7óra7

Jelentés a metrókocsiból
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Jelentés a metrókocsiból

2010. 10. 18. | 7óra7

Hogy az önismeret és a boldogság valamilyen szinten egymástól függő dolog, az szinte bizonyos. Az önismeret pedig még annál is keményebb meló, mint végiggürizni heti öt nap nyolc órát, azt mantrázva, hogy „én fontos vagyok, fontos amit csinálok, fontos hogy élek”. Ebben azonban nem túl nehéz megcsömörleni, a gondosan kimunkált frusztrációk pedig izgatottan várják, hogy mikor törhetnek felszínre.
És felszínre is törnek. Politikailag, pszichológiailag, lelkileg és testileg frusztrált társadalmunk pedig elég nagy merítés egy másfél órás előadáshoz, nem csoda hát, hogy mindössze villanásnyi idő marad a különböző miniszituációk kiteljesedésére, amelyeknek valami közös felé kellene mutatniuk, ám ez a közös többszörös megmarad az általánosság szintjén. A szórakoztató figurákat és a hétköznapi szituációkat némiképp fonákjáról megközelítő négy történet egymás mellett, olykor egymással összegabalyodva folyik. A szoftfasisztából nettó náciba váltó önkormányzati képviselő-testület, a lelkibeteg szexuálpszichológus, a magát ufónak képzelő ötvenes felsővezető-asszony és a rezignált BKV-ellenőr alkotta pár, valamint az agyelszívott HR-es mind a nagyon is ismerős nagyvárosi verkli bedarált szereplői. Nincsen múltjuk, sem jövőjük, csak jelenük, és a tudat, hogy valami nem stimmel.
Kiss Márton: Foglalkoztató, Merlin Színház

Alberti Zsófia, Varga Balázs, Csillag Botond
Kiss Márton ezt az igen sokfelé elágazó alapot kezdte el úgy íróként, mint rendezőként kibontani, ám ez nem sikerült maradéktalanul. A realitást a látomásossággal keverő stílus nem tud mindent elsöprő formává nemesülni, és nem áll jól nekik az a fajta viszonylagos rend sem, amivel egymást követik a jelenetek. A zabolátlanságot sejtető forma gyorsan gyeplőn lesz vezetve, és így a produkció légiessége hamar elvész. A szürreális atmoszférát azok a dramaturgiai hullámvölgyek sem segítik, amelyek gyakran hagyják, hogy többet mondjanak a szereplők, mint az a jelzéshez elegendő lenne (ez főként a Justin Timberlake-alapra zajló közös terápiánál mutatkozik meg). A társadalom-, politika-, média-, globalizáció-, multi-, és még sok egyéb kritika mind megpedződik, ám ezek nem tudnak valami nagyobb egésszé összeállni, szimpla keresztmetszetnek pedig nem elég éles és dinamikus az előadás. Az Albert Zsófia, Bakos Éva, Csillag Botond, Varga Balázs, Várnai Szilárd alkotta társulat otthonosan mozog ezen a reál-szürreál határmezsgyén, és valamennyi karakterből árad az az atmoszféra, amit egy reprezentatív metrókocsi közössége koncentráltan képviselni tudna.
Kiss Márton: Foglalkoztató, Merlin Színház

Várnai Szilárd, Csillag Botond, Alberti Zsófia, Bakos Éva, Varga Balázs
A személyes indíttatás nincs is véka alá rejtve, hiszen egyik főhősünk egy író, aki ráadásul éppen azt írja, amit mi is látunk. Ettől az előadás valóban személyesebb hangvételű lesz, de a sorok között kitüremkedő igazságok így egy fokkal megmondósabbak lesznek, még az erőteljesen ironikus hangvétel ellenére is. Mindenesetre a foglalkoztató páciensei nem idegenek számunkra, és a szórakoztató forma némileg kárpótol a mélyebb merítés hiányosságaiért is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr758002981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása