7óra7

Soha, soha, soha
7óra7: (8/10)
Közösség: (6/10)

Soha, soha, soha

2010. 10. 19. | 7óra7

Dühöngő ifjúság - Kolovratnik Krisztián, Szűcs Péter Pál

A felállás a következő: Jimmy Porter, az egyetemet végzett, zenei és világi érdeklődésű emberi roncs éldegél együtt feleségével, Alisonnal és legjobb, valójában egyetlen "barátjával", Cliff-fel koszos kis lakásukban, és közösen enyésznek napról-napra a változatlanság posványába süllyedve, rettegve Jimmytől, és megpróbálva idomulni rendkívül végletes hangulati ingadozásaihoz. Ebbe a korántsem idilli képbe csöppen bele Alison barátnője, a polgári neveltetésű, merev és megingathatatlan(nak tűnő) színésznő, a szép Helena, illetve Alison nem várt gyermeke Jimmytől, aki a későbbiekben további viszontagságokat indukál, a Jimmy körüli káoszt egy újabb kilátástalan - az eddigiektől viszont alig különböző - élethelyzetbe terelve. Az élelmes és figyelmes rendezésnek köszönhetően minden szereplőnek jut némi empátia, ennek köszönhetően a legkevésbé sem válik egyoldalúvá a darab, amelyből kiderül: vannak olyan sebek, amiket nem elég kezelni, hanem ki kell magunkból gyomlálnunk maradéktalanul, hogy megpróbálhassunk megküzdeni velük. És néha még ez is kevés, mert a szerelem, az idő vagy csak az emberi gyarlóság akaratlanul is összeköt minket.

A változatlan változás képeinek vágatlan fejezetei.

A díszlet egyetlen helyszínre korlátozódik, ami még inkább artikulálja a darab kamarajellegét. Lepukkant, külvárosi lakás, amiben mérhetetlen kupleráj honol, szűk szobák, sötét falak, szétdobált újságok és eldobott csikkek keretezik a szereplők mindennapjait; Jimmy a díványon heverészik és kritizálja a környezetét, Alison mélységes apátiába süllyedve tűr, Cliff pedig konstans módon békíteni próbál, amivel persze csak abban az esetben jut bármire is, hogyha belemegy Jimmy játékaiba, és szinte elállatiasodva kifordul magából, még ha ezért önnön méltóságáról is le kell mondania. Ez történik hármójukkal nap, mint nap. És mindenkinek elege van ebből, változtatni mégis képtelenek. Van, aki prédikál, van, aki segít, és van, aki csak halkan figyel, ám mégsem képesek továbblépni egymáson, mert összeköti őket az egymással való törődés „terhe”. Jimmy eközben pedig mindenkivel gátlástalanul játszik, gyermekkori és jelenkori traumáinak lelki eredményeit kettőjükön éli ki, és mindezt elképesztő tudatossággal és következetességgel teszi. Kolovratnik Krisztián kiválóan hozza azt az ambivalenciát, amely Jimmy már-már mániákus depresszióra hajazó viselkedésformáit jellemzi. Olykor teljesen megőrül, zenélni/játszani és parádézni kezd, máskor pedig Dr. House-t is megszégyenítő leleményességgel és hévvel aláz a sárba mindenkit, akit ér - nem mellesleg ez utóbbi az a szerep, mely Jimmy létét határozza meg, és nem mellesleg társai életét is kontrollálja.

Dühöngő ifjúság - Szűcs Péter Pál, Kolovratnik Krisztián, Horváth Lili

A darab leglényegibb eleme a lelki terror rendkívül árnyalt ábrázolása. A szinte Stockholm-szindrómába hajló szeret-nem szeret kapcsolat tökéletesen tükröződik a pillanatról-pillanatra deformálódó (s közben önmagába mégis visszatérő) helyzetekben, amelyekben éppúgy fellelhető az adott karakterek pozitív és szerethető oldala, mint az is, amikor egy hasonló helyzetben a lehető legadekvátabb módon a pokolba kívánnánk őket. Hiteles kép egy széteső, de még gyengén és élettelenül reménykedő "család" hányattatásairól, amelynek súlyát kiválóan egyensúlyozzák a komikus, illetve a tragikus fordulatok, amelyekből már csak a fabula okán is szükségképpen negatív hangvételű eredmény születik. Persze közben nevetünk a tehetetlenségtől, mígnem arra döbbenünk rá, mennyi fájdalommal és lemondással is jár az, ha valaki ennyire hagyja elfajulni önmagát, és meg sem próbál ellenállni a szomorúságának. S ez is csak egy apró részlete annak az érzelmektől roskadozó két órának, amit Jimmyvel és elferdített világával élhetünk át, amit elképesztő hitelességgel jelenítenek meg a színészek, akiknek a munkájában igazán nehéz volna kifogást találni; mindenkiből sugárzik az a reménytelenség – még a legvidámabb pillanatokban is –, amelytől erőnek erejével sem képesek elszakadni. A káoszban is akad némi koherencia.

A leginkább zsigeri benyomás az lehet a darabról, hogy bizony vannak olyan helyzetek az életben, melyektől úgy fest, lehetetlen szabadulni. Ezt a problémát nagyszerűen festi le a Dühöngő ifjúság a maga fekete humorával és iróniájával, zuhogó esőjével, örökké zúgó harangjaival és az unalomig olvasott vasárnapi lapokkal egy percig sem ringatva nézőjét abba az illúzióba, hogy találhat megoldást a problémára. A végszó ezek után persze nem lehet más, mint a megtérni látszó Jimmy kérlelő ígérete Alison felé: „Soha, soha, soha…”, – és mind tudjuk, hogy ez a soha végtére mit is jelent, és azt is, hogy miért nem képes befejezni a mondatot.

Mert soha az életben nem fog változni semmi sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58004709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.