7óra7

Kriptából a kertvárosba
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Kriptából a kertvárosba

2010. 10. 03. | 7óra7

Szolid böffenések és kátrányos krákogások közepette egy pocakos, borostás, sörtől elnyűtt arcú férfi bukdácsol ki a paplan alól, majd papucsával elnémítja a töretlenül kukorékoló kakast. Aztán gumicukorpufi hajcsavarókkal az asszony is előkeveredik az ágyból, hogy a reggeli rutin szerint előbb kárhoztassa, majd leteremtse, aztán piszkálgassa férjét, hogy azután közös erővel kezdjék szapulni egyszem lányukat. Lehet, hogy sosem jutna eszünkbe, hogy ez a pár nem más, mint Rómeó és Júlia, huszonöt évvel később.
Kishont Ferenc (Ephraim Kishon) egyfelvonásosa huszonöt évvel az ominózus kriptabeli eset után (amikor is Júlia még éppen időben felkelt a tetszhalálból) mutatja be a már korántsem pacsirtákról és fülemülékről verselő párt, az örökpajkos dadát és Lőrinc barátot. A lángoló klasszikus szerelem ekkorra már klasszikusan hétköznapi házassággá deromantizálódott, érdes és szürke, ahol a meleg fészek jellegének képviselete már végérvényesen az ágymelegítőre maradt. Az egymás életének tönkretételén fáradozó házaspár életét a megjelenő Shakespeare szelleme bolygatja kicsit meg, aki veretesen borzong főhősei amortizálódásán, és megpróbálja folyamatosan a lírát bolygatni, ami nem nagyon passzol a külvárosi családi ház miliőjéhez. Tulajdonképpen cselekmény nem is nagyon van, csak játék Rómeóval, Júliával, Shakespeare-rel, Kishonttal, a színészekkel, a színházzal, a kabaréval, a klasszikussal és a modernnel, egyszóval mindennel és mindenkivel, aki él és mozog, élt és mozgott.
A felcsapás pedig kifejezetten ígéretes, úgy tűnik, ha hidegen is, de szerethetően öregedett meg Rómeó és Júlia, ám Czeizel Gábor bármennyire is gördülékenyen adaptálta a Spinoza-ház teréhez a játékot, a munkáscsaládi miliőt kissé felülhangolta, így a decibelérték gyakran túllő a felső határon, és ez a fajta mértékvesztés látszik öröklődni a karakterépítésekben is. Réti Barnabás patetikumparódiája Shakespeare megformálásánál túlontúl definíciószagú, és bár a túlzás láthatóan szándékolt, a műviség nem a karakterének, hanem játékának lesz sajátja. Hasonlóan drasztikus eszköztárat használ Nagyváradi Erzsébet is a nagyon háztartásbeli Júlia, a nagyon fruska Lukrécia és a nagyon szenilis dajka megelevenítésénél, nem téve különbséget paródia és végletes egyszerűsítés között. Nem úgy, mint Tóth József, aki Rómeóként szerethetően lumpen, Lőrincként ízlésesen pajzán és álszent, egyébként pedig végig tökéletesen önironikus, pontosan érzi a paródia kereteit, remek ötletekkel és adekvát színészi elemekkel bélelve ki játékát.
Ez a fajta egyensúly-eltolódás végül is nyomot hagy az előadáson, amely ugyanilyen végletek között flipperezik, de szerencsére abban konzekvens, hogy nem veszi komolyabban magát, amint ami: egy könnyed paródia felfűzve a mi lett volna ha? típusú közkedvelt merengés, és az örök szerelem nincs axióma köré, megtartva a lehetőséget, hogy egymásnak teremtetni azért talán mégiscsak lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78002885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.