7óra7

Szalagavató
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Szalagavató

2010. 10. 18. | 7óra7

A vállfaárus Gyuszi bácsi és a pubertáskort élő Imi unokaöccse kalandjai a piacokon és a lovin lassacskán nemzeti legendává avanzsál, Koltai Róbert legalábbis mindent megtesz az ügy érdekében. Az 1993-as filmet több színházi változat követte, s most „sztárszereposztásban”, vándormusicalként került volna a közönség elé a Kincsem Parkban, a lóversenyfogadás templomában – ám az időjárás közbeszólt, és a Körcsarnokban csendült fel a Nagy utazás.
Nem véletlen, hogy sportcsarnokokban viszonylag ritkán játszanak musicalelőadásokat, ezeket sokkal inkább ilyen célokra épített intézményekben, jellegzetesen színházakban helyezik el, amely ideális terep a színpadi játékok számára. A Körcsarnok ezzel ellentétben nem ideális, sőt esetünkben egyenesen alkalmatlan, ugyanis alacsony belmagassága lehetetlenné teszi a zsinórpadlás kialakítását, amelyre azonban szükség van az előadáshoz. Így a színpad kerül alig magasabbra, mint a talajszintben elhelyezett huszonegynehány széksornyi néző, akik jelentős része számára a színpad alsó fele ily módon láthatatlan. Vagy választhatja az egyszeri néző a küzdőtér két oldalán lévő közönségszektorok valamelyikét, hogy gémberedett nyakkal álljon fel három óra után. Persze, vis maior – a Körcsarnok az utolsó pillanatban került a képbe, nem lehet minden tökéletes.
Éppen elég lenne csak az előadásnak annak lennie. „A” musical, „sztárszereposztás”, hirdeti a plakát, profi megvalósítást várunk tehát, emberséges szórakoztatást, remek zenét, gördülékeny történetet és kikapcsolódást garantáló, édesbús előadást, még ha kiszámítható is, annyi baj legyen – ez az ígéret. Azonban ebből – Dés László kiváló, ám sajnos konzervfelvételről elhangzó zenéjét kivéve (nota bene: Bereményi Géza, a Nagy utazás dalszövegírójának neve lemaradt a színlapról) – van némi hibaszázalék, például az, hogy a produkció mindössze félig van készen, és időnként a szereplők számára is meglepő, hogy ők következnek. A technika ördöge pedig időnként a komplett közönség számára hallhatóvá teszi a takarásban állók megjegyzéseit, például a már közeledő szünetről, a sürgősen színpadra lépő művészek sürgetéséről, a legmegkapóbb azonban az, ahogyan Esztergályos Cecília kommandírozza a kelléket behelyezőket a zongora és a szék viszonyát illetően. Olyan, mint a Körcsarnokban rendezett szalagavató bálok: mindenki jól akar kinézni, de állandóan kitüremkedik, hogy ez bizony csak egy egyszeri alkalom, mindazonáltal a nézők úgy tesznek, mintha nem vennék észre a hibák tömkelegét, mert azt szeretnék, hogy csemetéjüknek (meg nekik maguknak is) szép legyen az este. Csakazértis.
Bár az alkotók a József Attila színházi változathoz képest némileg húztak a darabon (például az elején a családi expozíció kimarad), rövidebb nem lett, ami a rengeteg üresjáratnak és a sokszor ismétlődő refréneknek köszönhető. Persze elhömpölyög az ember a hatvanas évek szerencsére letűnt világában, amit ezúttal sikerül kevésbé túláradóan édesbúsnak ábrázolni; jobban kidomborodik Imi „felnőtté avatása” stációinak problematikája, még ha ezzel egyszerűsödik is a sztori. Igaz, nem eléggé, ugyanis a dramaturg hiányától szenvedő produkcióban Gyuszi bácsinak hőssé kell magasztosulnia, ezért az utolsó tíz perc azzal van elfoglalva, hogy szájbarágósan heroikussá tegye Gyuszi bácsit, ami felesleges és erőtlen. A tér is egyszerűsödik, sőt, egyetlen lelátóvázon (és egy-egy behordott kelléken) kívül minden „díszlet” a projektorról van kivetítve, időnként színpadon kívüli komikus betétként működve. Ugyanis elég vicces egy 21. századi automata ajtós vonatkocsi az elvtársazós miliő közepette, de a legviccesebb a kultúrház díszlete, amely a következőképpen néz ki:


Ez van fölévetítve a táncoló ifjúságnak, miközben egy ficakban Imi elveszíti éppen a szüzességét. Ezt a fenti képet most csináltam, egyetlen Paint program segítségével, kettő percet vett igénybe a címer letöltésének pillanatától, ebből talán leszűrhető a vizuális világba fektetett munka. A koreográfia és a tánckar hasonló minimálprogramot hirdetett, a menetelések variálása negyedjére-ötödjére kissé fárasztó, de a legkínosabb ismét csak a szüzességelvesztős jelenet, amelynek során a két szerelmes egymástól a lehető legtávolabb, ráadásul háttal állva dalol érzelmesen, ami közben nekünk el kéne hinnünk a – következő jelenetből tudhatóan – heves szerelmes egymásba olvadását Iminek és Nusikának.
Mintha Koltai Róbert belefáradt volna ebbe az egészbe, már az elején. Nem csupán rendezőként, de színészként is: Gyuszi bácsi csak a vállfákat viszi a vállán, az előadást nem. Az Imit játszó színinövendék, Tasnádi Bence e. h. – akiről el lehet hinni, hogy Imi, és ebben meglehetősen sok munkája lehet – sokkal markánsabb, erőteljesebb, energikusabb nála. Nem mintha Koltai ne tudná eljátszani a jég hátán is megélő, fillérekből is jóllakó, mindenkit személyes ismerőseként köszöntő, a problémákat áthidaló, hibáival is szerethető embert, sőt, vélhetőleg ez a szerep már megkülönböztethetetlen tőle – és lehet, hogy ez a baj, ugyanis a szerep nem a szereplőtársakkal kommunikál, hanem tőlük szinte függetlenül létezik. A színészek számára egyébként a szerepek könnyűszerrel abszolválhatók. Komikusan túlaggodalmaskodó anya Vándor Éva, tétova apa Lukáts Andor. Könnyed és vicces Pucusként Debreczeny Csaba, nagystílű uzsorás és önmagával az Úr előtt elszámolni nem tudó, ám annál emberibb pap Oberfrank Pál, gatyában is finom és elegáns Deutsch bácsi Kertész Péter. Az első felvonásban debilre vett Nusikát a második részre emberi figurává teszi Pikali Gerda, frusztrált és féltékeny, néha túláradó Boldi Spindler Béla. Esztergályos Cecília Deutsch nénije ezúttal nem negédes, hanem harsogó. Egri Márta megfáradt Teréze belenyugszik a sors akaratába, és egyetlen dalába.
A musicalturné egy üzleti vállalkozás, erre az emberek szabad döntésük szerint áldoznak pénzt, nem pedig az adóforintokat használják fel rá, és ez minden szempontból dicséretes, még akkor is, ha az amúgy is az előadás környékén agyonreklámozott fő támogató hosszas reklámfilmjét is kell végignézni előadás előtt. Azonban az is tény, hogy ez sem igazolja, ha nem kész produktum kerül a nézők elé, csak mert nem volt elég idő elkészülni az összehangolással, a próbákkal, a technikával. Épp, mint egy korai szalagavatón.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr758002891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása