Az átgondolt és következetes rendezői koncepció, valamint a kiváló színészi alakítások elemi erejű produkciót eredményeznek.
Olvasom, hogy a Facebook német moderátorai, akiknek naponta kell borzalmasabbnál borzalmasabb videófelvételeket nézniük és dönteniük engedélyezésükről vagy tiltásukról, teljesen elvesztették hitüket az emberiségben, folyamatosan rémálmokkal küszködnek, és van, aki a perverzebbnél perverzebb anyagok miatt már gondolni sem bír a szexre. Persze nem kell Facebook-moderátornak lennünk ahhoz, hogy megismerjük a sötét oldalt: a kegyetlenség a cenzúrázatlan anyagokon keresztül is ömlik ránk.
Szegedi Dezső, Czakó Julianna (fotó: Éder Vera)
Az ókori Görögországban természetesen nem volt Facebook, mi több, fotó és videó sem, így aki kegyetlenséget akart látni, annak maradt a színház. Ha valaki venné a bátorságot, és egy ültő helyében elolvasná az összes ránk maradt görög tragédiát, feltehetően hasonlóan hitehagyottan és iszonyodva kelne fel a székről, mint a fent említett moderátorok. Apagyilkosság, anyagyilkosság, gyerekgyilkosság, darabolós gyilkolás, kannibalizmus, vérfertőzés, orgia – válogatottabbnál válogatottabb borzalmak jelennek meg az Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész nevével fémjelzett kötetek lapjain. Azt hiszem, kimondhatjuk, a horror műfaját a görög tragédiaírás teremtette meg, a mai napig feladva a leckét a Stephen Kingeknek és George A. Romeróknak.
Euripidész Bakkhánsnőkje a rémségek kicsiny boltjának gazdag kínálatából a darabolós gyilkolással kombinált gyerekgyilkolással rukkol elő (mármint egy anya felnőtt fiát öli meg), a darab rendezője ezt tetszés szerint fűszerezheti felnőtt tartalmakkal. Ahogy a Miskolci Nemzeti Színház előadásában Szőcs Artur fűszerezi is, ami kétség kívül indokolttá teszi a színlapon is jelzett tizennyolcas karikát. Hogy előzetes várakozásainkban ne csalódjunk, Bodoky Márk mint Dionüszosz rögtön anyaszült meztelenül lép elénk, hogy különböző akrobatamutatványok kíséretében adja elő az isten kezdő monológját. Ilyen hosszan kitartott meztelenséggel prózai előadások esetén ritkán találkozik az ember, miközben egyáltalán nincs szó funkciótlan hatásvadászatról: a halandó képét öltött isten emberi testben való megszületésének vagyunk tanúi, a monológ elején még a beszéde is érthetetlen, hogy folyamatosan alakuljon át emberi beszéddé. Ahogy Vénusz a habokból, úgy lép elő Dionüszosz a vízből, amely egyben halandó anyjának, Szemelének a sírját is jelképezi.
Szegedi Dezső, Varga Zoltán (fotó: Éder Vera)
A díszlet több ponton night clubot idéz: mindjárt négy rudat is láthatunk, amelyen a legtöbb szereplő rúdtáncot is jár, hol érzékien, mint Czakó Julianna, hol szándékosan nevetségesen, mint a Kadmoszt játszó Szegedi Dezső. A rúd egyben a bakkhánsnők thürszoszbotját is jelképezheti, hogy egyéb konnotációiról ne is beszéljünk. A látványért felelős Kovács Dániel nemcsak tárgyakban, hanem fényekben is egy éjszakai klub hangulatát teremti meg, lásd vörös égősorok; a zene pedig még jobban ráerősít a hatásra. Megfelelő helyszín egy zenés bacchanáliához, ahogy az előadás saját magát definiálja.
A sztori egy isteni bosszú története: Dionüszosz rossz néven veszi, hogy halott anyja nővérei tagadják istenségét; egyikőjük, Agaué fia, Pentheusz pedig – aki nem mellesleg Thébai uralkodója – egyenesen tűzzel-vassal irtja a Dionüszosz-kultuszt városából. A felbőszült isten őrületet bocsájt a Kadmosz-lányokra, akik Agaué vezetésével szabályosan széttépik az emberi álruhába bújt isten által rászedett és őket meglesni szándékozó királyt. Mikorra kiderül a tévedés, késő: már csak véres csontok jelzik az egykor szebb napokat látott király porhüvelyét.
Bodoky Márk, Harsányi Attila (fotó: Éder Vera)
A végzős színészhallgató Bodoky Márk telitalálat Dionüszosz szerepére: kiválóan mondja a nehéz szöveget, miközben szétmozogja a színpadot, rúdtáncolva, csimpaszkodva, majmot utánozva, mindezt az elején egy szál ruha nélkül. Harsányi Attila magabiztosnak tűnő, mégis bizonytalan Pentheuszt játszik, aki homoerotikus szerelembe esik a fiatal fiúként megjelenő istennel. Szegedi Dezső-Kadmosz és Varga Zoltán-Teiresziász clown-párosa finom humort csempész az előadásba, ami a súlyos szavak és képek mellett nem is árt. A bakkhánsnők karát Seres Ildikó képviseli karmesternőként – az operettprimadonnaként is ismertté vált színésznő énekelve adja elő a kar szövegét. A fiatal Tenki Dalma a nála idősebb Harsányi Attila anyját játssza Agauéként: mivel bakkhánsnőként erős érzékiséget kell jelképeznie, indokolt volt neki adni a szerepet. A Szolga szerepében Máhr Ági, az első Hírnökében Nádasy Erika a színen meg nem elevenedő cselekményt beszélik el, a második Hírnököt játszó Czakó Julianna viszont érzéki megjelenésével és táncával szegezi színpadra a tekintetet.
Fotó: Éder Vera
Az előadás sok mindenen elcsúszhatna, akár nevetségességbe is fordulhatna, az átgondolt és következetes rendezői koncepció, valamint a kiváló színészi alakítások azonban elemi erejű produkciót eredményeznek. Euripidész úgy szólal meg a ma nyelvén, hogy közben a dráma értékeiből semmi sem vész el: az előadás tökéletes példája annak, hogyan lehet az örök emberi szempontjából nagyon közel, az általunk már csak könyvekből ismert görög mitológia és a poétikai sajátosságok miatt kissé távol álló görög drámát jelen idejűvé tenni.
(2016. december 17.)
A Bakkhánsnők adatalapja itt olvasható.
