7óra7

De én nem értek egyet! – Kiáltsd világgá!

De én nem értek egyet! – Kiáltsd világgá!

2011. 01. 16. | 7óra7

De én nem értek egyet! – Nekem jobban tetszett 3 pontnál! – Szerintem nagyon túlértékeltétek, ez nem ér meg 9 pontot! – Láttam egy isteni előadást, miért nem teszitek címlapra? – Kérdések és felszólamlások, amikkel gyakran találkozunk. No de az oldal éppen azért van, hogy ilyesmik ne legyenek, a ti véleményetek éppen annyira fontos, mint a miénk, s csak a közösségen múlik, mi kerül ki hosszan a címlapra, és mi az, ami gyorsan lecsúszik.

A címlap alapvetően három tartalomból áll össze, az egyik a Nézőpont – itt olyan előadások vannak, amiket mi választottunk ki, és fontosnak tartjuk megmutatni őket, lehetőleg az ország minden pontjáról, a létező legtöbb műfajból és modellből, hogy minél szélesebb legyen a merítés. Mi mindent megnézünk (és így próbáljuk nézni), itt a színház részéről annyi a teendő, hogy biztosít szakmai jegyet az előadásra, ezt a színházak 99%-a megteszi, amivel tulajdonképpen elismeri, hogy dolgozunk vele. Jó néhány színház reprezentációs jeggyel tisztel meg bennünket, amit köszönet illet, ám a beülő recenzens ugyanolyan nézője az előadásnak, mint bármely másik. S mindez független attól, hogy az előadást hogyan értékeljük, a színházak is jól tudják, hogy ízléssel nem lehet vitatkozni, a mi célunk pedig nem az, hogy "szidjuk" valamely színházat, hanem az, hogy mindenki megtalálhassa a magának kedves és tetsző előadást. Márpedig ami nekünk a magunk nézetrendszere alapján nem tetszik, másnak simán tetszhet, és tere is van arra, hogy ezt elmondja, de erről később.

A másik a Hírek – ezek a színházak híreiből, információiból, a témát bármilyen módon érintő anyagokból és összefoglalókból állnak, itt már a színház feladata nagyobb: minél több, a közösséget érintő eseményt kell szerveznie, erről minél színesebb és alaposabb információt kell közölnie – nyilvánvaló az összefüggés: minél többször és minél alaposabb információt küld egy színház, annál többször jut el hozzátok. Az a színház, amelynek kedvetlen sajtóosztálya van, vagy nincs is, csak valakire rá van "tolva", hogy küldjön ezt-azt a lapoknak, nyilván nem jut el az emberekhez. Persze van olyan színház, amelyik elsősorban a bulvárlapokban jelenik meg, a nagyobb nyilvánosságot keresve, ezzel persze nincs is semmi baj – mindenki úgy épít közönséget, ahogyan tud. Hosszabb távon nyilván érdemes differenciáltan gondolkodni mind sajtóanyagokban, mind lehetőségekben, mind információkban. A szorgalmas és kreatív színházak, akik fontosnak tartják a kapcsolatot a közönségükkel, nyilván többször jelennek meg a felületen.

Mindennek közös metszete a műsor, ami nélkül persze nincs színházi oldal, a műsorokból persze ajánlunk mi is – de itt a harmadik elem: a közönség. Egy színház, egy előadás annyiszor szerepel címlapon, ahányszor kedvencelik, ahányszor "történik vele valami" az oldalon a közösség által (kedvencelés, véleményezés, értékelés stb.). A Közönségajánlót egy az egyben a közönség szavazataiból generálja a szoftver; minél több értékelés gyűlik össze, annál jobban követi a közönség véleményét, annál többször kerül ki a címlapra. S hamarosan ezek a tartalmak össze is kapcsolódnak, s az aktivitás saját tartalmat fog létrehozni, hogy miként, majd meglátjátok. Magyarán: itt a hely arra, hogy mindenki világgá kiáltsa, mi és ki tetszett neki, vagy éppen ellenkezőleg, és ami még fontosabb: el lehet mondani, hogy miért. Az olvasó pedig dönt, és a véleményekből kialakítja a maga álláspontját: érdekli őt ez az előadás, vagy sem.

Vagyis: ha tetszik egy előadás, egy színház, győzz meg minél több embert, hogy jelezze itt (vagy ha nem, akkor is), s ezzel a közönség maga irányíthatja az oldalon szereplő tartalmak megjelenését. Egy előadás számára a legjobb marketing, ha a nézők mondják a többieknek, hogy érdemes megnézni – ez többet jelent a legjobb falragasznál vagy bannernél is. És ezt itt mindenki megtalálhatja.

Te már bejelölted, mit néztél, hogy tetszett, és mit szeretnél látni?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718003911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása