7óra7

Családi skála
7óra7: (5/10)
Közösség: (10/10)

Családi skála

2010. 10. 03. | Turbuly Lilla

A muzsika hangja receptjében csupa sikergyanús hozzávaló található. Az apácának készülő, árva Maria és a sebzett szívű, délceg Trapp kapitány szerelmi történetét közismert dallamok festik alá; mindehhez jön még az orgonasípszerűen sorakozó hét gyermekszereplő, az alpesi táj és sötét ellenpontként az idillre árnyékot vető, Anschluss-körüli Ausztria baljós légköre. Ráadásul a néző azzal a jóleső érzéssel dőlhet hátra a székében, hogy a természetesen jó véget érő mese a valóságban is megtörtént. A Soproni Petőfi Színház előadásának prológusában Bencze Ilona mint rendfőnöknő szól a nézőkhöz, előre is elnézést kérve, hogy az öt Oscar-díjas filmváltozathoz képest a helyi erőket és vendégművészeket egyaránt felvonultató előadás szerényebb lehetőségekkel bír.
A történeti alapokat a színházba érkező nézőkben már az előtérben tudatosítják, ahol néhány tablón a Rainer és a Trapp család, valamint a darabban szereplő kolostor történetét ismertetik, az előadás elején pedig eredeti fényképeket is bemutatnak a kapitányról és feleségéről. A valós helyszíneket Pinczés Dávid vetített hátterei idézik fel, ami alapvetően jó megoldás lenne, ha nem alkotnának néha igencsak eklektikus összképet a díszletként felhasznált bútorokkal. Talán nem véletlen, hogy a színlapon nem szerepel díszlettervező. A szemmel láthatóan a raktárból „összeguberált” fonott és stílbútorok, az 1980-as évek lakásbelsőit idéző esztergált lépcső, a suvickolt aranyszínű kerti szobrok esetlegességét a mindezeket mozgató, szinte folyamatosan működésben lévő forgószínpad az azon lévő ék alakú dobogóval nem elfedi, inkább felerősíti. Gyarmathy Ági jelmezei már inkább hasonlítanak arra a képre, amit a korabeli ruházkodásról gondolunk.
Musicalről lévén szó, a zene legalábbis egyenrangú szereplő a cselekménnyel. A soproni Kolostor Zenekar Dárdai Árpád vezényletével szépen helytáll, csak az első felvonásban fordul elő néhányszor, hogy felülkerekednek az éneken. A társulat is bírja hanggal. Különösen igaz ez Vásári Mónikára, aki lelkes és energikus Maria, talán egy hajszálnyival több lágyság hiányzik még az alakításából. Laklóth Aladár kellően sármos és kellemes hangú Trapp kapitány, aki túlságosan hirtelen, átmenet nélkül válik zord katonából lágyszívű apává és szerelmessé. A többiek hozzák a szerepükhöz kötődő elvárásokat: Bencze Ilona a jólelkű és életvidám zárdafőnöknőt, Kiss Zoltán a saját érdekeiről soha meg nem feledkező, de korántsem rosszindulatú, vicces jó barátot, Sajgál Erika az inkább realista, mintsem szerelmes szépasszonyt. Az előadás fénypontja kétségkívül a hét gyermekszereplő. Szó szerint játszanak: természetesen és felszabadultan. Külön meg kell említeni közülük a Lizát alakító, szép hangú Rárósi Anitát.
A Pinczés István rendezte előadás utolsó részében, a Trapp család első közös fellépését és kényszerű menekülését felidéző, a játékba a nézőteret is bevonó „színház a színházban” jelenetben, az addig a szokott mederben, meglepetések nélkül folydogáló előadás rövid időre felpörög, átérezhető tétje lesz. Ez azonban csak néhány perc a jó háromórás játékidőből. Amit addig láthattunk és hallhattunk, az a jól ismert musical különösebb hullámhegyek és hullámvölgyek nélküli színpadra állítása, egy estére szóló szórakozás, tisztes középszer. A soproni közönség azonban – talán a helyi szereplőknek is köszönhetően – magáénak érezte az előadást, és ezért is nagyon hálás volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838004321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.