7óra7

Csodaország merőkanállal
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Csodaország merőkanállal

2010. 10. 03. | 7óra7

Egy színésznő, tucatnyi karakter, és hatvan bámuló kisiskolás. Az Alice Csodaországban nem a megszokott gyerekszínházi klisék eszköztárának segedelmével fogantatott meg a Kolibri Fészekben, sokkal inkább a színpadi stilizálás égisze alatt: egyórás, gyerekképzeletre komponált minimálszínházas mesejátékot látunk.
Závory Andrea hatalmas energiákat mozgat meg annak érdekében, hogy Alice története megszülessen a nézők képzeletében, hiszen életkoránál fogva semmiképpen nem azonosítható Alice-szal, de ez nyilván Novák János rendezői koncepciójának része, ami azon alapul, hogy a kisiskolások megtanulják „olvasni” a színházat, és elfogadni azt, hogy egy jelrendszert, nem pedig képeskönyvet látnak. Závory ezt a feladatot tökéletesen hajtja végre: mimikája, hangszíne és mozgása tapintható disszonanciában van megjelenésével.
A koncepcióhoz ugyancsak pontosan illik a csupasz díszlet, a háztályi kellékekből (merőkanál, teknő, lepedő, szék stb.) megelevenített szereplők: király, királyné, kártyakatonák, fakutya, macska, egér, hernyó. Novák valamennyi szereplőhöz megtalálta a plasztikusan illő motívumot, amelyeket Závory tölt meg élettel, így a karaktereket három elemből kell összetenni a nézőnek: a tárgy, a hang, és a színésznő játéka. Ez nem mindig könnyű feladat, mert meglehetősen gyorsan pörög az előadás, és néha nehezen követhető, hogy Závory éppen kinek a bőrébe bújt bele, és a nagy sietségben nem tudnak élesen elválni egymástól az eljátszott figurák, ami sajnos tompít az élményen.
Hogy a gyerekek mégis folyamatosan le vannak kötve, az elsősorban a folyamatosan fenntartott szemkontaktusnak, és a felnőtt szemnek talán kissé harsány színpadi poénoknak köszönhető, ami azonban a gyerekek körében osztatlan sikert arat. Ez a kisiskolásfülekre hangszerelt harsányság az egész előadásra jellemző, amit méltatni felnőtt füllel nehéz, de felróni sem lehet, hiszen működik, és a „színpadtechnikai puritánságot” valahogy ellensúlyozni kellett, és ez sikerült is, amihez még hozzájárult a zene, és a dramaturgiailag talán a legjobb helyen elhúzott interaktív betétek is.
Ami hiányzott az előadásból számomra, az a varázs: Csodaország bűvös, meseszerű atmoszférája, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy ezzel a gyerekek is így voltak. Úgy tűnt, ők tényleg eljutottak Alice álmába, vagy ha mégsem, akkor is megismerkedtek egy absztrakt színházi nyelvezettel, ami, nem is annyira csodák csodájára, a tetszésükre volt. ► (zsb)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr988003499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.