7óra7

Múlató
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Múlató

2010. 10. 18. | 7óra7

Elég sajátosan nyomasztó, koncepcionálisan taszító hangulatot teremt a Nemzeti Színház színpadán Bezerédi Zoltán rendező az Úri muri első felvonásában, amit azonban mélységeiben a második részben nem tud megtámogatni. Így a rengeteg élmény mellett egy érdekesen ellentmondásos mechanizmusnak lehetünk tanúi. Színészi remekelések és tévedések, berántó miliő és hatástalan zárás az aktuálisan vérre menő játékban.
A rendező saját magán kívül Perczel Enikő és Keszthelyi Kinga dramaturgiai közreműködését is igénybe vette, és az első részben munkásságuk összehangoltságot és precizitást mutat. A hosszú, ámbár pörgős felvonást (amit nyugodtan nevezhetnénk önálló előadásnak is) látszatpoénok lendítik előre, jelenetről jelenetre zajlik a fokozatos, egyben kevéssé felemelő társadalomkép-építkezés, aminek során megfigyelhetjük, hogy mulat a magyar Csörgheő Csuli birtokán. Az etaponként felcsendülő nóták között a földbirtokosok nem csak a hontalan cigányokat, a fogyatékos szomszédot, vagy a zsidó zenészt, vagyis a kiszolgáltatottakat alázzák meg, hanem hirtelen felindulásból egymást is összeverik, sőt asszonyaikkal is összeszólalkoznak. Kettős építkezés ez a rendező és a színészek részéről, hiszen formailag és technikailag a poénok köntösébe vannak bújtatva a taszítóbbnál taszítóbb, az ocsmányabbnál ocsmányabb időrabló tettek és gondolatok. Évszázadok alatt növesztett hatalmas, izzadt sörhasak, kicsinyesség, kisebbségi komplexus és állatias ösztönök feszülnek egymásnak, a jobb jövő lehetőségének legkisebb fénycsóvája nélkül. Így az idegengyűlöletet, az elvágólagos elviséget, a vakságot a kiüresedett reménytelenség hatja át.
Úri muri, Nemzeti Színház

Martinovics Dorina, László Zsolt
Az első felvonásnak két főbb szereplője van: Csörgheő Csuli, akinek a birtokán zajlanak az események, aki a társaság közepe, az est szószólója, illetve a jellemzően a cselédlánnyal hentergő, majd további idejében kétségek közt vergődő Szakhmáry Zoltán, akiről úgy tűnik, hogy a nagy dáridóban való részvétel puszta szerepjáték, ő jelenti, pontosabban jelentené az intelligenciát, aki ebből kiutat keres, aki ebből ki akar törni, akiben az ebből fakadó ellentmondás feszültséget teremt, és végül elbukik. Jelentené, mert úgy tűnik, hogy a karakterből hiányzik egy nagyon fontos elem, amitől a második felvonásnak tétje lenne, amivel meg lehetne támogatni az első rész eseményeit. Hiányzik belőle a feszültség, a kitörni akarásból, a különbözőségből és a megfelelés szükségességéből adódó önmarcangoló energia.
Úri muri, Nemzeti Színház

