7óra7

Zseblámpa kötelező!
7óra7: (3/10)
Közösség: (8/10)

Zseblámpa kötelező!

2010. 10. 03. | 7óra7

Aztán... elkezdődik. A fények kialszanak, mindenki szeme a fényes színpadra szegeződik, és megjelenik a tündér. Pogány Judit kedvesen kezd mesélni a tündérek születéséről, életmódjáról és arról, hogy minden tündér arról a tulajdonságáról kapja nevét, amiben egyedülálló. Ezután belekezd saját nevének történetébe és egyszer csak – vaksötét. A gyerekek megijednek, a legkisebbek visítanak, odabújnak szüleikhez, akik, csillapítván az ijedelmet, mobiltelefonjaikkal világítanak a koromsötétben. Eközben Pogány rendületlenül folytatja a történetet, majd egy-két perc múlva újra fény esik a tündérre. Túl vagyunk a sokkon. De ez még semmi. A történet során még legalább ötször volt teljes sötétség (igaz, hogy időnként pislákolt a tündér varázsgyűrűje, de ez édeskevés volt) hosszú percekig.
A legnagyobb problémát ez a rendezői ötlet okozta, ami nemcsak a „tömegpánik” miatt gond, hanem azért is, mert a kicsik folyamatosan kizökkentek a meséből, ezért kérdéses, mennyire tudták követni, és mennyire látták át a történet egészét. Az emögött álló meggondolást sem látom egész tisztán. Edzeni a gyerekeket, hogy ne féljen a sötétben? Ha így van, akkor vajon feladata-e ez a színháznak? Nem tudom. Ezen kívül a tündér karaktere sem lett lehengerlő, vagy magával ragadó. Pogány Judit elmondta a szövegét, de ennél nem történt sokkal több; kérdéssel vagy gesztusaival ritkán lépett kontaktusba a gyerekekkel. Inkább mesélő anyóka volt ő, mint egy csodás tündér. Színesebb és izgalmasabb lett volna az előadás, ha nem a tündér az egyedüli beszélő, ha a történet többi szereplője (az öregapó, a törpe, Tökmag királyfi) nem csak némán, néha mozgó szobrokként jelennek meg, mintegy mesekönyvi illusztráció, hanem saját szövegüket is ők maguk mondják. A díszlet figyelemreméltó darabja a sárkányt szimbolizáló nagy fej volt, a többi elem nem igazán vonzotta a szemet. Meghökkentő és kissé bizarr elemek a mese megoldásának kulcsaként megjelenő beszélő nyálak, amik átverik a sárkányt. Nem biztos, hogy nevelésbarát, ha a példaként megjelenő mesehős varázslatos nyálakat köpköd, amit a gyerekek a szülők legnagyobb örömére – nyilván elkezdenek utánozni...
Szóval igaz, ami igaz: az élmény maradandó, még ha nem is a „megvilágosodás” katarzisa miatt. Mindenesetre kérem, ha a gyerek fél a sötétben, erősen gondolják meg, hogy elmennek-e, ám ha így döntenének, feltétlen vigyenek magukkal zseblámpát! ► (ég)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr518003979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása