A rendezés nem helyzetkomikumokban gondolkodik, hanem a színház hatalmáról beszél rendkívül érzékenyen.
Egy vizsgaelőadás elsődleges célja, hogy a növendékek megmutathassák, hol is tartanak a mesterség elsajátításában, kiben mi lakozik. Egy negyedéves vizsgaelőadásnak nem titkolt célja az is, hogy voksolásra késztesse a színigazgatókat, s a nekik tetszők mellett egy gyakorlati év, egy szerep, esetleg egy szerződtetési ajánlat erejéig elkötelezzék magukat.
Ballér Bianka, Szántó Balázs (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Az olasz Eduardo De Filippo ritkán játszott vígjátéka ehhez megfelelő alap. Sokszereplős játéka erős karakterek megformálásához kínál jól megírt dialógusokat, és minden jelenetében a színházról szól. Török Tamara dramaturg azzal segít Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea tanítványainak, hogy portalanítja a szöveget, és anélkül, hogy megbolygatná a cselekményt, korban közelebb hozza a játszókhoz. Ennek nyomán egy olyan előjáték kerekedik ki a prefektus (Lestyán Attila) és a színigazgató (Vizi Dávid) között, amely ma bárhol elhangozhatna egy szorult helyzetben támogatást kérő színházvezető és egy, a művészetre nem fogékony, ám hatalma tudatában lévő döntéshozó között. Vallomás a színház feladatáról, erejéről, kiszolgáltatottságáról, a fennmaradásért való küzdelemről, a cenzúráról és az öncenzúráról.
Az előadást rendező Zsámbéki Gábor átjárható kapcsolatot teremt a valóság színpadiassága és a színház valóságábrázolása között. Nem helyzetkomikumokban gondolkodik, hanem a színház hatalmáról beszél rendkívül érzékenyen. Rendezésében beteljesíti a színidirektor fenyegetését, miszerint az audienciára bejelentkező orvosról (Szántó Balázs), lelkészről (Vilmányi Benett), tanítónőről (Ballér Bianka) és parasztasszonyról (Mészöly Anna) az elöljáró nem fogja tudni, hogy települése lakóit vagy a színi társulat színészeit hallgatja. A mindvégig fenntartott bizonytalanság adja a játék erejét.
A komédia művészete (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Csak a haldokló patikárius lóg ki a sorból, mert hörgéséről, túljátszott haláltusájáról, felnagyított gesztusairól tudható, hogy ez bizony egy rosszul megvalósított szerep. Nem is növendék hozza színre, hanem a katonás, TÁP-os Vajdai Vilmos. Rendezői-színészi fricska ez a hazug-maníros játszadozás felé.
Az előadás kétségtelenül a nehezebb utat járja. A könnyed szórakoztatás helyett az elgondolkodtatót. Kevesebb is a nevetés a nézőtéren, mint az egy vígjátéknál megszokott. S a növendékek sem egyenlő színvonalon teljesítik ezt a nagy játékintelligenciát elváró közelítést.
De Filippo előjátékkal kezdi a darabot, az osztály egy felvonásnyi utójátékot illeszt mellé. A polgármesteri hivatal helyszínnel lazán összefűzött helyzetgyakorlatokban saját tapasztalásukat, elképzeléseiket teszik hozzá a hivatal kontra állampolgár témakörhöz. A színházat ők sem hagyhatják ki, de olyan problémákról (családon belüli erőszak, mélyszegénység, korrupció, másság) is szólnak, amikkel a hivatalok nem tudnak (akarnak) mit kezdeni, s bizony a hozzáállásuk is hagy kívánnivalót. Élesebbek, szókimondóbbak, direktebbek a helyzetek a De Filippóénál, ám magától értetődően nem olyan irodalmiak. Az azonban kiderül belőlük, hogy az osztály mennyire kreatív és milyen színjátszásban érzi otthon magát.
Vizi Dávid, Kovács Tamás, Lestyán Attila (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Martinkovics Máté új formákban gondolkodó színházvezetője nem alkuszik azzal a polgármesterrel, akinek Tormay Cécile jelenti az értéket. Messaoudi Emina merész dalban összegzi a szegény hivatalnok panaszait, benne a színész vágyait és a megalkuvással teli realitást, ahogy Bodó színházától eljut Dörnerig. László Lili imponáló játékkal képviseli az LGBTQ-közösséget a homoszexualitását titkoló hivatalnok előtt.
Az összkép pedig egy olyan hivatalnokvilág, ahol nemigen értik Ézsaiás próféta apokalipszist vizionáló szavait, ellenben a tudást, a műveltséget, a kultúrát semmire sem becsülik.
Csizner Ildikó
(2017. január 7.)
A komédia művészete adatlapja itt olvasható.
