New Karthágó beszédes nevű vidéki egyetemi városka valahol Amerikában. Itt játszódik Edward Albee drámája, amelyben egyetlen éjszaka leforgása alatt két házaspár élete, kapcsolata boncoltatik élve a színpadon. De mi közünk nekünk mindehhez? – kérdezte a megyei lap újságírója a bemutató után. Nos, igaz, ami igaz, szívesen látnánk frissebb, itteni és mostani életünkhöz kapcsolódó, kortárs darabokat is a soproni színház repertoárján. Ugyanakkor az emberi játszmákról, hatalomról, kiszolgáltatottságról, kegyes és kegyetlen hazugságokról, szeretetről és szeretetlenségről, életkudarcokról és azok bevallásáról szóló dráma bemutatására sem nehéz indokot találni, hiszen ezek a kérdések nem kötődnek helyhez és időhöz. Másrészt a darab jutalomjátékra is alkalmat nyújt a négy szereplőnek.
Érdekes egyébként, hogy a soproni kisszínházi bemutató előtt nem sokkal Győrben is stúdiószínpadra állították a darabot (ott Ács János rendezésében), így az most a megye mindkét színházában látható. A születésének idején, 1962-ben még újszerűnek és modernnek, ma már inkább hagyományosnak számító lélektani realista drámából Merő Béla hagyományos előadást rendezett, a lélektani hitelességre, a szereplők mozgatórugóinak feltárására, a köztük lévő kapcsolatrendszer folyamatos átrendeződésére helyezve a hangsúlyt. Mindezeknek megfelelően rendezése a színészvezetésre koncentrál.


Bencze Ilona, Bregyán Péter
Bregyán Péter a Play Strindberg után ebben az évadban már másodszor játszik házassági drámában, igaz, most a férjet és nem a harmadikat alakítja. George, a rektor lányát feleségül vevő, de e karrierlehetőséget kihasználni képtelen filosz szerepében kezdetben szánni való, megalázott és semmibe vett báb, aki elszenvedi felesége alkoholizálását, hisztérikusságát, és becsukja a szemét, ha az félrelép. Később az intrikus, kegyetlen oldalát is megmutatja, hogy az előadás végére a sokáig üresnek és menthetetlennek tűnő házasság mélyén lappangó kötődést és szolidaritást is felszínre hozza, még ha ehhez meg is kell ölnie képzelt gyermeküket. Bencze Ilona éppen ellenkező utat jár be a harsány, folyamatos ivással erősített dominanciától a félelmeket felszínre hozó és a lelki pőreséget, sebezhetőséget megmutató hajnali kijózanodásig. Jómagam nem láttam a dráma híres, Elizabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült filmváltozatát, de aki igen, azt állítja, egészen más kérdéseket vet fel, ha Marthát – ahogy a filmben – egy igazán undorító, az apja hatalmával folyamatosan visszaélő némbernek ábrázolják, mint ha egy önmagában is vonzó, bár részegségében egy kissé közönséges, mégis, alapvetően nem taszító szépasszonynak. Bencze Ilona esetében ez utóbbiról van szó. Él és visszaél a „Papusként” meglehetősen gyakran emlegetett rektor apa hatalmával és tekintélyével, de támaszkodik a saját (jelmezekkel is kiemelt) vonzerejére is. Ez pedig kihat a Nicket játszó Laklóth Aladár alakítására is, hiszen egy vonzó asszonnyal félrelépni a cél érdekében mégiscsak más, mint egy boszorkánnyal. Örvendetes egyébként, hogy az operettek után Laklóth Aladár végre egy komoly drámai szerepben is megmutathatja magát, és él is ezzel a lehetőséggel. Szerepe szerint harmincnyolc éves, frissen került az egyetem biológia tanszékére. A darab elején ő tűnik (konkrét és átvitt értelemben is) a legjózanabbnak, amolyan törekvő, szimpatikus és jólfésült fiúnak. Ahogy haladunk előre és fogy az ital az üvegekből, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy hasonlóan George-hoz, az ő házasságát sem csupán érzelmi okok motiválták, és a karrierjéért hajlandó további „áldozatokra” is. Hogy meglátja-e magában a fiatal George-ot és ennek nyomán eljut-e a változtatásig, az nyitott kérdés marad, bár New Karthágóban ilyen csodákra nem igen számíthatunk. Ahogy arra sem, hogy Martha és George immár álomtalanított (képzelt gyermeküktől megfosztott) élete változna valamit, ha a változáson nem a romlást értjük. Nomen est omen: a Honey-t alakító Tébi Márta butácska, szinte már együgyű, a világra fizikális szinten reagáló fiatalasszonyt alakít, súlytalanabbul a többieknél.


Bregyán Péter, Bencze Ilona, Tébi Márta, Laklóth Aladár
Gyarmathy Ágnes díszlettervező az előadáshoz jól illeszkedő, tipikus értelmiségi nappalit rendezett be teli könyvespolcokkal, kényelmes ülőgarnitúrával, és a darabban kiemelt szerepet játszó, üvegekkel zsúfolt zsúrkocsival. Ő jegyzi a jellemekhez jól igazodó jelmezeket is.
A Nem félünk a farkastól erős dráma, és egyetlen eleméről sem mondhatjuk, hogy elavult, ma már érdektelen kérdésekkel foglalkozna. A néző idejét, türelmét és figyelmét igénybe vevő lélektani realizmus színpadi létjogosultságát, hatásosságát felgyorsult korunkra és megváltozott vizuális kultúránkra hivatkozva többen megkérdőjelezik. A soproni előadás átgondolt rendezésével és kiváló színészi alakításaival jó érv a darab XXI. századi életképessége mellett.