7óra7

3 évszak (+1)
7óra7: (10/10)
Közösség: (8/10)

3 évszak (+1)

2010. 10. 03. | 7óra7

Natúr-lírai, ösztönös, vad, heves, kábító, ami a színpadon történik. Egy dobos – egy táncos, egy férfi – egy nő, egy ütem, egy lélegzet, egy pár a színpadon, döbbent csend, temérdek tátva maradt száj és csodálattal csillogó szemek a nézőtéren.
A BL megfejtésére nem vállalkoznék, csak a „saját történetemet” tudom elmesélni. Eszerint egy csikó lelkivilágával megáldott kamaszlány első szexuális élményén, majd a felnőtté válás görcsös párkeresésén át jutunk el a szerelemig. Az első kor még őszinte zabolátlansággal és naiv kíváncsisággal teli, ez az ártatlanság, a pre-szexualitás korszaka. A második kor a test virágzásának és lombhullatásának ideje, a dühöngő, delíriumos korszak, ajzószerekkel és értetlen kielégületlenséggel. Ekkor kiabál a tudat, és nem csitul, csak üvölt, üvölt, hogy valami nem stimmel, hogy nincs ez így rendjén, és nem lehet kikapcsolni, sem elvonatkoztatni tőle, mert ahhoz túl hangos. A harmadik korszak a lombhullatás utáni kopár, pompájától megfosztott, de belül viruló élettel teli törzs, a poszt-szexualitás, a szeretet korszaka, ahol már a kettő egy, az egy viszont alig több mint nulla. Mindegyik korszakot egy stilizált aktus választja el.
A dob végig Ladányira koncentrál, hol mozdulatait, hol belső viharainak adva hangot, majd a dob mögül először ki-kikacsint, azután szép lassan életre is kel a férfi. A hierarchia egyértelmű: a férfi vezet, de nem ettől lesz férfi, hanem attól, hogy él, és nem visszaél ezzel. Ekkor válik a hierarchia és a hatalom pitiáner, értelmezhetetlen fogalommá, ekkor oldódik fel a görcs és szűnik meg darabosnak lenni az élet. „Csak” egy olyan valaki kell, aki a mi lelkünkön is képes játszani, és nem fél feltárni sajátját sem. Ennek egészen mély és megható ábrázolása a színpadra állított két dobszerelés, amely alapvetően ugyanaz, mégis teljesen eltérő hangban szólalnak meg, mert a nő felszerelésén a dobokat alumínium cintányérok helyettesítik. A férfi (bár mondhatjuk „párnak” is) ezen is zenél egy kicsit ugyanolyan hevesen és lehengerlően, mint sajátján, majd a végén visszaülve eredeti dobfelszereléséhez, elkezdi a nőt (mondhatjuk „párnak” is) tanítani.
Nem tudom, mi számít summa cum laude minőségű virtuóz dobolásnak, de Borlai Gergő egészen hihetetlen technikával szólaltatja meg hangszerét, miközben minden egyes porcikájával párjára figyel, és vice versa: Ladányi koreográfiája is egészen zsigeri és pontos, végig harmóniában maradva a párjával.
Nem lehet visszafogottan nyilatkozni az előadásról: lebilincselő, magával ragadó, frenetikus, de kár a szóért, csak degradálná a valódi élményt.



Az írás a Bárka Színház 2008. november 10-i előadása alapján készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr918003453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.