A Bárka Színház előadása, melynek a Girlspell címet adták, talán rögtön gondolatainkba idézheti a gospel, keresztény témájú zenei stílust. Nem véletlen a két szó hangzásában felfedezhető hasonlóság, a színdarab ugyanis egy színpadra állított modern gospel. Nem feltétlenül a vallás áll a középpontjában, inkább talán a hit, amely nem igazán jellemző a 21. század kiábrándult, elidegenedett társadalmára. A színtársulat közvetlenséget varázsol a színpadra, és igyekszik ledönti, úgy a hit és az ember közötti, mint a néző és a színész közötti falat.
A színészek játékát úgy követhetjük végig a színpadon, mintha saját magunkat látnánk. A valós életből merített problémákat és az emberek valóságos vívódását ábrázolja hitben és hitetlenségben a nyolc fekete ruhába öltözött színésznő (akik később apostolokká változnak). Látjuk, ahogy belemerülnek a mindennapok forgatagába, elmennek egymás mellett, ügyet sem vetve a másik problémáira. És látjuk a fiút, fehér ruhában, akit szinte észre sem vesznek, nem hallgatják meg beszédét, nem fogadják meg tanácsait. Értelmezhetjük az ő alakját Jézusként, aki igyekszik az emberek arcát Isten felé fordítani, de ha nem hiszünk az Úrban, értelmezhetjük őt lelkiismeretünkként is, ami próbál bennünket jobb útra terelni. Ő a tiszta erény, ami szemben áll a vágyainkkal, ösztöneinkkel és minden olyan tulajdonságunkkal, ami a romlott külső világra irányul. Az Erény, ami, avagy Jézus, aki elvezet bennünket a hithez, önmagunkban és Istenben. Az előadás során végig ez a fiú feladta, hogy a civódó nőket kibékítse, a vétkeseket feloldozza, az eltévelyedetteket visszaterelje a helyes útra.
Van egy kimagaslóan izgalmas pontja az előadásnak, mikor a színészek elmesélnek egy-egy fájdalmas történetet életükből, szövegkönyv és előre megrendezettség nélkül. Az egyetlen dolog, ami ebben a részben hibádzik, hogy erre a színházból valóságba váltásra semmi nem utal az előadásból, mindössze a szituációból és az előre meg nem írt szövegből következtethetünk rá. Spolarics Andrea rendezésében egyébként nem sok kivetnivalót találhatunk. Látványos mozgáselemekkel és hatásos színpadképi megoldásokkal dolgozik. Jézus halálát egyszerűen egy fürdőkádnyi tiszta vízben földet érő mennyezetből csöpögő vörös festékkel ábrázolta.
A színészek háza táján hibádzik kissé az előadás. A kilenc szereplőből hatan a Bárka Művészeti Iskolájában tanulnak. Közülük Barta Árpád, az előadás egyetlen férfija jól működik a szerepében, egyszerre játssza hitelesen a szerény és a parancsoló Jézust. Az öt lány közül kettő, Kormos Zsófia és Gilányi Zsóka a bizonyítási vágy hevében gyakran túljátsszák karaktereiket, míg a másik három lány, Cserepes Tünde, Csuha Bori és Berczeli Ágnes becsületesen helytáll szerepében, de teljesítményük nem marad emlékezetes, ahogyan a két vendégszínészé, Császár Rékáé és Hajós Eszteré, illetve a társulat színészéé, Varga Anikóé sem.
Az előadást érdemes megnézni, mert érdekes próbálkozás egy olyan témában, ami manapság szinte már-már tabunak számít, pedig nem kéne, hogy az legyen, hiszen ez a kérdés örökké foglalkoztatni fogja az embert: Van Isten az Égben? És ha van, honnan van a rossz? És ha nincs, akkor hogy viszonyuljunk Jézushoz és örök érvényű erkölcsi tanításához?