Van is miért.
(2016. november 6.)
Az Anna Karenina adatlapja itt olvasható.
