7óra7

„Az első perctől fogva kívánlak!”
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

„Az első perctől fogva kívánlak!”

2010. 11. 20. | 7óra7

Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem a szűk értelemben vett Madách-műről van itt szó, hanem annak Kokan Mladenović és Gyarmati Kata által átdolgozott verziójáról. A rendező és a dramaturg remek érzékkel sűrítette, összehúzta és kiegészítette _Az ember tragédiájá_t. Így például az Isten csak Lucifer előadásában jelenik meg, ahogy fogadásuk is, az angyalok karának felvezetője is kikerült az előadásból, a különböző ókori, középkori, újkori színek pedig jelentősen lerövidültek, egyesek (például a prágai) teljesen ki lettek húzva, miközben újakkal egészült ki a történet: az internet és a klónozás korával. A nagy szerephez jutó dramaturgiai olló pedig alapos munkát végzett, minden jelenetből, minden korból csak a lényeg maradt meg: az eszme, ami összetartja őket. Ezeket végignézve és -játszva Lucifer és Ádám lépten-nyomon összeméri erejét és tudását, illetve nem tudását.

Kokan Mladenović demagógiától és előítéletektől mentesen, lényeglátóan állítja sorba a nagy, világot irányító rendszereket, rengeteg ötlet kíséretében. Egyiptom rabszolgáiból például számítógépek előtt zombuló gépelőautomaták lesznek, Athén demokratikus politikusaiból döntésre képtelen öltönyös képviselők, Róma hedonizmusából önkielégítésben dübörgő diszkó, Konstantinápolyból egy modern hitgyüli, aztán pedig később beáll a sorba az Ádám által feltalált laptopnak köszönhetően létrejövő internetes társadalom, majd pedig az Ádám fanatizmussá cseperedett idealizmusából kicsírázó emberklónozó világ is. Ami elismerésre méltó ebben a rendezésben, hogy nem ítélkezik, előnyeivel és hátrányaival együtt mutatja meg a különböző korokat, így például az internet kora az elején még vonzó és izgalmas világ, amely csak idővel szívja le az emberek agyát. Mindez Ádám és Lucifer állandósult vitájának is következménye, hiszen hősünk a gondolkodó, értelmes embert keresi, míg az ördög folyton azt bizonygatja, hogy ez nem létezik.

Az ember tragédiája

Azonban a sorjázó szellemes és kreatív ötletek néha _ellentmondásba kerülnek_. Például a modern, szigorúan mai jelmezeknek (jelmez: Marina Sremac) és kellékeknek köszönhetően igazából nem haladunk egy percet sem az időben, amivel még tágíthatná is az értelmezési lehetőségeket az előadás (értsd: ez mind ma történik), és ezt erősíti Marija Kalabic időtlen, az ördögi mindenhatóságnak és kiszámíthatatlanságnak tökéletesen aládolgozó, egyszerű, letisztult díszlete is, de. Akkor az első percben felbukkanó laptopokat miért találja fel Ádám sokkal később? Egyszer csak miért ébred fel Ádám, amikor sokáig úgy tűnik, hogy valóban részese a színpadon történteknek? Hol játszódik a klónozás? A jövőben? Hiszen nem történt időutazás. Ilyen és ehhez hasonló, következetlenségből fakadó ellentmondások tördelik az előadást, amely így _sokkal inkább ötletes, mintsem kompakt egész_ (ugyanakkor néha maguk az ötletek is a saját farkukba harapnak: a Barbie babák először a megteremtett nő szimbólumává, majd pedig francia arisztokratákká válnak, meg néhol kerubokká, ami minden, csak nem következetesség).

Az ember tragédiája - Elor Emina Persze a színpadon minden azért kiált, hogy egésszé álljon össze. Ilyen Elor Emina női Lucifere is, aki hangsúlyosan, szinte végig _szerepet játszik_, folyamatosan alakít valamit Ádámnak, a miértre pedig csak a végén derül fény: el akarja csábítani a férfit, magának akarja, és nem csak a gondolkodását, a testét is, ami által ez a kettő egy. Alakításában az ördög szerepjátéka hol túlzottan érzékeltetett, hol pedig finoman hangolt. De a sátáni ruha levetésével a lepel is lehull, és vörös ruhájával együtt, minden nőiességét beveti Ádám elcsábítására. Ádám Balázs Áron játékában egy idealista, naiv és vak ember, aki igazából csak hajszolja az eszméket, mit sem törődve _magával az emberrel_. Bukása előtt pedig szenvedélyes őrültté lesz, akiről viszont nehéz eldönteni, hogy buta vagy értelmes, hiszen a végén Lucifer helyett Évát választja. Azt az Évát, aki egyrészt a sok húzás következtében teljesen súlytalanná lett – ami érthető, hiszen a nőiség megjelenik Lucifer által –, másrészt pedig Ferenc Ágota alakításában butácskává, a világból semmit meg nem értővé vált – ez is érthető, hiszen nőnek ott van az ördög.

Na de ez felveti a kérdést: a nő a gonosz? Ő tehet mindenről? Végül is ő tépte le az almát. Igen ám, de az Éva volt, és nem Lucifer. Lucifer adta. Egy nőnek? Akkor az egész egy női összeesküvés? Nem, hiszen a végén Ádám kikosarazza az ördögöt, és elmegy Évával, aki terhes lett időközben. Lucifer utód nélkül marad – azért akart gyereket, hogy jobban bírja a harcot Istennel –, de egy kis mágiával két kis vörös szarvat varázsol a magzat fejére. Még mielőtt belebonyolódnánk, maradjunk annyiban, hogy ez egy nagyon szellemes, ötletes, izgalmas, fontos kérdésekkel teli, kellemes előadás, ami bárkivel meg tudja szerettetni _Az ember tragédiájá_t, és segít picit átlátni azt a dzsumbujt, ami körülvesz minket. Csak közben nehogy minket is elcsábítson az ördög.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr618004753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.