Muhi Andris az esti olvasás után látszatra nem tud elaludni, pedig nagyon is álmodik már: megjelenik előtte az esti mese főhőse, és a "túl az Óperenciás tengeren" indítás helyett az ágya kezd el hullámozni, belevetve magát a ifjúkori királylánymentés kalandjaiba, amelynek célpontja a Maszat-hegy, illetve annak lakói, illetve közülük is egy: Maszat Janka. Merthogy a lányt mind a tiszták, mind a pacák kinézték maguknak, tudniillik létezik egy ősi jóslat, miszerint aki épp birtokolja Jankát a hetedik születésnapján, annál lobog a győzelmi zászló. Az idő sürget, hiszen a lány pillanatokon belül betölti a hetet, és milyen rossz lenne, ha mindenütt _csak_ tisztaság honolna, vagy ha _minden_ piszkos lenne, és nem _választhatnánk_ többé a kettő között.
Hogy magát a történetet pontosan ki tudja kibogozni, az valószínűleg lényegtelen, mivel Varró Dániel költőien laza, kisgyerekpoénokkal operáló szövege minden erre irányuló kérdést megold, hiszen nem csak hogy könnyen érthető, hanem fantáziavilága miatt mindenki érteni is akarja. Itt kiemelendő még a látványterv, ami Grosschmid Erik, Kovács Ivó, Szoboszlai Eszter és Nemes Zsófia nevét dicséri. Az ágynak is helyet adó kiemelt körszínpad végig használatban van, és a felülete különböző fényekkel, képekkel változik, az egysíkúságot oldja továbbá egy látványtágító is funkciót betöltő, felül elhelyezett üvegtükör, így válnak pillanatról pillanatra izgalmasan válthatóvá a helyszínek, amiben a kalandozások során elő-előbukkanó szörnyek, barátok, segítők, ellenségek mind megtalálják helyüket. Legerősebb hatása az összhangnak, a különböző alkotóelemek közötti egyensúlynak van, s már-már Caroll Alice-ának hatása is felmerül (a négy kalóz, akik a nagyfejű testvérpárra asszociálnak a régi meséből, valamint a hernyót idéző Paca cár), de mindenképpen ezek a fénnyel, hanggal, látvánnyal túlfűtött elemeknek van a legnagyobb erejük.
Az élő színészek pontos koreográfiával, és arra alapozott karakterekkel dolgoznak. A négy kalóz rap-jelenete tökéletesen használja a kliséket, ezáltal a komolyság képezi a humort, azt a fajta elpirulósat, ami kisgyerekként is felelevenedik szerepléskor. Sajnos a két takarító duettje már nem ennyire látványos. A többi szereplő is végig tartja az egyszerűséget: nem akarnak sokat, nem akarnak nagyot mondani, nincs blöff, nincs piedesztál: színtiszta bábjáték van, ügyes és ötletes bábosokkal. Ettől az egyszerűségtől tud élni Andris (Kovács Judit) és Janka (Karádi Bori), valamint kettejük kapcsolata, a rengeteg humor forrását képező Náthás angol költő (Ács Norbert) és az egyszerű, de tiszta, emészthető gonoszságot felvonultató Paca cár (Bassa István).
S bár álomról van szó, az szigorú dramaturgia szerint működik, ezért érezhető némi következetlenség: a Bús piros vödör megjelenését és jelenlétét egyszerűen nem sikerült indokolni, sehogy sem kapcsolódik a történethez, csak amolyan"útba esett" módon. A dalok (Presser Gábor) ízlésesen vannak elszórva a lánymentésben, dallamosak és érthetőek, a zárás pedig ezúttal nem a totális happy end, a klasszikus csókolózós jelenet, hanem egy ölelés és egy búcsú. Az alkotók, pontosan érezve a mértéket, nem ajtóstul rontottak a gyerekek fantáziájába, a cél csak az volt, hogy rögzüljön a szabadságvágyuk, ami egy embernek a döntés lehetőségében van - tudniillik a gyerekekben ez megvan, felnőttként hagyjuk el. Tisztán látjuk: kár érte.