7óra7

Akkor most lőjük főbe magunkat
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Akkor most lőjük főbe magunkat

2010. 10. 03. | 7óra7

– mondta távozáskor az egyik néző, a Kamra Kétezerhetvenhét című, három egyfelvonásost tartalmazó, időben igen bőségesre nyúlt előadása után. Ez a kétségtelenül sommás megállapítás mégis igen találó: a szerző, Edward Bond szerint a világ kétezerhetvenhétben, egyenes következményeként a jelen állapotainak, olyan szép, új lesz, Huxley-módra. Meg Orwell-módra. Meg Bradbury-módra. A sok-sok antiutópia-forrás által Bond keze alatt lett még egy (helyesebben három), de hogy vajon miért kellett ez a még egy (három), az nem derült ki az estén.
A három darabot Zsámbéki Gábor szikár egyszerűséggel állította színpadra. Az első, Szék című egység története vázolja fel ennek a jövőnek a szabályait: gyakorlatilag minden tilos, már ami bármiféle gondolkodást eredményez. Mindenki számba van véve, mindenkinek minden mozdulata nyilván van tartva, felügyelve, kontrollírozva és felülbírálva. Ebben a világban rejteget egy asszony egy huszonhat éves fiút, akit csecsemőkora óta nevel, titokban tartva a világ és a kartotékrendszerek előtt. A fiú még mindig gyerek, nem tud felnőni, hiszen még sosem lépett ki a lakásból. A fiú és az asszony egy katonát és egy foglyot észlelnek a buszmegállóban, a nőnek ismerős a női rab. Annak apropóján, hogy széket visz az elfáradt katonának – bár tilos –, megpróbálja kideríteni, honnan ismeri a rabnőt – ez még tilosabb, ha lehet –, de elég rosszul sül el a dolog: a fogoly meghal, vizsgálat indul. Bodnár Erika (az asszony) és Rezes Judit (a kihallgatótiszt-jellegű „jóléti ügyintéző”) kettőse miatt válik izgalmassá a darab: Rezes a nappali minden résébe beférkőzni kívánó totális hatalmat testesíti meg, tipikusan azt, akinek az a gyanús, ami nem gyanús, akivel az asszony addig harcol a maga módján, amíg fel nem ismeri, hogy a gyerek létére derülhet fény – ott megadja magát, ami annál gyanúsabb. Természetesen a hatalom teljesen felőröl mindent, ami egy kicsit is eltér az általa elvárttól. Mészáros Béla el tudja hitetni a huszonhatéves gyereket, ami jelentős teljesítmény, Olsaszky Évának pedig a női fogolyként való jelenléte felkavaró.
A második előadás, a Ki jön a házamba? afféle Ionesco-hommage jellegű abszurd komédiaként értelmezhető, egyben ez a legkiegyensúlyozottabb előadás a háromból. A Jams-Katherine házaspárhoz (ebben a világban természetesen sem érzelemről, sem szerelemről nincsen szó, az emlékekkel együtt ezek is töröltettek a kollektív emlékezetből: a házasság szó itt egyfajta kényszer-életközösséget ír körbe) megérkezik az öngyilkos-kórtól fertőzött távoli vidékről okmányok nélkül elszökő Grit, Kate öccse. Ez Jamsnek, a hatóságban dolgozó férjnek igen kellemetlen, bár a nő végig tagadja, hogy az illető az öccse lenne. Csakhogy Gritnek van egy fényképe (amely szintén betiltatott az emlékekkel együtt, így illegális), amin a testvérpár együtt látható. A fiú a problémákat még tetézi azzal, hogy leül az egyik (majd a másik) székre, amelyhez azonban tulajdonosaik mint utolsó vagyontárgyukhoz, ragaszkodnak. A bohózatba illő házastársi veszekedéseket és verekedéseket az emlékek feltolulása követi. Ezen darab ritmusa és stílusváltásai szerencsésen ütemezettek, és összességében a legkevésbé közhelyes. Lengyel Ferenc, Rezes Judit és Keresztes Tamás egymást pontosan érezve, gördülékenyen és konzekvensen adják elő az egyfelvonásost.
A legnehezebb színészi feladat a harmadik, Emberek című előadásban várt a szereplőkre: gyakorlatilag a világvégén vagyunk (Khell Csörsz eddigi szürkeárnyalatos lapdíszletei itt „külsőbe”: földbe, sárba, vérbe váltanak), ahol emberi roncsok ülnek saját elveszett sorsfoszlányaik romjain. Az Emberek az elembertelenedést mutatja meg egy órán keresztül, de hiába a naturalizmusba menő szenvedésábrázolás, a sok erős alakítás, a legapróbb gesztusokig pontosan felépített színészi munka: Bezerédi Zoltán haldoklója, Fodor Tamás szánalomra méltó bolondja, Fullajtár Andrea ruhatolvaja, illetve Hajduk Károly önmagakereső ismeretlenje – a közhelyek összessége csak közhely marad, látunk egy állapotot, és szenvedünk látni az értelmetlen szenvedést, mert pontosan tudjuk, nem vezet sehová. Ezt elmondani pedig nyilván lehet, és kell is. Hogy éppen Bond darabjaival, illetve azoknak ezen interpretációjával, az viszont korántsem biztos. ► (ugr)
A Színházajánló.hu értékelése: Szék: 7, Ki jön a házamba?: 8, Emberek: 3

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr528003437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása