7óra7

Hát hazudok én?
7óra7: (1/10)
Közösség: (10/10)

Hát hazudok én?

2010. 10. 03. | 7óra7

Ezt kérdezi az egy szál bugyira vetkőzött Arkagyina az általa letepert Trigorintól, miután épp rájuk szakadt a szobaszínház gigantikus félfüggönye. A válasz pedig egyértelműen igen. De nem csupán Arkagyina hazug a Bárka Színház Sirályában, hanem minden és mindenki. Legelsőbben is maga az előadás.
Mert végiggondolatlan. Egyszerűen nem derül ki belőle semminek és senkinek a viszonya egymáshoz. Kosztya össze-vissza rohangál, nekibuzdul és hőbörög. Arkagyina egy nagy színésznőnek akar látszani. Medvegyenko az előadás első részében cinikus pénzsóvár, majd megszűnik létezni. Mása vagy szerelmes Kosztyába, vagy nem, de végül is mindegy. Szorin szenved. Trigorin tétován és szótlanul jár-kel, mindent fölír és a tollát csattogtatja. Dorn dölyfös megmondóember. Samrajev bunkó. Nyinának éppen kapóra jön a színészkedés, és ezzel legalább lehet csinálni valamit. Összességében egy brazil szappanopera felszínes ösztönreprodukciós dramaturgiája társul a lehető legfelszínesebb és teátrális, széles gesztusokkal és nagy hangsúlyokkal operáló színjátszáshoz. Unalmas, mert motiválatlan és humortalan. Üres embereket mutat, mindenféle öröm nélkül. Sótlan álmodozók ők, és ez rettenetes. A sótlan álmodozóknak csak gyökértelen hite van valamiben, ha van egyáltalán. És ez kizárólag szenvedést eredményez. Natúrban, hosszan elnyújtottan és irreálisan. Csehov drámája, ha nem fejtődik fel a szövegben rejlő finom groteszk, öncélú szenvelgéssé és nevetségessé válik, mert ilyen emberek nincsenek, és így a tetteik is irracionálisak, és irracionálisan mutathatóak. De ez a nevetségesség kínba és unalomba fullad, minden belevitt energia ellenére. Mindebből a felszínes pótcselekvések következnek, hiszen a szereplők végiggondolt szerepértelmezés és motivikai lánc hiányában az ad hoc rendezői ötletek megvalósítására vannak kárhoztatva.
A színészek, akiknek a nevét nem szívesen hoznám összefüggésbe a látottakkal, hiába próbálnak meg mindent, rendezői együttműködés teljes hiányában csak szenvedői a helyzetnek. Nem érthető, hogyan lehet Arkagyina nagyformátumú színésznő, ha hiányzik belőle a nagyszerűség, és színészsége másodosztályú vidéki primadonnaallűrök felvonultatásában mutatkozik meg. Nem érthető, hogyan válhat dráma egy radikális hangulatváltozásban szenvedő kiegyensúlyozatlan elme öncélú művészkedéséből. Nem érthető, miért kell új formának hívni és dekadensnek bélyegezni azt, ha egy nyilvánvalóan forrófejű illető az előadás közben zseblámpával belevilágít a nézők szemébe. Nem érthető, hogy miért tragikus, hogy egy szürke, de népszerű íróba beleszeret egy lány, aki mindenben bizonytalan, és alapvetően magának köszönheti, amibe kerül. Nem érthető, hogy a darab egy pontján pulykakakassá változó jószágigazgató miért van egyáltalán ott, és miért nem húzták ki a szövegét. Nem érthető, Medvegyenko alakja miért válik láthatatlanná a második felvonásban. És nem érthető, hogy a sirály miért válik központi motívummá, már azon kívül, hogy az első felvonásban egy döglött madarat fellógatnak a miniszínpad fölé.
A végül is korrekt, de valójában semmilyen díszlet (Khell Zsolt) egy hangár nagyságú szoba (hátul véletlenül van benne egy színpad, valamint van benne a jobb oldalon három mosdó, négy csap, amelyeknek a világon semmiféle szerepe nincs), amelynek hangsúlyos eleme az Andrej Rubljov című film plakátja, sőt Kosztya a második felvonás elején nézi is a mozit. Tarkovszkij korszakos alkotása 1966-os, a plakát korabeli; az átvezetésekhez használt elektronikus elemekkel dúsított táncdalok a kilencvenes éveket idézik, a Benedek Mari által a szereplőkre adott ruha pedig hol ilyen, hol olyan. A rendező biztosan ezzel szeretné egyetemessé tenni művét, de inkább zavarossá sikerült tenni.
A Bárkában színre állított Sirály (amely a végén már az új formákról is lemond, csak magát az írást véli fontosnak Kosztya mondatai által) tulajdonképpen Csehov zseniális Sirályának a megtagadása. Ha valaki új formákra vágyik, szükségszerűen minimum forrófejű, de inkább elmebeteg, sugallja a Bárka előadása. Tessék inkább a művészetet a művészekre hagyni, akiknek a magas gondolatait a forrófejű dekadensek és a földhözragadtak úgysem érthetik meg. Mindenki csak álmodozik, mindenki alkalmatlan mindenre. Pedig csak ez az előadás helikopter.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798003627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.