7óra7

Ördögűző
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Ördögűző

2010. 10. 03. | 7óra7

A második világháborúnak kevés olyan aspektusa van, amely még ne lett volna az unalomig kitunkolva, és talán a legnehezebb újat mondani a holokausztról, ami témaként sokszor sajnálatosan elcsépeltté, elbulvárosodottá, közhellyé, frázissá csökevényesedett a közbeszédben. A kaposvári Csiky Gergely Színházban mégis rendhagyó alkotás született e témakörben, mert az ördög és Isten, a jó és a rossz vázolása helyett A helytartóban az ember és a morál áll a figyelem középpontjában, a náci Németország és a Vatikán viszonyának kérdésein keresztül, amely lényegileg ugyancsak mellőzte a teológiai kérdéseket.
Rolf Hochhuth botrányszerzeménye egy teljesen helyénvaló kérdéssel él: vajon XII. Piusz pápa miért nem szólalt fel a népirtás ellen, amikor tényszerűen tudnia kellett a krematóriumok működéséről? Mi akadályozhatja meg Isten földi helytartóját, félmilliárd hívő ember szellemi vezérét abban, hogy a keresztény erkölccsel teljesen összeegyeztethetetlen, égbekiáltó tettekről a leghatározottabban hallgasson? A pápa mire kell, hogy használja világi hatalmát, és az alapvetően ideákra épülő hit kérdésében mekkora helyet kaphat a politika és a racionalitás?
Mohácsi János rendező erre az idealizmus-racionalizmus ellentétre építi fel előadását, egyértelmű párhuzamot húzva Hitler, illetve a történetben a tiszta keresztény erkölcsiséget képviselő Ricardo Montana idealizmusa között, így törve pálcát bármely irányú elvakultság fölött. A történetben a valódi értékeket egy orvos, Kurt Gerstein képviseli, aki SS-tisztként, a józan ész keretein belül vívja szélmalomharcát Auschwitz gázkamrái ellen, miközben a valódi hatalmat képviselő pápa a szószék helyett bíborosai társaságában folytat ádáz ördögűzést Hitler bal bakancsán. Az, hogy mindezt hittel teszi, mit sem segít az éppen porrá és hamuvá átalakuló milliókon.
Az előadás azonban nem egyszerűsíti le a dolgokat, még ha egyes kérdésekben, mint a cselekvésképtelen egyház, a holokauszt eufemizálásának vagy a nácizmus egydimenziós ábrázolásának lehetetlensége, nagyon határozott véleményt is képvisel. Jók és rosszak mind a két oldalon ugyanúgy vannak: a pimitív barbarizmus, amelyet a darabban Eichmann képvisel, semmivel sem pusztítóbb vagy károsabb, mint a ravaszságból, gyávaságból, esetleg számításból tétlenkedő bíboros, vagy a bizonyítékokat észrevenni nem akaró apostoli nuncius tevékenysége. Nem is véletlen, hogy az egyes színészek több szerepet is játszanak, mindkét oldalon felbukkanva, hiszen az egyes embertípusok minden rendszerben megtalálják a helyüket, az emberi értékrend viszonylagos és képlékeny, a közvéleményben elfogadott morális sémákhoz simul. Így jöhet el az, hogy ami tegnap még fekete volt, holnapra minden átmenet nélkül lehet fehér, és ezzel A helytartó máris megszűnt második világháborús történetnek lenni. Csak a határozott, érthető eszmék követhetők, és ha körülnézünk kis hazánkban, láthatjuk, hogy per pillanat mi számít határozottnak és követhetőnek, és mennyi minden tűnik ma lehetségesnek, ami néhány éve még teljesen elképzelhetetlen volt.
Nem hiába történik a harmadik felvonás első felében az a dramaturgiailag tökéletesen felvezetett (dramaturg: Mohácsi István), és a verbalitás szintjén már-már a kegyetlenségig naturalista jelenet, amelyben a színészek levetik jelmezüket, és hétköznapi ruhában kiülnek a színpad szélére, hogy néhány mondatos naplórészleteket és visszaemlékezéseket olvassanak fel a döbbent csendben, letaglózva ülő közönségnek. Egy pillanat alatt válik minden közhelyes holokauszt-rémmese húsba, szívbe, agyba vágó valósággá.
A színészek egészen heroikus munkát végeznek, és nagyszerűen működnek együtt társulati értelemben is. Tényleg: mindenki, kivétel nélkül. A teljesség igénye nélkül muszáj kiemelni Nagy Viktor Josef Mengeléjét, aki nem öncélú szadista, hanem fanyar feketehumorral ténykedő szakbarbár, aki vígan használja ki a náci eszme adta lehetőségeket elvakult és embertelen kísérleteinek végzéséhez; Némedi Árpád komplexusos Eichmannját; Lecső Péter hatalomban tökéletesen feloldódott rendőrkapitányát, Kocsis Pál saját eszméjéhez végig szilárdan hű Gesternjét; Kovács Zsolt saját magával is meghasonlott Piusz pápáját, aki hidegen számol a lehetséges kimenetelekkel, s ez teszi morális cselekvésekre képtelenné, kívülálló diplomatává, valamint a Felhőfi-Kiss László alakította végtelen primitívségében humoros SS-csicskást. De Takács Géza Fontana atyájától Csapó Virág a férje elvesztése miatt megrendítően összeomló feleségén át Fándly Csaba jellemzően kisebbrendűségi komplexusban szenvedő alakjaiig valóban lehetne még folytatni a felsorolást, minden egyes színészre kiterjedően.
Az előadás nem gondolja úgy, hogy a holokausztról csak és kizárólag könnyes szemmel búsongva, lemondóan magunk elé nézve lehet beszélni, és emígyen brilliáns stílusérzékkel aknázza ki a groteszkben, a szürreálban, sőt, adott esetben az abszurdban rejlő lehetőségeket. Ha pedig a nevetésbe némi félszegség is keveredik az nem baj, sőt. Az pedig végképpen nem baj, hogy az egész valójában rólunk szól.
XVI. Benedek pápa szerint XII. Piusz közvetlenül, illetve a katolikus híveknek és intézményeknek adott utasításai révén minden lehetségest megtett, hogy minél több zsidó életét megmentse. Ugyanakkor tény, hogy nem mondta fel a Hitlerrel kötött konkordátumot, és nyilvánosan nem emelte fel szavát a zsidók megsemmisítése ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458003369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása