7óra7

Búra, búra, búbánatra születtem
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Búra, búra, búbánatra születtem

2010. 10. 03. | 7óra7

A romantikus folklóreszköztárat használja a Színművészeti Egyetem elsőéves hallgatóinak népdalmotívumokkal kibélelt mozgásszínházi produkciója, amely Oleg Zsukovszkij rendező irányításával a hajdani falusi idillt, illetve a falu életébe kívülről beleavatkozó erők hatásait mártja bele a keserű Mondanivaló mázába. Az aránytalan vegyítésnek és a nagyotmondás csapdájában való megfeneklésnek az eredménye egy hatvan percében is túlnyújtottnak tűnő, színes, ámbár nem éppen magával ragadó előadás a szerelemről és a kegyetlen életről.
A cselekmény szerint látunk néhány fiút és lányt, akik a maguk munkáját végezve vígan dalolásznak és udvarolnak a szerelemnek. A mindennapi munka, majd az egymást méregető legények és leányok, aztán az ő egymáshoz közeledésük tömegjeleneteiből kikerekedik egy családi tragédia, amelyben nem csak a közös ház ég le, de az örömapaság és az esküvő előtt besorozott férjúr is elvérzik a csatamezőn, hogy aztán valami groteszk esküvő keretében a magányos anya felnevelje a szerelem nem épp boldog gyermekét. A meglehetősen egysíkú történetelmesélést markáns formába csomagolta Oleg Zsukovszkij rendező, aki azonban lassú tempóval és gyakran indokolatlan önismétlő formai elemekkel pótolta a kreatív energiát, amellyel az egyébként is egyszerű üzenet bántóan közhelyessé tudott válni.
Nem mintha arról lenne szó, hogy ez az egyszerű ne lehetne szép vagy magával rántó. Az előadás egészen addig a maga vontatottságával együtt is izgalmas képes maradni, amíg azt a naiv, természetközeli, egyszerűségében szép és kerek világot mutatja meg, amely a fiatalok klasszikus népi létét jellemezhette furulyaszóval, vasvillával, együtténekléssel meg miegymással. A dolog ott kap gellert, amikor a sokszorosan repetitív, részleteiben kidolgozatlan koreográfiák megpróbálják a sovány tartalom kidomborítása felé terelni a nézői figyelmet, és a túlhangsúlyozott jelenetek teljesen elveszítik erejüket. Pedig a szabadtéren, szalmaágyszínpadon előadott történet, a fehér ruhákban mozgó, több mint egy tucat színész segítségével akár még úgy is érdekes maradhatott volna, hogy a rendező csak és kizárólag a látványban gondolkodott, hiszen mindegyik jelenet erős kontúrokkal rendelkezik, igaz a precíziós munka szinte valamennyiből hiányzik.
A látványorientáltságnak köszönhetően a játszó színészhallgatókról, azon kívül, hogy szépen tudnak énekelni, sokat nem tudtunk meg. Mindössze a valóban átszellemült Zsukovszkij produkciójának teremtenek hátteret. Amúgy semmi másról sem tudtunk meg semmit, azon kívül, hogy a világ kegyetlen, és hogy milyen sajnálatosan ritkán választja témájául a magyar színház a saját folklórját, komolyan véve (ami mindenképpen előnye Zsukovszkij koncepciójának). Az orosz vendégrendező munkája feldobta labdát, hátha valaki lecsapja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr888003211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.