7óra7

Egy érett nő felnőtté válása
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Egy érett nő felnőtté válása

2010. 10. 29. | 7óra7

Csak egy biztos: semmi nem lesz már úgy, mint régen. Ugyanis abból, ami régen volt, semmi nem ismerős. Semmi nem valós. Illúzió volt csupán – férjjel, megpróbáltatásokkal, gyerekekkel, problémákkal együtt. Az elején megütközünk azon, hogy amit látunk, minden hamis. Minden hangsúly, mozdulat, őszintének, emberinek szánt gesztus _betanult póz._ Tarsoly Krisztina Nórája minden szándékolt melegsége, kedvessége ellenére egy elidegenedett alak egy elidegenedett térben – a szürke, stilizált bútorok (díszlet: Mira János) semmiféle személyességről nem tanúskodnak. A Lindénével (Kara Tünde) folytatott beszélgetés őszinte – de egyetlen igaz szó sem hangzik el Nóra részéről. (Csak később derül ki, hogy Lindéné éppen ugyanazt élte át, amit Nóra – éppen ezért tudja, hogy fájdalmas lesz, amit meg kell lépni, de azt meg kell lépni.) Férje, Helmer (Bartus Gyula) úgy bánik feleségével, mint egy értékes kinccsel a vitrinben. Számára az asszony nem humánus, hanem tárgyi érték.

Az érett nő, az áldozatos feleség és a jó anya szemét az nyitja fel, hogy végül nem tudja férje elől eltagadni, hogy aláírást hamisított. Blama, szégyen, katasztrófa – mit fognak szólni az emberek? Helmer nem látja, hogy a nő mindent érte tett, hogy ő most nem lenne, ha nem teszi meg, amit tett. A férfi számára a látszat nagyobb érték, mint saját létezése. Merő Béla rendező, Zalán Tibor dramaturg segítségével átélhetővé és érthetővé teszi egy meglett nő felnőtté válásának pillanatát. Azt, amelyben _nem történik meg a csoda,_ amikor megérti, hogy eddig semmit nem tudott arról, ki is ő és mi veszi körül, hogy eddig semmi nem saját szabad akaratából történt, mert olyan nincs neki. A hite volt az akarata, a férjében való hit, a neki való szüntelen megfelelés. A produkció azért tud közel kerülni a nézőhöz, mert mindezt nem valamiféle szimbólumként, társadalmi utalásként, hanem legelsőbben is egy ember szemszögéből mutatja.

Nóra - Bartus Gyula, Kara Tünde, Tarsoly Krisztina, Jancsik Ferenc

Nóra - Tarsoly Kriszta, Kara TündeAz előadás legjobb pillanatai, amikor Ibsen nem a szöveg, hanem a mozdulat, a gesztus, a kapcsolat szintjén jelenik meg, amikor a nő kvázi skizofréniája, a félelem és a kitörni akarás, az ember és megfelelni vágyása egyszerre mutatkozik. Az előadás csúcspontja a táncjelenet, amikor Nóra elveszti a fejét, és fékezhetetlenné, kezelhetetlenné válik (koreográfus: Kerekes Judit). A kettősséget okosan jeleníti meg a nő második felvonásban viselt szürke ruhája: a szinte észrevehetetlen színes csíkok, a hajlatokba rejtett színes anyag felszínre bukkanása egyértelműen jelzi: ennek a Nórának nem egy babaszobában a helye. Gulyás Levente zongorakísérete – a Csendes éj különböző variációi hangzanak fel – hangulatos, diszkrét, de világos aláfestése a történteknek.

Bár a produkció időnként többet mond el szövegben, mint érdemes lenne, és a játékteret körbefogó fátyol is kissé szájbarágóssá válik a végén, amikor leereszkedik (a kalitka jelzéseként, amiből Nóra kiszabadul), majd visszaemelkedik, hogy a nő át tudjon menni a szabadság felé, amit a tenger zúgása jelenít meg. A fátyol elveszi annak az élményét, hogy mi is benne legyünk a dráma legközepében. Kizár onnan, holott a színészek által felépített viszony sokkal többet mond, mint a fátyolkalitka. Az előadás összességében kerek, talán túlzottan is – keveset mer a nézőre, illetve saját magára (mármint a színházra és a színészekre) bízni. Pedig nyugodtan tehetné, van mit továbbgondolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858004723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.