Brilliáns első, jó második, és nagyszerű harmadik felvonás. Egy vérbeli Molnár Ferenc-vígjáték, a maga jellemzően különc karaktereivel és jellegzetes stílű humorával, no meg Mácsai Pál és Kerekes Éva jutalomjátékszerű komédiázásával házasságról, szerelemről, színházról és a hazugság üdvözítő igazságáról. Senkit ne riasszon meg a három felvonás, pörgős, élvezetes este lesz!
A színészpár házasságának hatodik hónapjában járunk, amikor is az önnön tehetségének szüntelen reprezentálásában létező, minden egyes érzelmi rezdülést végzetesen és vaskos iróniával megélő színész azon kapja magát, hogy felesége, a már számtalan szeretőt fogyasztott, és hat hónapnál tovább hűnek lenni nem tudó, gyönyörű színésznő már nem lángol érte azzal a tűzzel, ami számára kívánatos lenne. Ennyi idő alatt majdhogynem unalmas nyárspolgárrá váltak, és csak egymás kínzására futja erejükből. Erre nyilván mindegyik házasságban megannyi kreatív választ adott már harcedzett emberiségünk, de egy ilyen teátrális érzelemdömpinggel teleszőtt, színpadias kapcsolatban természetesen csak egyetlen egy logikus megoldás lehetséges: délceg grófként, míves egyenruhában elcsalni saját magától hűlőfélben lévő hitvesét. Ha ez sikerül, akkor testőrként ismét ugyanazon tűzben loboghat, mint amit történelmük hajnalán érezhetett, ha meg nem sikerül, akkor boldogan konstatálhatja, hogy felesége szereti, és sírig hű marad hozzá.
Molnár Ferencnél nem nagyon illik belemenni a történetbe, mert néhány csavarral úgy borítja fel a végkifejletet, hogy percekig csak kábán magunk elé bámulva próbálunk kikecmeregni a meglepettségből, és amikor ez sikerül akkor kiderül, hogy kin hatalmasodott el véglegesen a hollywoodi világeszme, és ki nézi realistábban (vagy pesszimistábban?) az élet "nagy" dolgait. Csak a témát vázolhatom.
A házasság kompromisszumok, és kölcsönös szemlesütések kusza szövete, amelyben az önámítással teli közös illúzió, nem pedig a szent eszme körül álszent mód lengedező eszményi frázisok teremtik meg a vágyott harmóniát, a biztonságot, az otthon melegét. Szerelemmel szeretni és szeretettel szeretni minőségi különbség, de az átalakulás elkerülhetetlen, és Molnár válasza erre a problémára A testőr története. Molnár a nőt egyszerre veti meg és emeli piedesztálra: ördög és angyal, keserűség és boldogság, az élet értelme és átka, egyszóval ellenállhatatlan. Minden belőle fakad, és benne végződik, ahogy a játékszabályokat is ő diktálja.
Molnár Ferenc drámáira jellemző, hogy némely karaktere tökéletesen alkalmas arra, hogy valamelyik színészóriásunk boldogan pancsikoljon benne. Mácsai Pál a színpadias férj szerepében minden hangszínt földöntúli precizitással hangol be, minden túlgesztikulált mozdulata demonstrálja non-stop művészi mivoltát, ám a gróf néhol érthetetlenségig fokozott akcentusa és bicskanyitogató modorossága már nem áll olyan makulátlanul Mácsain. Talán ennek tudható be a második felvonás viszonylagos lanyhasága is. Hangsúlyozom: viszonylagos. Kerekes Éva „a” Nő. Csalfa, csábító, kihívó, játékos, rajongó. A házasság intézményében is csak az izgalmas kiskapuk érdeklik, miközben a felszínen tökéletesen megfelel minden házastársi elvárásnak. Mélyen racionális, és megértően hagyja, hogy látszólag férje hordja a nadrágot. Megértő machinátor, aki a tilosban érzi magát igazán otthon, és ettől a kétpólusú játéktól Kerekes Éva egy másodpercre sem tér el. Pásztor Erzsi a fogadott anya szerepében ugyancsak maradandó, leginkább báli estélyiében történő belépője révén, de Máthé Zsolt, Végvári Tamás és Szécsi Dorottya teljes értékű partnerek a színpadon.
Kellemesen őrült történet egy nagyon is hétköznapi szituációra, melyben a rendező, Kolos István nem „értelmező művészként”, hanem profi mesélőként nyúlt hozzá a történethez, és mint ilyen, kifogástalan előadást hozott létre.