László Zsolt, Schell Judit
A színészek a körülményekhez mérten dolgoznak. Stohl András Csuli szerepében energiát nem kímélve, szélsőségek között figyelmesen ingázva teremti meg az elkeseredetten kapaszkodó, ösztönöktől átfűtött dajdajozó férfi hangulatát, minden gesztusával, mondatával egy új labdát feldobva vezeti az első részt. László Zsolt ideges gesztusokkal, megfejthetetlenséggel, titokzatossággal írja le az ebből kilépni akaró, de nem tudó, lehetőségeket a görcsösség szintjéig hajszoló Szakhmáryt. A második részben azonban Stohl elkezdi kiforgatni saját gesztusait, mintha nem találná saját kereteit, szétfeszíti a szerepet, és paródiaszerűen túlzott gesztusokat emel be játékába, amivel a dolog lényege vész el. László Zsolt levegőben függő játéka pedig teljesen téttelenné válik, ami egy hatalmas tévedésnek köszönhető – és ezen csúszik el az előadás is. Megjelenik az eddig csak események mögött álló Rhédey Eszter, Szakhmáry felesége, aki Schell Judit alakításában rögtön két külön személy. Egyszer van egy szerető és odaadó feleség, egyszer pedig egy ronda fúria. A figura hol ilyen, hol olyan. Úgy tűnik, Schell egy pillanatig sem tehet arról, hogy a hihetetlenül féltékeny (amely az intelligens szerelemből és megértésből adódik) és érzékeny nő egy pillanat alatt háklis, önző vénasszonnyá változik, merthogy a színészt megköti a merev jelmeze, ami tökéletesen tükrözi a tévedés lényegét – egyébként Cselényi Nóra ruhái mindvégig divatosan korhű öltözékek, és ettől a kivételtől eltekintve erősítik a figurák jellemeit. Rhédeyt egy rideg, sötétbordó, zárt ruhába öltöztették, így szigorú, merev alaptartást adva a karakternek, szinte teljesen megkötötték Schell eszköztárát. Ebből az alaphelyzetből kiindulva egyszerűen lehetetlen árnyalni a sokszínű, mély alakot. A dráma különlegessége az, hogy Rhédey és Szakhmáry dialógusából és viszonyából bontódik ki a férfi alaptermészete is, itt kéne, hogy megismerjük belső lényegét, ellentmondásait és gyötrődéseit, és mivel ez így nem tud megtörténni (tetézve azzal, hogy Szakhmáry végül is sokkal inkább egy felelőtlen, őrült kísérletezgetőnek látszik, mint innovatív gondolatokkal bíró személyiségnek), a színészek nem tudják kijátszani a mögöttük meghúzódó motivációkat, az előadás is elbukik.
Pedig bőséggel akad erre kapacitás. Ezt mutatja Bánfalvi Eszter sorsába beletörődő, elszürkült felesége, Martinovics Dorina reményeket és ideákat hajszoló naiv Rozikája, Lukáts Andor a kegyetlenséget meglepő természetességgel kezelő ezredese. De a motivikai hiányosságról árulkodik Kulka János Lekenczey Mukija, aki a lehetőségeket és indíttatásokat vesztett, teljesen megtört és elszegényedett értelmiséget képviseli. Hiába a színész zárkózott magatartása, a tétovasága, a földművesek közé beilleszkedni akaró magatartása, ő sem keveredik konfliktusba, és nincs feszültség, amit képviseljen. Hevér Gábor elképesztő lendülettel érkezik a színpadra Igazmondó Pistaként, és amikor már azt hinnénk, a mulatság minden undormányát bejártuk, ő még mindig képes új színt hozni a közegbe. De minden színészről elmondható, hogy fokozatosan építkezve vetik bele magukat ebbe a felhőtlenül állati, embereket széttipró kikapcsolódásba, amit Garas Dezső Levkovitsa még a második felvonásban is képes ellenpontozni, képes megmutatni ennek az egész öntudatlanságnak egy másik oldalát, a tudatos ridegséget – azonban ekkor már nem igen van mit ellensúlyoznia.
Úri muri, Nemzeti Színház

Jelenet az előadásból
Mindehhez Menczel Róbert egy könnyeden áttekinthető nádast emel a színre, a háttéren költőien lemenő napnak és átható éjszakának, valamint a sejtelmesen apokaliptikus napfogyatkozásnak köszönhetően teljesen betölti és bejátssza a hatalmas színpadot. Ebben a vidéki látképben autentikus hangzású tivornyát teremt a Kovács Márton vezette kamarazenekar, igazi magyarnótákat játszva, s amikor nem, az adott szituációhoz illő hangeffekteket teremtenek.
Egyszóval megtudtuk, hogy időtlen idők óta furcsák vagyunk mi, magyarok, öntudatunk száz évvel ezelőtt sem mutatott túl a férfiak kegyetlen tréfáin, a dőzsölésen, a nők – nem tudván mást tenni – ezt elfogadó attitűdjén, és mindezt mások (egészen komplex frusztráltságot mutató) gyalázása, alázása és szidása hatja át. Csak épp azt nem tudjuk meg Bezeréditől, hogy miért, hogy mi van a dolgok mögött, hogy hová mutatnak. Nem tudja megindokolni, hogy miért látja ezt. Olyan mintha lemerült volna a mélységeinkbe, és nem talált volna semmit mögöttünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr538003187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.