7óra7

Elő a fejszékkel!
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Elő a fejszékkel!

2010. 11. 06. | Turbuly Lilla

Azt gondolnánk, hogy a színház új vezetésének első bemutatóját a szokásos évad eleji várakozásnál nagyobb érdeklődés kíséri, hogy várhatóan milyen irányban is fog továbbhaladni a társulat. Ezzel szemben – igaz, egy keddi, bérletes napon – nem csak a díszlet volt elszórt és ritkás a színpadon, de a nézőközönség soraiban is erős foghíjak mutatkoztak.

Sztarenki Pál rendezése a józan illúziótlanság jegyében néz rá a történetre, arra az idejét túlélt életformára, amiben Ranyevszkaja és családja létezik. Annyira józanul, hogy kiiktat szinte minden olyan mozzanatot, amitől egy kicsit is szerethető és sajnálható lenne ez a világ. Ez a kétségkívül következetes építkezés redukálja a drámaiságot, és túl egyértelművé teszi a „megoldást”, hogy ez az életforma bukásra és eltűnésre ítéltetett a Lopahin által képviselt újgazdagok világával szemben. Hozzájárul ehhez a benyomáshoz az is, hogy Lopahin itt jóval kevésbé gátlástalan, és jóval jobban megviseli a saját győzelme, mint ahogy más előadásokban megszoktuk. Amitől mégis szerethető egy kicsit a múlt, azt Firsz alakja képviseli, aki tanúként és rezonőrként végig színpadon van, végig ott ül a háttérben, az egyik oszlop mellett, és a sokat megélt öregek mindentudó bölcsességével kommentálja az eseményeket. Épp olyan öreg bútordarab a családban, mint a százéves szekrény, amire Ranyevszkaja a hosszú távollét után rácsodálkozik, és épp annyira láthatatlanná is tud válni, mint a megszokott, régi berendezési tárgyak, amelyeknek csak a hiánya tűnik fel. Nemcsak hogy vele végződik az előadás (ezt már megszoktuk), de vele is kezdődik, pontosabban egy beguruló, majd a nyomában cammogó öreggel „incselkedő” játékvonattal, ami aztán az előadás végén is begurul, jelezve, hogy utazás vet véget a történetnek. Azonban az elutazók itt mégsem mennek el, ott maradnak a színpadon, belemerevedve abba a pózba, amibe – orosz szokás szerint – búcsúzni leültek egy pillanatra. És Firsz lesz az, aki végül még felénk lép néhányat.

Cseresznyéskert - Wellmann György

Szép momentuma az előadásnak a kevés elemelt pillanat egyike, amikor a változás jeleként egy madár rikolt fel váratlanul és vészjóslóan, majd egy vándorlegény (Bellus Attila) sétál át némán a színen, és ugyanő tér vissza az árverés után, a család elutazása előtt.

Ebben a közegben (megint csak Firsz kivételével) mindenki egzaltált és neurotikus, talán egy fokkal egzaltáltabb és neurotikusabb is a kelleténél. Mintha csupa óriáscsecsemő nyűglődne és hisztizne a színpadon. És ez épp úgy igaz Ranyevszkajára, mint testvérére, Gajevre vagy Trofimovra. Utóbbi világjobbító monológját ikercseresznyékkel teleaggatott szemüvegben mondja el, így még a szándéka sem vehető komolyan, és kétballábas szerelmesként is nevetségessé teszi magát. Jepihodov és Jasa valósággal leordítják egymás fejét a Dunyasáért folytatott versengésben, de még Ranyevszkaja is csak pillanatokra hagy fel az ideges vibrálással.

Cseresznyéskert - Mihály Péter, Kálóczi Orsolya

Mindez azonban a rendezői elképzelés része. Ami a színészi alakításokat illeti, érezni a társulaton, hogy erre az évadra részben kicserélődött, még hiányzik a korábban megszokott, egységes stílusú, csiszolt összjáték. Azonban a kis szerepek mestere, az Aase-díjas Wellmann György ezúttal a mellékszerepből főszerepet formál, kiváló arányérzékkel, kevés, de jól eltalált eszközzel. Tánczos Adrienn Ranyevszkajája sokáig nem lát ki ideges önzéséből, ott válik szerethetővé és szánhatóvá, amikor levetkőzi mindezt, mint amikor búcsúzik a kerttől. Sztankay Orsolya Várja szerepében szigorú és megkeseredett. Kálóczi Orsolya az első felvonásban egy kicsit merev és darabos Ánya, a második felvonásban kezd magára találni. Kovács Olga pontos és karakteres alakítást nyújt Sarlotta Ivanovnaként. Mihály Péter Trofimovja lelkes, harmincéves kamasz, tele folyton kitörő érzelmekkel és gátlásokkal. Urházy Gábor László az a fajta első generációs újgazdag, aki nem tudta levetkőzni gátlásait és félszegségeit, és feszeng ebben az új élethelyzetben.

Cseresznyéskert - Sztankay Orsolya, Tánczos Adrienn, Kálóczi Orsolya

„Új kertet ültetünk, szebbet, mint a régi volt…” – idézi a műsorlap. De hogy milyen lesz az az új, és szebb lesz-e, mint a régi volt, az ebből az előadásból még nem látszik. És itt most nem csak a Cseresznyéskertre gondolok.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr558002819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása