Haumann Péter hozza ugyan a szerep színét is, de jobban izgatja a harpagonság félelmetes karikatúrája.
A színházat és benne a színészeket értékén kezelő korban eseményszámba menne, ha Haumann Péter Harpagont játszik. Hosszú hónapokra nem lehetne jegyet kapni az előadásra, a kávéházakban az alakításáról beszélgetnének, címlapokon hoznák a fotóit. Összehasonlító elemzések készülnének arról, hogy a 2017-es Haumann-Harpagon miben különbözik attól az 1994-estől, melyet Zsámbéki Gábor képzelt el a színész címszereplésével a Katonában.
Haumann Máté, Haumann Péter, Haumann Petra (fotó: Kozma János)
De nem ilyen korban élünk. Sokkal inkább olyanban, ahol a pénz az egyetlen érték, Harpagonok tartják rövid pórázon a környezetüket, a gyerekeik számára a diktált élet a megszokott, s inkább csak hőbörögnek, de lázadni nem mernek az atyai terror ellen. Legalábbis Lengyel Ferenc szerint. Rendezésében a fösvénység olyan méreteket ölt, hogy az már csak önmagáért való. Megmételyez, anélkül, hogy bárkit is boldogítana. A félelem meg a bizalmatlanság igazgat. Harpagon senkiben, még önmagában sem hisz. Pénzesládája és a folyamatos felhalmozás vágya uralkodik felette, s ebből a szenvedélyből nincs szabadulás. Ezért is tervezhetett Kovács Yvette Alida egy középkori vastag városfalra emlékeztető, ferde díszletet, mely körülöleli a játszókat, s nem ad kitörési lehetőséget.
Lengyel Ferenc karneváli keretbe helyezi a történetet. Erős jelzése annak, hogy miközben körülöttünk vérlázító dolgok történnek, tudomást sem veszünk ezekről, hanem önfeledten vigadozunk. A keretjáték egyben az előadás stílusát is meghatározza. Lengyel a commedia dell’arte és a francia bohózat között mozgatja a színészeit. A szóviccekből, a nagyra növesztett gesztusokból, az erős mimikából, a burleszkszerű rohangálásokból, a meztelen fenékből bármennyi belefér. Ugyanakkor van légiesen megoldott jelenet, finom áttűnés, Harpagon-kettőzés, -tükröződés és fülbemászó zene. Sajnos, az utóbbiakból kevesebb. A rendezés túlságosan is elkönnyíti az előadást, s nem elég hangsúlyozottak a darab korszakokon átívelő fogódzói sem. Amellett, hogy nem közelít a mához, a sokat forszírozott kiszólások, véleménynyilvánításra ösztönzések sem teremtik meg a kapcsolatot a nézőtér és a színpad között.
Soltész Bözse, Haumann Péter (fotó: Kozma János)
Miként Molière komédiája, úgy a rendezés is Harpagon alakjára fókuszál. Haumann Péter pedig hatalmas intenzitással, fizikai és szellemi odafigyeléssel kebelezi be a szerepet. Nem riad vissza a kitett mozdulatoktól, a színpadi szökdécselésektől, a mesterkélt hanghordozástól, sőt… Mintha a fokozhatatlant is fokozni tudná. Hozza ugyan a szerep színét is, de láthatóan sokkal jobban izgatja a fonákja: a harpagonság félelmetes karikatúrája. Haumann örömét leli abban, hogy visszatérhet azokhoz a komédiási hagyományokhoz, amikből indult, de játéka elfedhetetlenül magában hordja a Katonában töltött évtizedeket.
A többiek legfeljebb segédkezhetnek e kiteljesedésben. Soltész Bözse a házasságszerző szerepében erős színeket használva próbál Harpagon kihívója lenni, de ebben a leosztásban csak alulmaradhat. Hunyadkürti István a szakács-kocsis kettős funkciójának sapkaváltással igyekszik megfelelni, de furfangja kevés ahhoz, hogy gazdája fölé kerekedjen. Ételreceptjei viszont verhetetlenek. Harpagon lányaként Haumann Petra inkább a cselszövésben erős, a végrehajtást már másokra hagyja. Ekképp a színésznő is a darab első részében lendületes és szellemes, aztán háttérbe szorul. A szerelmét játszó Pavletits Béla öntudatosan és köpönyegforgatóan küzd Harpagonnal. A fösvény fiát, Clèante-ot alakító Haumann Mátét a rendezés rizsporos parókával, fodros nadrággal a piperkőc kliséjébe nyomja be. Nehéz innen a szemüveges lázadó szerepébe felküzdenie magát. Móga Piroska Mariane-ja – akinek kegyéért apa és fia rendez kakasviadalt – tütüjében az olasz vásári komédiák szerelmes figuráját idézi. És van egy magánszáma. Családja hányatott történetét úgy adja elő, mint a leghétköznapibb pletykát.
A fösvény (fotó: Kozma János)
Szatmári Attila nemcsak Clèante szolgája, hanem fehérre festett arcával, hetyke kalapjával, pálcájával tiszte az is, hogy megkavarja, előre vigye az eseményeket. Milyen kár, hogy a rendezés sötétebb tónusokat nem kevert ki neki.
Csizner Ildikó
(2017. március 12.)
A fösvény adatlapja itt olvasható.
