7óra7

Kell-e GPS egy tandembiciklihez?
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Kell-e GPS egy tandembiciklihez?

2010. 10. 18. | Turbuly Lilla

Valljuk be: A makrancos hölgy nem tartozik a feminista irodalom alapművei közé. Hiszen miről is szól? Egy asszony megszelídítéséről – betöréséről, vagy, ahogy Nádasdy Ádám műfordító írja a színlapon, az eredeti cím pontos fordítása szerint a „hárpia megzabolázásáról”. Kérdés, hogy egy 2009-es nyári színházi előadás mit tud kezdeni ezzel az alaphelyzettel, azon a nyilvánvaló célon kívül, hogy egy kellemes, szórakoztató estét szerezzen a nézőknek?
Mindenesetre a kőszegi Petruchio (Kocsis Pál) már első színre kerekezésekor is (merthogy szolgájával együtt egy tandembiciklin érkezik) inkább egy macsó-karikatúrának tűnik, mint vérbeli alfahímnek. Bőrszereléséhez és mellközépig kigombolt ingéhez ugyanis túlméretezett bordó svájcisapkát visel, és gesztusai, megnyilvánulásai is egy nagyra nőtt kamaszt idéznek. Másrészről viszont nagyon is realista: gazdag feleséget keres, és látatlanban eldönti, hogy megszerzi a némileg problémásnak ígérkező, ám pénzes „árut”. Parti Nóra Katája – első látásra legalábbis – nőies külsejének ellentmondó testbeszéde ellenére sem tűnik túl veszélyesnek, hiába mesélnek róla rémtörténeteket húgának udvarlói. Hogy nem egyszerűen makrancos, de kegyetlen is tud lenni, az a Biancával közös jelenetből derül ki. Kettejük testvérharcokkal teli, az apa szeretetéért rivalizáló viszonyából kapunk itt ízelítőt, és ez indokolja valamennyire Kata indulatait, de ennek a szálnak a további kibontása elmarad. A másik nagy harci jelenet Kata és Petruchio első összecsapása, két akarat egymásnak feszülése szavakkal, sok mozgással, fizikai erővel. Játszma két ember között. És nem csak itt, de a Znamenák István rendezte előadás további részében is végig ez az emberi játszma-jelleg dominál, ez irányítja a főszereplőket. Inkább az eszük és az intellektusuk, meg persze a hormonjaik, mint az érzelmeik. Petruchio teljesíteni akarja, amit vállalt, Kata pedig belátja, hogy jobban jár, ha úgy tesz, mintha mindenben férje akaratának engedelmeskedne. Amikor a darab végén nagy meggyőző erővel előadja monológját az asszonyi alázatosságról és a férj iránti kötelezettségekről, az egészen addig idegen szövet az előadás egészében, amíg ki nem kacsint a nézők felé.
Cselényi Nóra jelmezei sajátos keverékei a korhűnek és a mainak. Színekkel jellemez. Az atyákat elegáns fehér öltönyökbe, Bianca kérőit papagájszínekbe öltözteti. Kata eleinte persze vöröset hord, a klasszikus vonalú ruhához pedig modern dzsekit. Petruchio esküvőre választott bohócruhájából egy egész „Van mááásik!”-jellegű magánszám bomlik ki, ahogy egyre csak veti le magáról a tarkábbnál tarkább göncöket. Ami azonban a legérdekesebb a jelmezekben, az a fejfedők sokasága és változatossága. Petruchio már említett bordó svájcisapkájától a női és férfi kalapokon, sildes sapkákon keresztül a kötöttig előfordul itt mindenféle szín és forma, kijelölve és megkülönböztetve a szereplők bizonyos csoportjait. A jelmezekhez képest a díszlet (Znamenák István munkája) inkább jelzésértékű: a kőszegi városképet idéző sgraffito díszítésű ponyvaházakat mozgatják, forgatják ki-be. A lakásbelsők így leginkább katonai sátrakra emlékeztetnek. Mindehhez néhány egyszerű bútor társul, no meg a már említett biciklik.
A makrancos hölgy
Gazsó György, Kocsis Pál
Szerepeltetésük egy az előadást színesítő sok apró ötlet közül. A tandem persze a házasság metaforájaként is működik, Petruchio inasa, Grumio (Sarkadi Kiss János) pedig megelevenedett GPS-ként szolgál. Nem mindegy az sem, hogy ki honnan jött Páduába, ezért itt a városoknak is állandó jelzőik vannak: ha Torinóról beszélnek, véletlenül kibomlik egy elmosódó mintázatú kendő, ha Pisáról, mindenki elferdül.
A színészek a kisebb-nagyobb szerepekben szívesen, érezhető jókedvvel lubickolnak: Epres Attila például (más szerepei mellett) a meglehetősen nehéz felfogású, mindig rossz irányba induló ál-Vincentióként, Spindler Béla szerepe szerint öregecske, piperkőc, Némedi Árpád nem olyan öregecske, de szintén piperkőc kérőként. Gazsó György egyszerre realista, hozományt számláló, a kérőket versenyeztető üzletember és lányait (bár nem egyformán, de) szerető, gondos atya. Benedek Miklós Vincentio szerepében a tőle megszokott elegáns alakítást nyújtja. Herczeg Tamás a Szörprájzparti állandóan lehurrogott, kedves lúzere után most eljátszhatta ottani szerepének ellentétét: a másokat könnyedén átverő, agyafúrt, bár szintén kedves csirkefogót. Nagy Ilonának Biancaként a jókislányságból adódó másodhegedűs szerep jutott, de a Horváth Illéssel (Lucentio) közös latinórás jelenetben mindkettejüknek alkalma nyílik a megmutatkozásra, és szép összjátékkal élnek is ezzel a lehetőséggel.
Ami a bevezetőben említett szempontokat illeti, kétség sem férhet hozzá, hogy kellemes és szórakoztató előadás született a kőszegi várudvaron. A „hárpia megzabolázása” is megtörtént, de idézőjelbe téve, kellő iróniával ahhoz, hogy a nézőtéren esetleg helyet foglaló harcos feministák is nyugodt lelkiismerettel végignézhessék és végignevethessék.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr248004423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.