7óra7

Újragombolt mente
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Újragombolt mente

2010. 10. 03. | Turbuly Lilla

Az ötlet jó: nézzük meg, mit mondhat nekünk itt és most Petőfi János vitéze, és a belőle készült népszerű daljáték. Eredetinek azonban már nem mondható, hiszen e témában Alföldi Róbert tavaly odaállította a maga következetesen végiggondolt, karakteres válaszát a Nemzeti Színház színpadára. Ezzel szemben Tóth András zalaegerszegi rendezése csak külsőségeiben tűnik radikálisnak, de a modernre hangolt, olykor polgárpukkasztó felszín mögött mindössze annyi látszódik, hogy illúziótlan, kuplerájhoz hasonlatos korunkban a mű már csak önmaga paródiájaként létezhet.
A szalmabálák előtt-fölött-mögött csipkés kombinéba öltözött leányok és hiányos öltözetű huszárok korántsem csak ártatlanul enyelegnek, a hullarészeg strázsamester kis híján belezuhan a zenekari árokba, a csörgő patakot egy kiszolgált lavór jelzi, Iluska mostohája pedig legszívesebben megerőszakolná Jancsit. Mindez még összhangban is van egymással, és elfogadható kiindulópontja lehet egy mára vonatkoztatott előadásnak. Innen kellene valami világos gondolatmenet mentén továbblépni. Jancsi kénytelen-kelletlen tovább is lép, hogy aztán a darab végén, odahagyva a leginkább egy félvilági night clubra emlékeztető Tündérországot és Iluskáját, ide induljon vissza. Amiből legfeljebb az a következtetés vonható le, hogyha már mindenütt ilyen romlott a világ, legalább az otthoni káoszban éljünk, ne az idegenben. Az eredeti darabra még a franciaországi szín emlékeztet a legjobban, és ide, a francia király (Kricsár Kamill) alakjába egy kis, irodalmi utalásokkal megspékelt, ebben a világban azonban nevetségesnek és életidegennek ható értelmiségi tötymörgést is becsempésztek.
Deák Gábor Jancsiként a gyerekkorból éppen hogy kinőtt, vidám és szerelmes fiú, aki bármikor lenyom pár tucat fekvőtámaszt, és árvasága sem okozott neki különösebb komplexusokat. A francia színben már kész férfiként lép elénk, aki Iluskájára hivatkozva magabiztosan utasítja vissza a királylányt. Ezért is meglepő, hogy amikor Bagó (Hertelendy Attila) hírül viszi neki Iluska halálhírét, azt olyan közönyös arckifejezéssel hallgatja, mintha a vízállásjelentést olvasnák fel neki apály idején. Nem teszi nyilvánvalóvá azt sem, hogy miért hagyja ott Tündérországot Iluskával egyetemben. Énekhangja az előadást tekintve a középmezőnybe tartozik, és ez itt sajnos nem jelent jó átlagos színvonalat. Misurák Tünde meglehetősen elveszetten toporog Iluska szerepében, és az énekteljesítménye sem meggyőző. Tánczos Adrienn mostohája határozott, jól felrajzolt karakter. Egyáltalán nem hasonlít az öreg és csúnya gonosz mostohákra, sokkal inkább a hervadáshoz közelítő, de még szép, ámde rosszindulatú, és a más boldogságára irigy szépasszonyokra, akit a visszautasítása miatti bosszú vezérel. Újszerű értelmezése lenne a szerepnek, ha nem láttunk volna már hasonlót az Alföldi Róbert rendezte előadásban, Udvaros Dorottya megformálásában. Benedekffy Katalin külsőre egy domina típusú francia királylányt idéz, és ő az, aki nem csak kiváló énekhangjával, de részletekig kidolgozott, pontos, érzékeny alakításával is kiemelkedik a mezőnyből. Hármasuk Kricsár Kamillal és Andics Tiborral (ők egyébként váltott szereposztásban játsszák a francia királyt és az udvari tudóst) az előadás kellemes színfoltja. Hertelendy Attila Bagóként korrekt, a hagyományos darabértelmezéshez közelebb álló alakítást nyújt, György János pedig a csősz szerepében a tőle megszokott módon jó érzékkel és odaadással lehel lelket az epizódnyi karakterbe. Szakály Aurél – megint csak ezt kell mondanom – a tőle megszokott módon erősen parodisztikus irányba viszi el az általa alakított stázsamestert, és ezzel nagyrészt (talán túlságosan is) meghatározza az első felvonás alaphangját – nyilván a rendezői koncepcióval összhangban.
Az előadás karakteres látványvilága Kiss Gabriella munkája. Következetesen illúziótlanított terek rozsdásnak tűnő vaskapukkal, a már említett lavórral, Tündérországban táncosokra váró rudakkal és giccses lufikkal. Vetített háttereket is alkalmaz: pipacsmezőt az első felvonáshoz, a versailles-i kastély tükörtermét a másodikhoz. A jelmezek maiak, de legalábbis megbolondítja őket valami maival, mint például a stilizált huszármentéket az izomtrikókkal. Összességükben jól illeszkednek az eredetihez képest átrajzolt karakterekhez. Jó ötlet, hogy a zenekari árkot többször bevonják a játékba, például „eljátssza” annak a bizonyos kék tónak a szerepét.
A klasszikusokat újragondolni nem kell félnetek jó lesz. A kétarcú mondat jelen esetben is tükrözi a közönség kétféle igényét. Aki azért ül be a zalaegerszegi előadásra, mert az eredeti darabot szeretné látni, csalódni fog. Aki a hat-nyolcéves gyerekét elviszi rá, valószínűleg megbánja. (Jelenleg sem a színház honlapján, sem a plakáton nem olvasható korhatáros utalás.) De a klasszikusok újraértelmezésének hívei sem lesznek feltétlenül elégedettek, mert Tóth András kísérlete részeredményei ellenére sem áll össze új minőséggé.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr818004563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása