7óra7

Luci Ferkó dalolászik
7óra7: (7/10)
Közösség: (10/10)

Luci Ferkó dalolászik

2010. 10. 03. | 7óra7

Egy tornateremben viháncoló kisiskolás társaság köré szervezett alkotói ötletbörze a Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című Madách-parafrázisának nyomán létrehozott minimusical-átirat. Ádámka, Évike, Istenke és Luci Ferkó története nem is kívánhatna magának ennél plasztikusabb közeget, amit az éppen futó rendezőhallgatók (Babarczy László harmadéves osztálya) öntöttek színpadi formába, miközben egy percig sem vesztették szem elől az alaptételt, hogy ez csak játék.
És a csakot most nem is kell idézőjelbe tenni, mert ami ebben az alig egy órában történik, az egy laza szövetű, mindvégig komolyan vett játék, nem pedig nagyotmondástól terhes, súlyosan konnotatív színpadi koreográfia. Bakos-Kiss Gábor, Gulyás Balázs, Kis Domonkos Márk és Molnár Gyöngyi ügyesen ugrándozva az építőkockák, az esernyők, a franciaszekrény és a különböző szerepek között, jól megteremtik azt a játszótéri hangulatot, amelyet egy pillanatra sem ereszt ki kezei közül a Kovács Dániel-Laboda Kornél-Szőcs Artur-Kárpáti István-Néder Panni rendezőcsapat. Így sorjáznak egymás után a jelenetek, amelyekben egy idő után már az sem világos, hogy melyik madáchi szín paródiájában vagyunk, és melyik színész éppen kit is játszik, ami végül is azért mindegy, mert az előadás nem törekszik kohézióra, inkább asszociációkban, és többé-kevésbé frappáns stilizációban gondolkodik (ebből talán leginkább a Barbie-baba vs. dinoszaurusz, illetve a piramisépítés működik a legjobban).
Ugyancsak jól illik az alapanyaghoz az éneklős-zenés feldolgozás, amelyet a színészek könnyed, tiszta hangzásban prezentálnak a publikum felé, Termes Rita gyakran ragtime-os, burleszkes dallamokat idéző zongorakísérete (zene: Nyitrai László) pedig igazán élvezetes, ízig-vérig profi munka, hangulatfestés szempontjából teljesen hibátlan: végig együtt lélegzik a játéktérrel, sőt néha teljes jogú szereplővé lép elő.
Az alkotók azonban nem használják ki a paródia többrétegűségében meglévő lehetőségeket, és az általuk kitalált formai elemek variálásával csupán a szórakoztatás formai elemeit használják ki, a tartalmi regiszterrel már sokkal fukarabbul bánnak, ám ez nem akadálya annak, hogy élvezetesen teljen el ez a szűk egy óra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr328004385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.