7óra7

Mindjárt jön-ne
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Mindjárt jön-ne

2010. 10. 03. | 7óra7

A városligeti ex-BNV-területen fekvő sajátos formavilágú vendéglátóipari üzemegység, a Pántlika Bisztró koncepcióváltásának az egyik igencsak kecsegtető újítása, hogy az esti iszogatás, dumálgatás mellé egy-egy színházi estét is kínál, ami vitathatatlanul különleges hangulattal kecsegtet. Azonban csak a „feeling” adott, kérdéseinkre (Miért pont Dürrenmatt? Mit takar a kocsmaszínház műfajmegjelölés? Hová tűnt a lefoglalt asztal?) nem feltétlenül kapunk megnyugtató választ.
Dürrenmatt Az ígéret című kisregénye egy emberi idegrohamokban, képtelenségekben rengeteg kört futó, igen sokrétű mű. A legnagyobb hiba, amit ezzel szemben el lehet követni – amit az Új Mappa Társulat lelkesen és hittel (ez kétségtelenül elismerésre méltó) meg is tett – az az, hogy nem döntik el, hogy egyszerű krimitörténetként vagy pszichologizáló, emberi kapcsolatokat, belső állapotokat vizsgáló komplex alkotásként kezelik. A történet szerint egy kislányt borotvával szétszabdalnak az erdőben, a falu lakossága lázad, találnak egy gyanúsítottat, a nyomozó azonban kételkedik, és tovább kutakodik, eredménnyel, de végül teljesen beleőrül, nem mellesleg közben a gyilkosról kiderül, hogy egy nagyra nőtt, ártatlan gyerek, csak épp mellékesen fiatal lányokat szabdal szét – az anyukája reakciója erre mi más lehetne, mint az „ejnye-bejnye, kisfiam, szobafogság” –, és végül titokban meghal. Szóval akad itt érdekesség bőven.
Ezzel szemben az előadásban az egyetlen ilyen a Banner Szűcs Lóránd tervezte látvány, ami egy, a kis, szűk térbe elhelyezett projektor (melyről egyébként nem sikerült eldönteni, hogy helyszínpótlóként, vagy jelképesen használják), egy autó(!), pár fotel és szivárványos lámpakollekció segítségével pillanatok alatt felfesti a horror-thriller-pszichokrimi alaphangulatot – mindeközben az a kérdés már csak mellékesen merül fel, hogy ilyen konstruált látvánnyal miért éppen kocsmában kell (lehet?) játszani. Az eldöntetlenség egyik legárulkodóbb jele, hogy az előadás tele van dramaturgiai, szövegbeli hiányosságokkal, egy-egy jelenet indokolatlanul hosszú – általában itt mondják el a színészek a kimaradt eseményeket –, mindemellett kizárólag a lineáris történetvezetés okán kapcsolódnak egymásba. Mindez visszavezethető arra, hogy Sáfrány Eszter, a dramaturg, és Mátyássy Péter, a mű színpadra alkalmazója rendező nélkül dolgozott, és ez a nélkülözés bizony súlyos hibának bizonyult.
Ha okfejtés közben nem akarunk leásni a mélybe, akkor felszínként elég csak felületesen végignézni a színészeket, akik nem egyszer elfelejtettek karaktert, szerepet építeni. Tzafetás Roland egy-két közhelyes, már-már az elidegenítésig ismételt pár gesztusa az idegrohamon, a lelki gyötrődésen, a hirtelenségen kívül nemigen képes mást ábrázolni a nyomozó szerepében. Losonczi Kata sok kis szerepét szintén a legegyszerűbb megoldásokból igyekszik felfesteni – ha épp igyekszik, hiszen az anya szerepében teljesen felfoghatatlan és képtelen helyzetbe hoz egy hatalmas ziccert, amikor is a Sünóriás mamájaként egyszerűen megkérdezi, hogy „már megint megöltél egy kislányt?”. Róbert Gábor nem jut ennyire messze a színjátszásban, hiszen nem egyszer tesz mellékessé, hangsúlyoz félre, hagy ki egy-egy fontos mondatot – nem beszélve arról, hogy a nyomozó és a pszichológus általa teljesen megkülönböztethetetlenné válna, ha nem lenne az egyiken néha egy szemüveg. Egyedül Kassai László szűk látókörűvé formált gyilkosának naivitására lehet azt mondani, hogy volt vele munka, de még így is egydimenziós figura maradt, akit semmilyen szinten nem lehet boncolgatni.
A Lost Highway-szerű úttalan, emberárnyas nyitókép után a kocsma-krimi-horror puszta ígéret maradt, amiért nagyon kár. Az előadás a határozott atmoszféra ellenére semmiben sem különbözik zárt terű társaitól. És a Pántlika hangulata is a sok kiszolgálás- és asztalfoglalásbeli káosz közepette meghazudtolta minden különleges ígéretét. (Persze, ne legyünk igazságtalanok, és ne írjuk le a kezdeményezést, sőt! Hiszen a gyakorlat teszi a mestert.) Mi pedig még mindig ott ülhetnénk, ahogy a nyomozó az előadás végén, várva a gyilkost: „Mindjárt jön”. A gyilkos pedig halott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678003203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.