7óra7

Eleven grund
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Eleven grund

2010. 10. 03. | 7óra7

1907, Mária utca, Pál utca - ide lépünk be, és ez a tér nagyon is él, a szó többszörös értelmében: gyerekek (fiúk) bandáznak szerte, hegedűszó, beszélgetnek egymással, nem is igazán tudni (csak a ruha igazít el), hogy ki civil és ki szereplő. A beszélgetések élőnek tűnnek, pedig előre elkészített panelekből állnak, mindezt azonban csak onnan érezhetjük, hogy időről időre ugyanazokat a mondatokat halljuk, az érzés, az illúzió azonban tökéletes. Törökméz- és banánárus járkál körbe, majd megszólal a kolomp, és az árus beterel minket a nézőtérre. A színpadon farakások, néhány könyvcsomag. Zene szól (az a bizonyos kicsit verkliszerű zene, ami valahogy mindig képes megidézni a két világháború előtti békeidőt), az árus banánt próbál ránksózni, de tréfál, mindig öt krajcárral többet kér. „Harminc”, mondjuk, erre ő: „Negyven”, így banán nélkül maradunk, még szerencse, mert az előadásban szerepe lesz a déligyümölcsnek.
S mire elkezdődik az előadás, mi is élünk a közegben: körülöttünk futkároznak a szereplők, megszólítanak bennünket, beszélnek hozzánk. És így, játékként (játék a játékban keretet teremtve) is indul a Pál utcai fiúk története, egy társaság kezdi a mesét: a Pásztorok einstandjának hírével indul, hogy szépen lassan megismerhessünk mindenkit, és megismerhessük a viszonyokat, a Pál utcaiakat és a vörösingeseket, Janót, Rácz tanár urat. Aztán ez a játék valódi létbe és megélésbe fordul, és azt hiszem, ez az alkotók szándékának tökéletes megvalósulása. Vidovszky György rendező - Deres Péter dramaturg és Gyevi-Bíró Eszter mozgástervező segítségével - ugyanis végigélette a gyerekekkel a közismert és népszerű történetet. A „végigélés” tetten érhető mind a történet logikai láncában, mind a megvalósításban - ebben az előadásban a gyerekek által valóban megtörténik minden. A konstrukció csak utólag végiggondolva érezhető, a kiindulópontokból az alkotók együtt jutottak a megoldásokra. Bátor és közvetlen színjátszás zajlik, nem is színiiskolás fokon.
De ennek köszönhetően a játék szép lassan eloszlik, a mesélőként is közreműködő törökmézárus (Kiss Gergely Máté) szerepe eloszlik, és a második felvonásra már teljes egészében a Pál utcaiakat és a vörösingeseket látjuk a színpadon. A rendező egy téren-időn kívüli „láthatatlan" szereplővel, egy hegedülő fiúval (Jéger Zsombor) narrálja-árnyalja végig csak a jelenlét és a hangszer segítségével a történetet. (A Faragó Béla által szerzett, már említett verkliszerű zene tökéletesen idéz kort, hangulatot egyaránt.) Néhány mobilizálható elemmel felszerelt farakás és egy-két jellemző kellék segítségével (díszlet, jelmez: Bozóki Mara) idéződik elénk a grund, a Füvészkert, Nemecsekék lakása, az iskola. Semmi erősködés vagy erőtlenség, semmi túlzó akarás és semmi lazáskodás nincs a színpadon. A fiúk annyira beleélik magukat a dologba, hogy mi is ezt tesszük, önkéntelenül szorítunk a harcban a grundért, miközben pontosan tudjuk, hogy miért hozza Csetneky úr (Kiss Gergely Máté) a felnőtt- és a gyerekvilág között egyfajta kapcsot jelentő, ám a végén egyértelműen a felnőttekhez soroló Janóhoz (Garay Nagy Tamás) a mérőlécet. Zseniális a nemecseki álmok és a valóság egybefolyatása, torokszorító az édesanya (Domareckaja Júlia) egyszerű féltése fia iránt, tényleg nem érezhető semmiféle kínos konstruáltság. Sőt: hétköznapi és természetes az egész, tán még jobban, mint a regény - éppen azért, mert eleven minden. Az előadás óriási hatással volt a nézőgyerekekre, egy kislány még a taps után is szegény Nemecseket siratta.
Vidovszky György egészen egyszerűen elmeséli a Molnár-mesét, végiggondolva, átrágva, értelmezve, elsősorban a szereplő fiúk segítségével. Feltétlenül kiemelendő a fentieken kívül Csikos Sándor, aki Rácz tanár úr figuráját valódi emberként és igazi tanárként tudja ábrázolni: a következetes és szeretetteli, de kemény pedagógia alakja. A gyerekek pedig nem eldöntött, teljes jellemek, nincsenek formálhatatlan, kész válaszaik az őket körülvevő világra. Óhatatlanul felmerül bennünk közben, hogy „vajon mi lesz-lett belőlük”. Kik lettek az elmúlt száz évben azok, akik akkor még Bokák, Nemecsekek, Gerébek, Áts Ferik voltak? És vannak-e most ilyenek, és ha vannak, mi lesz belőlük? Létrejönnek-e egyáltalán azok a bizonyos ügyek, „nagy eszmék”, van-e grund, akár ha képletesen is? Okos dolog ezekre a kérdésekre választ keresni, mert így talán nem felejtjük el, hogy nekünk milyen volt gyerekként, és akkor milyen világot szerettünk volna. Talán most esély van végiggondolni ezt. Már emiatt is jelentős érték ez az előadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr38003949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.