Bár az előadásban a társulat színházhoz való viszonya kapja a központi helyet, jól működik a színész-néző-kritikus hármas egysége is.

Pipa – mondhatná a k2 társulata, miután az Átriumban megtartotta legújabb bemutatóját. Mégsem tesz úgy, mint annyian mások, akik befejeztek egy feladatot. Nem dől hátra, nem tölti el elégedettség, hanem megvizsgálja előadásának következményeit. Hogyan hat a színház a „mezei” nézőre meg a szakértő(bb)re, a kritikusra? Az eredmény lesújtó. Csupa-csupa kudarc.

Cájtstükk, avagy a bizonytalanok (fotók: Toldy Miklós)

Az elbizonytalanodó alkotók úgy döntenek, hogy az előadás elmarad, és egy időgép segítségével meg nem történtté teszik próbálkozásukat. A nézői-kritikusi sorsokból létrejön egy Zeitstück, vagyis inkább a mindennapjainkat rövid történetekkel megragadó, friss nyelvezetű, kis magyar Cájtstükk.

Fábián Péter és Benkó Bence a megszokottak szerint együtt ír és rendez.  Egy dráma kéziratából, chatelésekből, kommentekből, naplórészletből, újságcikkből, tárgyalási jegyzőkönyvből, kritikából és rögtönzésekből tevődik össze a darab. Nem azonos színvonalúak a szövegek, s ezen sem a négykezes rendezés, sem a színészi játék nem segít. Hosszas a felvezetés, amiről leginkább az időgépes sztori tehet. Nem egyszerűen elbizonyítja a nézőtéren ülőket, hanem a jelen-múlt-jövő közötti ugrálással meg is zavarja. S nem igazán ülnek a napi aktualitásokra reflektáló improvizációk sem.

Az előadás a nézői élethelyzetek egymás mellett pergetésével talál magára. Az epikus elemekhez passzolnak a kevés mozgást, a nézőtéren ülővel folytonos szembenézést, erős színészi jelenlétet követelő jelenetek. A játszók ügyesen járnak át a színpadi szerep és a civilségük között. Bár a központi helyet a színházhoz való viszonyuk, a feladatuk megtalálásához kapcsolódó kételyek kapják, jól működik a színész–néző–kritikus egymást feltételező hármas egysége is. Nem mélységében, de sajátos tálalásban mégiscsak szó esik olyan, napjainkban meg nem kerülhető témákról, mint a külföldi munkavállalás, a másság, a migráns-megítélés.

Piti Emőke

Boros Anna és Gyöngy Zsuzsi az internetes szófordulatokat és hangulatjeleket is felhasználó hangos csevegéssel játssza el a Berlin–Budapest tengely között mozgó ikerlányokat. A különös hobbit űző szerepében Domokos Zsolt azt mutatja meg, hogy mennyire működik a gyűlölet-cunami, s milyen könnyen kerülnek rá az emberre a bélyegek. A Nach Hause című művét felolvasó, szír migránst befogadó nő Piti Emőke megformálásában érzelemmentes hangon vall arról, hogy nemcsak a befogadott, hanem a befogadó is kiszolgáltatott. Bírósági tárgyaláson erősödik fel egy apa-fia konfliktus, amikor a fiúról kiderül, hogy nem felel meg apja elvárásainak. Borsányi Dániel ezt a lázadást A Dunánál című József Attila vers szabad asszociációjával az előadás egyik legjobb jelenetévé emeli.

Az időgépet feltaláló, önmaga múltját megváltoztatni akaró tudós és a bírónő szerepében Bíró Kriszta csatlakozott a társulathoz. Mind az önostorozásban, mind a szikár hivatalnokságban rendkívül erős és semmiképpen sem társulatidegen, jelezve, hogy az Örkény Színház és a k2 játékmódja nincs is oly távol egymástól.

Horváth Szabolcs, Gyöngy Zsuzsi

És ott a kritikus Horváth Szabolcs egész előadást uraló megformálásában. Hol terjengős, hol okoskodó, hol pengeélés, hol elbizonytalanodó, hol vélemény nélküli. S mellesleg Csáki Tamás a neve. A „mezei” nézőnek nem hordoz plusz információt, de a jobban tájékozott tudja, hogy két színikritikus egyetemi oktatójuk kap e néven színpadot. S ebből az ötlet is azt mutatja, hogy a társulat még keresi a közönségét, még tanulnia kell a mindenki számára tiszta színpadi fogalmazást.

Már csak azért is, mert díszletelemként a sokat megélt kaposvári színház megtépázott függönye adja a hátteret. És Kaposvár nagy korszaka kötelez.

 Csizner Ildikó

(2017. január 23.)

A Cájtstükk, avagy a bizonytalanok adatlapja itt olvasható.