7óra7

Képzelet vs. valóság
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Képzelet vs. valóság

2010. 10. 03. | 7óra7

A Diótörő története talán mindannyiunk számára jól ismert: egy karácsony-este történéseit követhetjük nyomon a Stahlbaum család otthonában. De lehetne akár ez a Szabó, vagy a Kovács család is. A gyerekek ugyanúgy izgatottak, a szülők készülődnek, kíváncsiak, örülnek-e gyermekeik az ajándékoknak. Frici kap egy egérbábot, amivel húgát, Marikát ijesztgeti, mikor is egy barátjuk unokaöccse egy diótörő figurát hoz nekik ajándékba. Marika rögtön beleszeret a babába, amire Fricinek is fáj a foga. Ráncigálják jobbra-balra a diótörőt, míg szüleiknek már elegük lesz és aludni küldik gyermekeiket. Marika nem tud megválni a bábutól, éjszaka kilopakodik a nappaliba és betöri a vitrin üvegét, amiben a diótörő van. A fájdalomtól eszméletét veszti és a sok aznapi élmény hatására gondolatai összekuszálódnak, képzelete pedig elénk tárul.
A Budapesti Bábszínház előadása főleg ennek a képzeletvilágnak az expresszív megjelenítésére van kihegyezve, a valóság és a képzelet különös kapcsolatára. Hiszen Marika „álmában” megelevenednek a szoba tárgyai, a diótörő az ajándékozójára megszólalásig hasonló herceggé változik, az egér, akivel Frici ijesztgette nővérét, az „álomban” az ellenséget testesíti meg, Marikából pedig szépséges királylány lesz, akinek a diótörő megkéri a kezét. Majd a cselekmény visszavált a valóságba, ahol hajnalodik, és a család aggódva figyeli az elalélt kislányt.
Csodálatos, hogy a színészek egyáltalán nem beszélnek, és arcmimikájukkal sem tudnak érzelmeket eljátszani, mert álarc van rajtuk végig, mégis mozdulataikkal, gesztusaikkal tökéletesen képesek kifejezni az érzéseket, amiben azért segítségükre van a zene, ami minden pillanatban illik az adott hangulathoz. A fellépők hibátlanul dolgoznak együtt, és bizton állíthatjuk, hogy ismerik a szakma csínját-bínját. Alázattal és odaadással fordulnak a fiatal közönség felé, akiknek a figyelmét teljes mértékben képesek lekötni. Minden rezdülésükön érezhető, hogy ki akarják fejezni magukat, hatni akarnak a nézőkre.
Mindebben segítségükre van, hogy az előadás kivitelezése kiemelkedően ötletgazdag. Sok olyan trükköt alkalmaz a rendező, Meczner János, ami odavonzza a színpadra a tekintetet, elgondolkoztatja, vagy szimplán csak lenyűgözi a nézőtér apraját-nagyját (a herceg és a hercegnő léghajón utaznak a levegőben, a karácsonyfa egyszerre tölti be egy vár és rendeltetésszerű funkcióját). Dicséretre méltó húzás, hogy az színészek a színpadon veszik fel jelmezeiket, amelyek nagyobbá teszik őket, mint amekkorák az átlagos emberek. Így a gyerekek tudják, hogy hétköznapi emberek vannak a jelmezek mögött, de mégis érzik, hogy egy mesét látnak. Továbbá praktikus, hogy amikor a cselekmény átvált Marika képzeletévé, akkor az óriásjelmezes színészek is áttérnek a miniatűr bábok használatára, ezzel is hangsúlyozva a történést.
A képzelet, az álmok és a valóság határával sok-sok mű és tudós foglalkozott már, de ez az előadás lehetővé teszi a kisgyerekeknek is, hogy megérezhessék a különbséget, ami a mai világban nagyon fontos, hiszen hallhattunk már olyat, hogy egy kisgyerek villát dugott a konnektorba, mert azt hitte, hogy ő Pikachu a Pokémonból, és így majd ő is tud elektromos áramot kibocsátani. De ugyanígy a felnőttek számára is tanulságos az előadás, mert arra is volt már példa, hogy öngyilkosságot követett el valaki, mert Bobby meghalt a Dallasban, és Esmeraldának is gyűjtöttek pénzt a szemműtétére…

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448004129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása