7óra7

Bábpornó, avagy szemelvények a klasszikus világirodalomból
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Bábpornó, avagy szemelvények a klasszikus világirodalomból

2010. 10. 03. | 7óra7

A Stúdió K Színház társulata izgalmas kísérlettel próbálkozik: nagy klasszikusok világhírű műveinek részleteit bábokkal értelmezik-parodizálják egy kis színpadon. Euripidész Elektrájának, Shakespeare Othellójának, Moliére Tartuffe-jének, Csehov Három nővérének és Ibsen Vadkacsájának jeleneteit varázsolják elénk igen extrém felfogásban az alkotók. Persze fontos kérdések merülnek föl: a 21. század kiábrándult embere nem tudja már élvezni ezeket a lélektani klasszikusokat, csak ha a paródia köntösében tálalják neki? Vajon a befogadót így jobban elragadja a mély tartalom, vagy csak annyit fog fel az egészből, hogy már azokban az időkben is, akárcsak századunkban, minden a szex, a szex és a szex körül forog?
Azt hiszem, hogy akik nem ismerik az eredeti műveket, azok nem igazán értik meg az előadásban sem a poénokat, sem a mögöttük rejlő egyetemes tanulságokat. Bár az előadás elején mindenki magához vethet egy kis A/5-ös lapot, amin nagyon tömören le van írva mind az öt történet rövid tartalma, biztosan nem lett volna lehetetlen megoldani az előadáson belül, hogy körvonalazzák a cselekményt, és így megkönnyítsék azoknak a dolgát, akik esetleg még nem találkoztak az eredeti drámákkal. Így azonban a Fodor Tamás rendezte előadás nem teljes értékű, nem állja meg a helyét önmagában, ugyanis a színház itt összekeveredik az irodalommal.
No, de mi van akkor, ha ismerjük az eredeti történetet? Hát akkor nagyobb esélyünk van érteni a bábokat, a díszletet, a vicces beszélő neveket, a szójátékokat, a jellemkomikumot és a túlzásokat. Nagy dózisban azonban egy idő után már eléggé egy kaptafára mennek a poénok. Illetve nem igazán érthető, hogy miért szövi át a fűtött erotika, illetve a merőben közönséges testiség az egész előadást. A testi örömök ábrázolása a színpadon afféle tabunak számít, így talán a kezdetekkor még a meglepetés ereje piruló-szégyenkező mosolyt varázsol a befogadó arcára, mégis, mikor tízpercenként végig kell követnünk egy-egy bábpár közösülését, az már nem fakaszt mosolyra, inkább csak egykedvűen figyeljük a történéseket.
A színészek: Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Spilák Lajos és Vékes Csaba profizmussal irányítják a bábokat. Szinte életre keltik a figurákat és a jellemeket. Talán ebből is fakad az, hogy néhol közönségessé válik az előadás, mert nem tudjuk eltávolítani magunktól a történéseket, és úgy él a szemünk előtt, mintha hús-vér emberek játszanák.
Németh Ilona és Bodor Kata bábjai és díszletei izgalmasak, sokszor mögöttes szimbolikus értelmet hordoznak. A baj azonban az, hogy sokszor a befogadónak alig pár másodperce van rá, hogy a történet értelmezése mellett még a bábokat és a díszletet is megfejtse. Túl kevés kapaszkodót nyújt számunkra a rendező, illetve az író, Zalán Tibor.
Nincs egy olyan egység, ami összetartaná az előadást, nincs egy cél, ami felé haladna, csak úgy vannak a részek, és kutatjuk, kutatjuk az egészet, de nem leljük meg. Az eredeti történetekben benne rejlenek a tanulságok és a továbbgondolásra ösztönző motívumok, az előadásban ezt mégsem hangsúlyozzák, inkább a paródia lenne az összetartó erő, amihez azonban a humor nem elég változatos és ütős. Önálló színházi előadást szeretnénk látni, de egy irodalmi művekből összeollózott őskáoszt kapunk, ami lehetne nagyon jó is, ha nem lenne ennyire semmilyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148003159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.