7óra7

Altergiccs
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Altergiccs

2010. 10. 03. | 7óra7

Kutatóknak nevezik magukat. Kutatnak időt, teret, univerzumot, érzelmet, szerelmet, halált, kutatják a valóst és a valótlant ebben az élhetetlen, szörnyedelmes, értelmetlen, groteszk világban. Kutatják az emberi fajt, a bennünk lakozó Istent, a megfoghatatlan végtelenséget, a feltartóztathatatlan időt, a felfogatatlan metafizikust és a megfogható értelmetlenséget, a szív keserű fájdalmát, az elérhetetlen biztosat, a létet és a nem létet, mindent, mi fájhat és mi boldoggá tehet, az eget, a földet, a belsőben tomboló tüzet, a senyvedő testet és az örök nyugtalan szellemet, időt, teret, univerzumot, érzelmeket, szerelmet, halált...
Lila ködbe burkolózott a Spidronműhely produkciója. Átláthatatlan, kesze-kusza, állírai, giccses, dagályos, sűrű lila ködbe. A köd anyagát maszatoló, széttartó, darabos, közhelyesen kongó, öncélú konyhafilozofálás, illetve a mértéktelenből és aránytalanságból táplálkozó stílus adja, amely nem kímél sem színészt, sem nézőt. Ebből a ragadós masszából egyvalami világlik ki kristálytisztán: a mondanivaló. A súlyos, terhes, dübörgő, fekete mondanivaló, amely valamilyen teljesen öncélú, bennfentesen szubjektív szűrőn át próbál megszólalni mindhiába, mert a vaskos igazságok juszt sem törnek át a játéktérről a nézőtérre.
Bár a történet valamilyen szerelem cselekményszálán indul el, az alkotók úgy döntöttek, hogy egy lázálmot kreálnak a kizökkent idő dramaturgiájára bazírozó drámai szövetből. Ennek megfelelően egy jól hangzó alternatív gondolattól vezényelve gátlástalan ötletgyártásba kezdtek, feledve nem csak azt, hogy ha az időt és a teret megtagadjuk a színpadon, attól még az a valóságban létezik, így a tagadásnak világos kereteket kell szabni, hanem azt is, hogy a fel-fel bukkanó karakterek az ad hoc diverzifikáción kívül bármilyen minimális relevanciával rendelkező figurákká váljanak. Dráma, tér, idő és figurák nélkül pedig marad a szöveg, amely azonban szinte teljesen mentes a kohéziótól, és bár úgy tűnik, ezt a töredezettséget magasztosnak szánták az alkotók, szimplán értelmetlenné tette minden egyes sorát. Az egyetlen, amely pillanatnyi felüdüléssel szolgál ebben a majd másfél órában, az néhány, más kontextusban még akár jól is működő, itt szimplán önmagában értelmezhető színpadi ötlet és cinikus megjegyzés, amely aztán ugyanúgy belesüpped az előadásba, mint a nagyotmondásban érdektelenné vált társai.
Tompa Ádám rendező (azaz „vezető referens”) és a „kutatók” belső munkát állítottak össze, egymásnak, amely dicséretes, ámbár ennek közszemlére tétele az „önkifejezés” fogalmának teljes félreértelmezése. Az előadás sokat markol, de csak levegőt fog, és vakon morzsolgatja azt, egészen addig, míg egy lufiszív misztikus megvilágítás közepette szét nem durran, és nem folyik ki belőle az utolsó csepp vér is: formával takargatni szándékozott szimpla ripacsériába mártott altergiccs hosszan elnyújtva, és végzetesen túlbeszélve.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678004253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.