7óra7

Alá-mellé
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Alá-mellé

2010. 10. 03. | 7óra7

A díszlet az urbánus fantázia által torzított mesei folklórgiccs, a női jelmez hasonló jelzőkkel terhelt, a hangvétel pedig a legrosszabb értelemben vett falusi sztereotípia farönkegyszerűségű karikatúrája szeretne lenni, de ebben végképp nem érzik az alkotók az ízlésesség határát, és durva megoldásokat szül a poénkényszer: a szopás által körszakállal felbukó asszonyság, és a végül kínosan meghiúsult hónalj körüli tízperces poénexpedíció csak azért nem veri ki a biztosítékot, mert a haknihangulatban elnézőbb a közönség. Arról nem is beszélve, hogy Magyar Attilán és Hajdú Istvánon nagy örömmel nevet mindenki, hiszen a színpadon ők, nem pedig fiktív karakterük áll, nekik pedig sok mindent megbocsát az ember. A pongyolán, csak egyes részeiben kidolgozott szöveg ezt a haknihangulatot erősíti, ami csak azért kár, mert a megírt szövegek jóval szellemesebbek, mint az esetleges improvizációkból megszületett jobb-rosszabb poénok. Igaz, előbbiben sem érthető, hogy miért kell olyan mélyre menni, hogy a „csöcs” szót önmagában poénforrásként kelljen használni, és miért kell a közhelyes bajuszosnős poénokkal időről időre devalválni a szellemes részeket.
Ami már a gagyi határán is túl van, az pedig az interaktivitás jegyében egy pár kiválasztása a színpadról, és a körszakállas poén megismétlése. A jelenet célját nem nagyon lehet látni, azon kívül persze, hogy reprodukáljunk egy olyan kínos helyzetet, amely egy lagzin valószínűleg jó néhány feles után szívesen beleugrik valaki, és ezen a tökéletesen elázott közönség biztos jót is derül. Ez viszont nem lagzi, nem részeg mindenki, és ezeket a kétes tartalmú tréfákat általában nem találomra szokták ráerőltetni random emberekre, hanem önkéntes alapon feszülnek neki az erre elhivatottak. Itt erről szó sem lehet, mert tökéletesen kiszolgáltatott a színpadra felrángatott civil, és gőze nincs róla, mi fog vele három perc múlva történni. Ez szimpla megerőszakolása a színpadi térnek, és bár a szándék valószínűleg nem ez, de kifejezetten megalázó a nézőtérről végignézni mindezt.
A Borbély Sándorral kiegészült duó gigászi amplitúdójú poénkodását végül félgőzös taps kíséri. Gyakran sikerült kissé alálőni a minimumnak, és nem születik meg semmi a színpadon. Így marad Magyar Attila meg Hajdú István, hol viccesen, hol nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838004645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.