A produkció nemcsak a térrel, némiképp az idővel is kísérletezik.

Felnőtt- és gyerekszínház mellett egy ideje van már kis- és nagykamaszoknak szóló színház, sőt csecsemőszínház is. A huszonéveseknek, a felnőttkor küszöbén állóknak azonban nemigen csinálnak színházat. E hiátusra érzett rá Fehér Balázs Benő rendező és az Orlai Produkciós Iroda.

Bán Bálint és László Lili (fotó: Takács Attila)

Benedict Wells Spinner című kultikus regénye, melyet XXI. századi Zabhegyezőnek is neveznek, tökéletesen alkalmas arra, hogy épp ezt a korosztályt szólítsa meg. A fura egy életképtelen huszonéves nihiljét és vívódásait mutatja. Jesper nem boldogul traumái feldolgozásával, sem ambícióival, a mivé válás feladatával, és természetesen a nőkkel sem. Ráadásul még írási kényszer is tetézi baját. Így csak tengődik, csapódik ide-oda, és rettentően nyamvadtul érzi magát. Nem tud mit kezdeni semmivel, pedig „kezdeni kéne végre valamit valamivel” – mondja egy helyütt.

Talán ezt kellett volna magának a rendezésnek is, mert így annál tovább, hogy megörökít egy életérzést, nemigen jut. Igaz, azt viszont elég meggyőzően teszi. De hát (ahogy pszichiáter kezelőorvosa mondja Jespernek a kórházban) nem lehet sokáig görgetni magunk előtt a megoldatlan problémákat, mert azok visszanyalnak. Még egy színházi előadás esetében is. El kellett volna például dönteni a rendezésnek, hogy a hősnek itt önmagával vagy az őt körülvevő világgal van-e baja, netán mindkettővel. Mert így a főszereplő nemcsak saját életében vergődik, de az előadásban is.

Rába Roland, Nagy Dániel Viktor, Rada Bálint (fotó: Takács Attila)

Pedig A fura akár szólhatott is volna valamiről. Működőképes a Fekete Ádám által színpadra írt szövegkönyv, és vannak kellően elrugaszkodott kvalitásos jelenetek is, melyekben több van expresszíven leképezett életérzésfélénél. Az egyik legfontosabb momentum, amire építhetett volna a rendezés, a betagozódás kérdése. Betagozódni vagy furaként kívülállónak maradni e rendszerben sokakat foglalkoztató dilemma a mai világban.

A címszereplő Rada Bálint játéka a bemutató elején még kissé kimódoltnak tűnik, ám ahogy a fiatal színész átfolyatja magán a szerepet, mind hitelesebbé válik, sőt az előadás végére átlényegül: valóban már-már karikás szemekkel, belső pokloktól és hányattatásoktól megviselten tekint le ránk, mi pedig egy tehetetlen, saját köreiből kitörni nem tudó, kallódó lúzert látunk benne. Jespere mögé ismert és igen jó színészeket sorakoztatnak fel. Rába Roland magabiztosan mozog bármilyen stílusban és szerepben, sokarcúan játssza kettős szerepét Radnay Csilla, csillogó szemekkel Bán Bálint, túlpörögve, ám némi öniróniával Nagy Dániel Viktor és korrektül László Lili. Ám szemlátomást a színészek közül sem érzi mindenki a valahova vezető utat, így némiképp téblábolásra kényszerül e nagy feketeségben.

Radnay Csilla, Rába Roland, Rada Bálint (fotó: Takács Attila)

Merthogy rémálomszerűen fekete itt minden. Fekete a hűtő, az ágy, a gáztűzhely, a falak, fekete még a szaniter is. E feketeországos lakásdíszlet azonban, bármennyire egy válságos érzelmi állapot manifesztálódása, túl direkt. Izgalmasabb értelmezési lehetőséget kínál a fekete tér körüli fénynyalábsor, amely rácsként zárja körül a teret, de eldönthetetlen, bezár-e vagy épp védelmet nyújt.

A produkció nemcsak a térrel, némiképp az idővel is kísérletezik. Hol végtelenségig megnyújtja, szinte megállítja, hol meg felpörgeti, jól érzékeltetve ezzel hősünk ingadozó viszonyát a külvilághoz. A nagy búskomorság és élhetetlenség közepette azonban az előadásnak még humora is van. Rada Bálint például egy helyütt önironikusan kikacsint: tudják, emlékeznek, fura vagyok. És e kikacsintással rögtön némiképp idézőjelbe is teszi saját furaságát. (S valóban, ki ne ismerne számtalan ilyen embert a környezetében, szinte korosztálytól függetlenül.) Máshol fénykardokkal üldözik és védik csemetéjüket a túlféltő szülők. Ha ezekből a kikacsintásokból és allúziókból lett volna több, s lett volna következetesebben jelen a közel másfél órában, legalább formailag izgalmasabb előadás születhetett volna.

Persze A fura még ezzel együtt is kellőképp fiatalos; az alapanyagon túl fiatalos a hangvétel, a stílus, a design, még a humora is. Van kellő őrület – drog és szürrealitás. A címszerepre választott Rada Bálint pedig több szempontból is alkalmas egy kultikus figura megelevenítésére, s benne a kúlság és lúzerség egyszerre képes megtestesülni.

Így ha a Jurányiban az előadás megtalálja közönségét, akár siker is lehet belőle.

(2016. december 17.)

A fura adatlapja itt olvasható.