7óra7

Végletek nélkül
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Végletek nélkül

2011. 01. 28. | 7óra7

De nem ragad. A tomboló szabadságvágy ellentmondásos fertőjéből a diktatúra klausztrofób levegője felé menetelve szinte észre sem vesszük, hogy egyszer csak Hitler buzdít minket közönségzaj generálására, ami még önmagában nem is lenne baj – mármint hogy nem vesszük észre –, ha aztán a „kopp” valahol bekövetkezne, és teret engedne a felismerésnek. Az aktualitás igénye persze világos, de akkor is: Hitler rémképét a naranccsal összehozni, ráadásul ilyen bátortalanul - nem éppen ildomos, mert szükségszerűen féligaz és demagóg lesz. Talán ezért sincs kidomborítva ez a kis célzás. Pedig nagyon is lenne létjogosultsága a szőnyeg alatt bemászó szélsőség metaforájának, ha ez valamiképpen megkerülhetetlen, komplex és végigvezetett lenne, nem pedig önmagában árválkodó állításként jelenne meg a színpadon. Mert amit meg lehet kerülni, azt az ember általában meg is kerüli, Bozsik Yvette rendezése pedig közel sem vázol fel olyan tiszta referenciahálót, amiből ne lenne kiút.

Ez talán főként annak köszönhető, hogy a figurák többnyire ugyanúgy megelégszenek a jelzésértékkel, mint az előadás, amely nem túl nagy elánnal, de pedzegeti az összefüggést a szexus és a hatalom, a féktelen szabadság és a kérlelhetetlen rend között - ebből a szempontból a Konferanszié figurája következetesnek mutatkozik -, ám ennek okait a Berlinbe érkező amerikai író és a bárénekes szerelmi románca, valamint a szépkorukra egymásba szerető német és zsidó pár története csak felvázoni tudja. Csányi Sándor Cliff Bradshaw-ként sokkal romlottabb már, minthogy Berlin vad világa valóban varázslatos legyen neki (így nehéz bármilyen feszültséget plántálni a karakterbe), Marozsán Erika Sally Bowlesa pedig nem tud egyszerre szeleburdi kislány és végzet asszonya is lenni, „csak” szerethető és furcsa szerzet. Hiába Borbás Gabi (Schneider asszony) és Papp János (Schultz úr) tényleg sokat megélt, kedves párosa, ha a magánéletet tipró politika (azért hiúsul meg a házasság, mert Schultz úr zsidó) csak átsuhan a színpadon. A lappangó nácit, Ernst Ludwigot, amíg kell, véka alatt rejtegeti Schmied Zoltán; „leleplezése” azért nem lesz igazán húsba vágó, mert a sodor azt is magával rántja.

Cabaret - Marozsán Erika, Csányi Sándor

Bozsik Yvette rendező a Konferansziéra helyezte a legfőbb hangsúlyt, így láthatjuk, hogy a groteszk kis figurából hogyan lesz egyszer csak egyenruhába bújt, komplexusos kisember. De hiába a mértanilag kiszámított ív: Vati Tamás Konferansziéja nem uralja annyira ezt a csak önmagát ismerő, egyszerre taszító és vonzó közeget, hogy berántson magával az előadásba, és elkezdjen taposni rajtunk az élmény, hogy egyáltalán ki vagy mi is ez a figura? Pedig igazán az lenne az érdekes, hogy miből és miért fejlődik ki, ehhez pedig nem bizonyul elégnek a szimpla mértani pontosság.

Cabaret - Csányi Sándor, Marozsán Erika, Schmied Zoltán

Az előadás elmossa a darab szélsőségeit, és egy rejtélyes kisember álomképébe zárja a történetet; egy kisemberébe, aki előbb perverz hatalommal ruházza fel magát álmában, és aki hiába van a végén az „arcunkba tolva”. Az aha-élmény ugyanis elmarad. Így pedig mérsékelt téttel villognak a színek, égnek a lámpák, táncolnak a táncosok, kallódnak a hősök, szólnak a songok, és dirigál a relytélyes kisember.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18002745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.