7óra7

Megspórolt lóerő
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Megspórolt lóerő

2011. 01. 24. | 7óra7

Equus - Rátóti Zoltán, Fándly Csaba

Funtek Frigyes Equus-rendezése két székkel és néhány szalmabálával műveli elő a pályát, s ebbe a minimál tárgyi berendezésű, vakítón világított fehér térbe lép be a pszichiáter (Rátóti Zoltán), hogy megossza velünk páciense, Alan Strang (Fándly Csaba) s egyben saját történetét. A rendezés legfőbb érdeme egyébként épp a narráció, mely mesterien lépeget lélekorvos mesélőnk kvázi jelene, illetve az oknyomozó kezelés és Alan gyermekkorának múltjai közt, hogy kiderüljön, miért vakít lovakat egy tinédzser. Sorjáznak az ép ésszel felfoghatatlan végkifejlethez vezető mozaikkövek, megismerjük az elegánsan ódivatú pamutkosztümös, bigott-vallásos anyát, a szürke közember (és ateista) apát. Előbbiről kiderül, hogy esténként Jób könyvével ringatja álomba a fiát, hogy részéről a szexuális felvilágosítás annyit tesz, mint kijelenteni, hogy a szex az mocskos egy dolog, s hogy a lovaglást elsősorban azért tartja szép és dicséretes dolognak, mert van benne valami úri felsőbbrendűség. (Meg már a szülei is annak tartották...) A nyomdász apa portréját pedig az a tény hivatott tovább árnyalni, hogy „a könyvek és szakmája védelmében” eltiltja fiát a televíziótól, egyébként meg stikában pornófilmekkel tartja ébren az önmagában élő hímet.

Equus - Török András, Varga Mária, Fándly Csaba

A hazugságok, az öncsalások a mai modern élet feltartóztathatatlanul – s olykor derűsen – bűzölgő melléktermékévé sűrűsödnek Peter Shaffer drámájában. Funtek azonban mintha ódzkodna attól, hogy túlságosan komolyan vegye az aggasztó kortüneteket. Még kénytelen volna lemezteleníteni magát, meg színészeit! Így, csodálatos mód, egy cseppet sem hatolunk „beljebb” sem ez emberi lélekben, sem az istenek igazságában. A darab székestül, szalmabálástul, anyástul-apástul, ló-istenestül, szexestül, minden ízében a felszínen rúgkapál. Az első felvonásban még remélni lehet, hogy az oldalfalakra vetített hempergőző lovakon és a félmeztelen táncosok lovat-mímelő misztikus/rítusos mozgástevékenységén túl van még valami, ami a köznapiból a transzcendens (de legalábbis az általános) felé emeli a darabot - máskülönben az egész képi s táncos akció elterelő tollbóbita csak Equus (és a szövegszínház) fején. Ki is ez az Equus, miféle isten, hogyan kapcsolódik Dr. Martin Dysart pszichiáter görögség-eszményéhez és visszatérő álmához, amelyben főpapként gyermekeket áldoz (és remeg, hogy társai egyszer csak észreveszik a rettenet izzadságcseppjét kigördülni a dülledt szemű maszk mögül)? Mi köze az isteninek a szexhez, a szexushoz? Mindezen kérdések ott munkálnak a nézőben. Funtek rendezésében, s a színészi játékban már annál kevésbé. Még ha voltak is a próbafolyamat során efféle problémafelvetések, azok inspiráló erejének írmagja is alig maradt a premierre.

Equus - Pápai Erika, Rátóti Zoltán

Rátóti Zoltán pszichiátere ironikusan szemlélődő, laza fazon, aki azt állítja, hogy esténként – míg felesége a pamlagon kötöget – a görög művészettörténet tanulmányozásába temetkezik, hogy ne kelljen szembesülnie a ténnyel, hogy ő is ugyanolyan „normális”, mint a többi. Vagyis: nincs benne szenvedély, és soha nem is volt. Rátóti játékából azonban hiányoznak a felismerés érlelődésének fázisai, a „görög tragédia” szele nem legyinti meg, csak egy felületes, polgári-egzisztencialista lamentálásé. Fándly Csabában már több a svung. Van pillanat, hogy a megnyomorított lelken átcsillan a diadalittas ősi (isteni) erő, de hogy ez az erő (gyermekből felnővén) pusztító, vagy épp építő lesz, arra vonatkozóan az előadástól icipici, jelzésértékű tisztázásra is alig futja. Az persze egyáltalán nem baj, ha nincs a néző számára előemésztve a falat, de a fenti „nagyvonalúság” inkább a határozatlan rendezői intenció jele, mely legnyilvánvalóbban a poénokra felépített – de ellenpontozás nélkül bárgyún semmitmondó – párbeszédekben mutatkozik meg.

Lehetne még említeni a tárgyi szimbolika következetlen használatát, a csirkekeltetőgépre hajazó felső lámpavilágítást, a második felvonásban sántító-hisztis tragikaként színre lépő anyafigurát, az ominózus vakítás pillanatában kivetített rajzolt-festett vércseppeket... de a győri Equus-rendezés nem ezek miatt lesz érdektelen. Hanem, mert egyáltalán nincs mit kérdeznie. Túlságosan „normális”.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218002749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása