Életre kelni igyekvő panoptikumot látunk.

A hullaégető a „nácizmus alulnézetből” tematikájú alkotások sorába illeszkedik: azt mutatja be, hogyan válik egy kisember nemcsak az ordas eszmék követőjévé, hanem azok tevékeny kiszolgálójává. Nem a felülről irányított propaganda a témája, hanem hogy miként hat ez a propaganda az egyszerű, elsőre teljesen normálisnak látszó emberekre. Hiszen a nácizmusban nem Hitler, Goebbels vagy Göring az igazán félelmetesek – hasonlók minden korban, minden országban teremnek. A félelmetes az, hogyan hatol be a hétköznapi emberek lelkébe a „gonosz”, és hogyan dönt morális romlásba egy egész társadalmat.

A hullaégető (fotó: Takács Attila)

Karel Kopfrkingl úr története csontig hatolóan példázza mindezt. Alakját Ladislav Fuks teremtette meg először regényben, majd Juraj Herz rendezővel együtt filmen. Az 1969-es moziban a népszerű cseh színész, Rudolf Hrušínský játszotta a főszerepet, a magyar szinkronban Gálvölgyi János kölcsönözte neki a hangját, aki azóta tervezte eljátszani színpadon is a szerepet.

Ahogy a film, úgy a színházi előadás is Kopfrkingl úr önnarrációjára épül, így mind az előbbi magyar változatában, mind utóbbiban a talán legfontosabb szerepet Gálvölgyi hangja játssza. Ez a hang ugyanolyan kedélyesen, már-már negédesen beszél boldog kispolgári életéről, mint a hamvasztás technikai érdekességeiről; feleségével történt megismerkedéséről, mint családja legyilkolásának elkerülhetetlen szükségességéről. Vérfagyasztóan groteszk ez a narráció, a legprimerebb hatást adja.

Schruff Milán, Gálvölgyi János (fotó: Takács Attila)

Annál nehezebb élő színpadi környezetet teremteni mindehhez. Hiszen lényegében egy monológot hallunk végig, a többi szereplő pedig szinte csak illusztrációként jelenik meg, szöveget is alig mondanak. Pelsőczy Réka rendező, híven a bemutató eredeti helyszínéhez, a győri Vaskakas Bábszínházhoz, hatalmas bábfejekbe öltözteti a színészeket, ami groteszk, egyszersmind félelmetes hatást is kelt. Ez alól kivétel a náci eszméket a maguk primitív brutalitásában hangoztató Walter Reineke, akit Schruff Milán alakít, és aki Gálvölgyi mellett egyedül van jelen saját arcával.

Ebben a nagyrészt absztrahált színpadi jelenlétben nem alakul ki valódi interakció a színészek között, bizonyos értelemben szcenírozott monológot látunk. Ami önmagában nem baj, mégis kevésnek érződik, pláne ha a filmmel vetjük össze az előadást. Utóbbi a Hrušínský arcát mutató premier plánok vagy a furcsa kameramozgások használatával, a giccseset a thrilleresen rémisztővel váltakoztató zenei világgal nagyon erős összhatást eredményez, amihez hasonló a színpadon nem jön létre. Életre kelni igyekvő panoptikumot látunk, amelyet bár hátborzongatóan jár át Gálvölgyi hangja, de hús-vér színészként mintha ő sem találná helyét ebben a térben: inkább felmond egy szöveget, mint eljátszik egy valódi figurát.

Gálvölgyi évtizedes vágya teljesült, az előadás viszont nem tudja maradéktalanul teljesíteni a maga ígéreteit.

(2017. március 8., Belvárosi Színház)

A hullaégető adatlapja itt olvasható.