7óra7

Olaj, rekeszizom, esztétikum
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Olaj, rekeszizom, esztétikum

2010. 10. 03. | 7óra7

Nyári mulatság. Kellemes muzsika, nagy hangterjedelemmel rendelkező színésztársulat, látványos mozgásábrázolás, dekoratív díszlet, mutatós jelmezek, ötletes rendezői megoldások, felszabadult közönség és friss levegő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Mindehhez még hozzáadódik Varró Dániel szellemes szövegfordítása és a rendező, Almási-Tóth András igénye arra, hogy többet adjon a befogadónak egyszerű danászásnál. Szóljon a mai kor emberének, a humor köntösébe bújtatott kritikával, és adjon egy kis szellemi táplálékot is azoknak, akik vevők rá.
Jószívű kalózokból, hazudós ellentengernagyból, szerelmes Ruth (rút) dadusból, incselkedő szűzlányokból, parancskövető rendőrökből és tengeri füvekből tevődnek össze az előadás szereplői. A történet alappillére a dadus, aki a rábízott gyermeket, Fredericet egy félrehallás miatt kalauzok helyett kalózok kezei közé adta, kalózinasnak. Ezek a kalózok azonban nem hétköznapiak, ugyanis nem bántanak senkit, legkevésbé az árvákat. Frederic mégsem érzi jól magát közöttük, ezért amint betölti 21. életévét, és lejár a szolgálata, kilép közülük, és megesküszik, hogy megöli őket. Így találkozik egy világítótoronynál a tengerparton az ellentengernaggyal és lányaival, akiket a férfi mindennél jobban szeret. A lányokra azonban rátalálnak a kalózok is, és rögtön szerelemre lobbannak irántuk, de hogy végül kihez fognak tartozni, és milyen kerülőutakat kell addig végigjárniuk a szereplőknek, míg eljön a végítélet, maradjon a sziget és kalózai titka.
A rendező sikeresen emelte ki az operettet a viktoriánus Anglia korából, és tette azt időtlenné, s egyben a mi szívünkhöz közelivé. A kalózok például olyan jelmezt kaptak, ami úgy hat, mintha tele lenne tetoválva a testük, gyakran Jackie Chan-eskedő nindzsát játszanak, máskor rockerjelet, vagy X-et mutatnak kezeikkel, vagy modellfiúkként bájolognak a kifutón. Mindegy, csak tartozzanak valahova. Aztán a lányok, akik bár szüzek, mégis szoknyájuk csak épphogy takarja a feneküket, és riszálják magukat jobbra-balra, nem éppen úgy, mint akik nem vevők egy kis szórakozásra. Vagy akár az ellentengernagy hadserege, amely parancskövető robotokból áll, akik még azt sem tudják maguktól eldönteni, hogy értenek-e valamit vagy sem. Íme, az ezredforduló utáni Budapest, vagy ha akarjuk, a világ bármely más pontja. Persze az egészet nem kell annyira komolyan venni, egy kis humorral túl lehet szökkenni rajta.
Ahogy már említettem, azok, akik vevők rá, kaphatnak az előadástól némi továbbgondolnivalót is. El lehet agyalni azon, hogy egy ember vajon önmagában szép, vagy másokhoz viszonyítva látjuk csak meg benne a szépséget? Azon, hogy ha csak egyetlen egy nő és férfi lenne a világon, szépnek tartanák-e egymást? Sőt: még a rousseau-i gondolat is felvetődik a színdarabban: civilizáció vagy természet? Jobb lett-e a világunk a tudományok fejlődésével, és a sok regulával, amit be kell tartanunk?
Be kell vallani, azért vannak szúnyogok a Margitszigeten... A rendező sok jó ötlete mellett azért akad egy-két dolog, amin még lehetett volna csiszolni. Az előadás túl hosszúra van nyújtva. Vannak benne olyan részek, amik csak egy-egy jó poén kedvéért kerültek bele, de nem kötődnek szervesen a történethez. És magával a színpaddal is vannak gondok: nem működött zökkenőmentesen a hangosítás, sokszor nem lehetett tisztán érteni, hogy mit énekelnek a színészek, és meg kell hagyni: a 14-16. sortól már nem igazán lehetett látni a kiváló hangú, harmóniát árasztó színészek arcmimikáját, grimaszait.
Ezt azonban ellensúlyozták az expresszív jelmezek és díszlet. Balla Margit díszlettervező megtalálta a középutat, díszlete látványos, de mégsem monumentális, nem nyomja el az előadást. A háttér egy vászon, amire a tenger hullámzása és a felhők vonulása van vetítve és mire beesteledik, az előtérben felépített világítótorony árnyéka a (reflektor)holdfényben rávetül a tenger felszínére. Barta Dóra koreográfus fantáziája is sokat emel az előadás fényén. A lányok szoknyáikban – amiknek az alja hullahopp-karikaként feszült körülöttük – pontosan úgy tudnak mozogni, mint lebegő medúzák. Földi Andrea jelmezei is hasonlóan kifejezőek tehát, mint a díszlet és a koreográfia. A tenger alatt úszkáló füveknek például fűszálakból álló fejfedőt készített.
Sok ötlet van az előadásban. Van minek lekötnie a befogadó tekintetét a színpadon és van, mi beindítsa a rekeszizmokat, és van azért egy kis olaj a fogaskerekeknek is. Kellemes szórakozás, csak egy kicsit túl hosszú.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr358003265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.