Az abszurd lengyel nagymestere, Mro¿ek Bűbájos éj című művére épülő előadásban két férfi, két kolléga, a mérnök úr és a doktor úr szokványosnak induló kiküldetéséből válik tétküzdelem egyáltalán a létezés jogáért. A Stúdió K Színház előadásának jelentősebb kellékei két ágy és a figurák, akik igencsak ismerősek, akármelyikünk szomszédai lehetnének itt, Kákáeurópa táján. Hannus Zoltán, Tamási Zoltán, Nyakó Júlia pedig pontosan értik, és érzékletesen képesek átadni a mro¿eki nyelv jelrendszerét.
Kölcsönös udvariaskodással indul a két kolléga első közös szállodai szobában töltött éjszakája, ki válasszon előbb ágyat, ki menjen előbb a fürdőszobába stb., ismerős helyzet azoknak, akik már töltöttek el kiküldetésben éjszakát kollégájukkal. A két kolléga közül az egyik, a doktor úr ingerlékeny, visszafojtott frusztrációi és kisebbrendűségi komplexusait a szerencse is alátámasztja, így hát ezek fortyognak benne az udvariasság álcája mögött. A mérnök úr kisszerű, önmegadóbb és elfogadóbb típus, így neki, úgy tűnik, flottabbul mennek a dolgok. Két kisember (ugyanannyira mro¿ekiek ők, mint hasekiek vagy hrabaliak vagy örkényiek) próbál tehát a kölcsönös előzékenység látszata mögött (főleg amikor a másik nincs jelen) egymás fölé kerekedni, ami az előadás első felében leginkább a helyzetkomikumban teljesedik ki. Ám a bohózat mögött Czajlik József rendező és Gyarmati Kata elrontott életeket épít fel szépen, hogy a produkció második felében a két kolléga egymás elől a létezést vitathassa el (helyesebben a létezés jogát magának vindikálja) egy rejtélyes-bűbájos asszony hirtelen és váratlan megjelenése kapcsán.
A három alkalommal lejátszódó éjszaka egyre tágabb képet ad a két férfiról, a szereplők éreztetik, hogy problémáikat az önmagukban való bizonytalanságuk okozza. Hannus Zoltán (kolléga/doktor úr) és Tamási Zoltán (kedves kolléga/mérnök úr) azonban egyáltalán nem egyeznek bele a felszínes ábrázolás, a bohózati réteg hívogató egyszerűségébe. Típusok mindketten, saját sorssal, jellemmel, amelyek üressége kidolgozott tulajdonság, nem alkotói kreativitáshiány. A harmadik éjszaka felbukkanó asszonyt (bár általunk mindvégig látott és hallott) Nyakó Júlia a vágy, az akarás, a motiváció, a szenvedély megtestesítőjeként láttatja. Minden benne van, ami a két kollégából hiányzik. A nő embereket akar, nem csoda, hogy hőseinkben felmerül, hogy ők nem emberek, nem valakik. „Vagyok csak, vagy létezem?” – teszik fel a kérdést, és kétségbeesnek: melyiküket akarja a nő? Ki az, aki valódi, és ki az álom? És ki álmodik? És mi lesz a felébredés után?
Az előadásban az igazán szép az, hogy még a legtorokszorítóbb kérdésnél is, a legfájdalmasabb pillanatokban sem érződik egyetlen csepp patetikum sem, annál inkább a humor. A mélyen emberi kétségekből adódó humor. Vagy a mélyen emberi humorból adódó kétség? Ki tudja? A 3 éj talán igen.
